Azahriah, Majka, Sisi – ismert és kevésbé ismert nevek a magyar popkultúra jelenségvilágából, akik az elmúlt hetekben drasztikus és a jó ízlés határain túllépő megnyilatkozások keretében demonstrálták a kormánnyal szembeni elégedetlenségüket. Ugyan a Fidesz és a celebvilág kapcsolata eddig sem volt zökkenőmentes, most meglepő intenzitással szólalnak fel egymás után a sztárok. Még olyanok is, akik a közelmúltig inkább a kormánnyal vagy annak egyes tagjaival szimpatizáltak.
A trend súlyát igazolja az is, hogy a Fidesz holdudvara meglehetősen hevesen reagált rá. Orbán Viktor tusványosi beszédében is szóvá tette a jelenséget. Úgy fogalmazott: „Valami láthatóan itt, a választás előtt félrecsúszott a magyar show-bizniszben.”
A kultúra emberemlékezet óta összekapcsolódik a politikával. Már a tömegmédia előtt sem számított egészen ritkának, hogy kulturális szereplők megnyilvánultak a közéletben (mint Mark Twain vagy Charles Dickens), de olyan is előfordult, hogy tevékenyen részt is vettek politikai mozgalmakban (az angol romantikus költő, George Byron például az életével fizetett azért, hogy harcolt a görög szabadságharcban).
Pünkösd után: a karizmák titkai
Hogyan alakult a Szentlélek ajándékainak megítélése az elmúlt 2 ezer évben »
Átmenvén a siralom völgyén
Trianon túlélése és ami ebből következik »
Sávuot: a törvényadás ünnepének eredete
Az Ószövetség egyik legjelentősebb nemzeti és vallási ünnepe volt – de az Újszövetség egyik meghatározó eseménye is ezen az ünnepen történt »