Magyar Péter és miniszterei vonattal utaznak Krakkóból Varsóba.(Forrás: FB / Magyar Péter)
Május 8-án, pénteken este a semmiből jött az üzenet, hogy Magyar Péter hamarosan bejárja a Karmelitát, amit élőben tekinthetnek meg a követők a Facebookon. Fél kilenc után mintegy százezres nézőtábor nézhette az Orbán-kormány Miniszterelnökségéből közvetített képsorokat, melyeket Magyar Péter kommentált, elképesztő luxusnak titulálva például egy szivarszobának kinevezett tárgyalót. A miniszterelnök máskor élő adásban fenyegette meg Sulyok Tamás köztársasági elnököt, hogy ideje lenne lemondani, ellenkező esetben leváltják.
Magyar Péter hétfő este egy csaknem 3 órás kormányszóvivői tájékoztató után egy Facebook-posztban tudatta, hogy kedd reggel fél kilenckor újabb sajtótájékoztatót tart a „kegyelmi ügy” részleteiről, majd aznap délután – szigorúan a megfelelő számú posztban dokumentálva – turistajáraton Lengyelországba repült, és élőben közvetítve Krakkóban sétálgatott a Wawel-székesegyház előtti téren a krakkói érsekkel, miután meglátogatta közös királyaink és szentjeink emlékhelyeit, ahol virágokat is elhelyeztek. A kormányfő kiemelte, hogy imádkozott is annál az oltárnál, ahol II. János Pál pápa még a papi felszentelése előtt, illetve Ulászló király 600 évvel ezelőtt. Mindezek után kijelenthető: a kormányfő nem alkalmi látogató a közösségi médiában, hanem feketeöves felhasználó.
„Már a kampányidőszakban kialakult, hogy a social médiában jelen lévő politikusok (főként Magyar Péter) abban bíznak, amit ők osztanak meg, és akkor, amikor ők ezt éppen jónak találják. Nem bíztak abban, hogy melyik médium hogyan tálalja a híreiket, inkább saját kezükbe vették az egészet és ők posztoltak. A Tisza Párt elnökének országjárásai is erről szóltak: mindenhol egy live, beharangozva és nemcsak a Facebookon, hanem Instagramon, TikTokon, YouTube-on, mintegy egészpályás letámadásként. A kampányidőszak viszont véget ért, elkezdődött a kormányzás, a social intenzitás azonban nem változott” – mondta a Heteknek Forgács Mariann, a BeSocial társalapítója és ügyvezetője.