hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Jól tudom, mi a főpolgármester dolga”
Tarlós István a Heteknek

2019. 09. 26.
Két éve valószínűbbnek tartotta, hogy nem indul újra, ám Orbán Viktornak tavaly egy megállapodással sikerült rábeszélnie. De mi a garancia arra, hogy a kormány betartja a fővárossal kötött megállapodást? És hol van a Fidesz a főpolgármesteri kampányból? Hetek-interjú Tarlós Istvánnal.

Tavaly decemberben voltunk Önnél, azelőtt nem sokkal jelentette be, hogy mégis indul egy újabb főpolgármesteri ciklusért. Nem bánta meg?

– Erősen fontolgattam, és talán már abbahagytam volna, de olyan feltételeket vállalt a miniszterelnök, amelyek hosszas mérlegelés után arra bírtak, hogy még egyszer elvállaljam. Különösen, hogy az emberek többsége – így én is – szereti befejezni, amit elkezdett. Most már kár ezen lamentálni, tulajdonképpen tavaly szeptember 26-án eldőlt. Nyilván jól tudja, hogy ha netán megbántam volna, akkor sem mondanám azt, normális ember nem mond ilyet egy kampányfinisben. Ha azonban mérlegeli a jelenlegi helyzetet, kénytelen vagyok azt mondani, nem bántam meg, hogy mégis elindultam.

Tavaly azt mondta a Heteknek, hogy mind Karácsony Gergelyt, mind Puzsér Róbertet kedveli. Ez most is így van?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!