hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Titkolt fegyverprogram áll a fertőző kullancsok mögött?
Nyolclábú minikatonák
Titkolt fegyverprogram áll a fertőző kullancsok mögött?

Kullancsok „táplálása” különböző kórokozókkal.(Forrás: Instagram / Kris Newby / Rocky Mountain Laboratories)

2024. 04. 03.
2019-ben az Egyesült Államokban megjelent egy könyv, amely azt állította, hogy az amerikai hadsereg hidegháborús biofegyver-kísérletei idézhették elő bizonyos kullancsok által terjesztett betegségek tömeges megjelenését. A szerző, Kris Newby orvostudományi író több mint egy évtizedes kutatómunka eredményeként feltárt bizonyítékokra támaszkodott.

Ezekre a Bitten: The Secret History of Lyme Disease and Biological Weapons (Megcsípve: A Lyme-kór és a biológiai fegyverek titkos története) című könyvben nyilvánosságra hozott bizonyítékokra hivatkozva Christopher Smith republikánus kongresszusi képviselő még ugyanabban az évben a Védelmi Minisztérium költségvetésének módosítását nyújtotta be, a kullancsok és más rovarok 1950 és 1975 közötti katonai fegyverprogramban való felhasználásának kivizsgálása érdekében. A politikus indoklásában szerepelt, hogy „mivel a Lyme-kór és más kullancsoktól származó fertőzések robbanásszerűen terjednek az Egyesült Államokban – becslések szerint évente 300–476 000 új esetet diagnosztizálnak – az amerikaiaknak joguk van tudni” az igazságot. (A tényleges esetek száma 8-10-szer magasabb lehet, ugyanis sokat nem jelentenek be.)  

Névjegy

Kris Newby díjnyertes orvostudományi író. Két mérnöki diplomája van, tudományos / technológiai íróként dolgozott a Stanford Orvosi Iskolában, az Apple-nél és más szilícium-völgyi vállalatoknál. Bitten: The Secret History of Lyme Disease and Biological Weapons című könyve három nemzetközi könyvdíjat nyert. Vezető producerként közreműködött a Lyme-kórról szóló dokumentumfilm, az Under Our Skin megalkotásában, amelyet a Tribeca Filmfesztiválon mutattak be, és 2010-ben Oscar-elődöntős volt.

Összeesküvés-elmélet?

Kris Newby nevére rákeresve feltűnő volt, hogy szinte az összes cikk összeesküvés-hívőnek nevezi, miközben a felhozott ellenérvek könnyen cáfolhatók, ha valaki olvasta a könyvét. Amikor ezzel kapcsolatban megkerestem, elmondta, hogy nem sokkal a megjelenés után Samuel Telford, a Tufts Egyetem Cummings Állatorvostudományi Központjának professzora és kullancskutatója írt a Washington Postba egy véleménycikket, amit a kiadó tényellenőrzés nélkül közölt, ennélfogva „tele volt hamis és félrevezető állításokkal”. Továbbá, „Telford sem itt, sem az egyetem honlapján nem jelezte, hogy 2016 óta a Tufts regionális biológiai biztonsági laborjának az igazgatója. Ez egy jelentős, eltitkolt összeférhetetlenség. Azok az intézmények, amelyektől Telford a fizetését kapja és amelyek finanszírozzák a kutatásait, nem akarják, hogy a nyilvánosság megtudja, hogy … laboratóriuma orvosi-biológiai védelmi intézkedéseken dolgozik olyan veszélyes biológiai anyagok ellen, mint a lépfene, a tularémia, a Q-láz.” Newby helyreigazítási kérésével felhívta dr. Telfordot, és ekkor kiderült, hogy a Bittenről úgy írt kritikát, hogy bele sem nézett. Az újság annyit hajlandó volt megtenni, hogy eltávolította az „összeesküvés” szóról a könyvre mutató hiperlinket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!