Napfényes homokos strandok, pálmafákkal szegélyezett sétányok és a mediterrán hangulatot árasztó óváros találkozása az Adria partján.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)
„Menjünk Albániába!” – amikor egy barátnőm ezzel az ötlettel keresett fel, nehezen adtam be a derekam. Ám az évtizedek óta kint élő magyar idegenvezető kíséretének garantálása meggyőzőnek bizonyult. Elsőre tipikus lesajnált, szegény, szemetes országnak tűnhet. Ennek oka az ismeretek hiánya és az országról keringő indokolatlan sztereotípiák. De lássuk, mit is tapasztaltunk a Sasok földjén, melyet azért neveznek így, mert az „Albánia” (Shqipëria) szó ezt jelenti. Zászlójukon is egy kétfejű fekete sas látható.
Az országba Montenegró felől egy pici határátkelőn léptünk be, hogy egyből az Albán-Alpokba csöppenjünk. Hamarosan a festői Shkodrai-tavat pillantottuk meg, gyönyörű alpesi környezetben. Az első kellemes csalódást a főutak minősége jelentette (persze vannak még felújításra váró szakaszok is).
Barangolásaink során sok tekintetben az a világ köszönt vissza, amit a legismertebb albán író, Ismail Kadare könyveiből ismerhetünk: ősrégi kőhidak, középkori várak, sziklás hegyoldalakon békésen legelésző nyájak ugyanúgy láthatók, mint a nap fényét visszatükröző üvegpaloták. Az ország különösen gazdag természeti kincsekben: ezek közé tartozik a Theth Nemzeti Park, a Butrint Nemzeti Park, a Valbona-völgy vagy a Karavastai-lagúna.
2025.05.09. (XXIX/19)
