hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A tekintély eltörlése: merénylet a szabadság ellen
A diktatúra legnagyobb ellenfele nem a szabadságvágy
A tekintély eltörlése: merénylet a szabadság ellen

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 04. 28.
Több gondolkodó is úgy véli, hogy éppen azért, mert túlságosan szabadok akarnak lenni. De nem mindegy, mitől vagyunk szabadok. Mostanában már a szabadságról is máshogy beszélnek. Mintha a korábbi megszokott fogalmak a társadalmi igazságosság és a kritikai fajelmélet nyelvezetére íródtak volna át. Azt mondják például, hogy a szabadság iránti igény a fehér felsőbbrendűség megnyilvánulása.

A Wa­shington Post kioktat, hogy „a szabadságról és emberi jogokról alkotott meggyőződéseink lényegükből fakadóan rasszisták”. Elisabeth Anker, a George Washington Egyetem professzora idén januárban megjelent Ugly Freedoms (Csúf szabadságok) című könyve dettó: „Az egyéni szabadság mindig elválaszthatatlanul összefonódott a fehér felsőbbrendűséggel, a telepes kolonializmussal, a klímapusztítással, a gazdasági kizsákmányolással és a patriarchátussal.” A szerző ezek közé – a szerinte antidemokratikus vonásokat mutató, „csúnya” – szabadságok közé sorolja, amikor republikánus kormányzók eltörlik a kötelező maszkhasználatot vagy szülők szeretnék eldönteni, hozzájárulnak-e, hogy gyerekeiket perverz szexuális tartalmakkal szembesítsék az iskolában.

De mitől lett a szabadság – legalábbis egyesek szabadsága – csúnya?

A huszadik század második felében három gondolkodó – Robert Nisbet, Hannah Arendt és Molnár Tamás – is a tekintély hanyatlására mutatott rá mint „tettesre”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!