hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Soha nem volt olyan biztos a BKK megszűnése, mint most
Interjú Tarlós Istvánnal

2018. 12. 13.
Egy éve elégedetlen volt Budapest autonómiájával, most mégis úgy döntött, újra ringbe száll a főpolgármesteri címért. Miért gondolta meg magát? Mi okozta a BKK-vezér bukását és mi lesz az elektronikus jegyrendszerrel? És a budapesti színházakkal? Hetek-interjú Tarlós Istvánnal.

Amikor szinte pontosan egy éve ugyanitt beszélgettünk, akkor valószínűnek tartotta, hogy nem indul 2019-ben. Miért gondolta meg magát? Ennyire jó ajánlatot kapott Orbán Viktortól vagy a Fidesznek van ennyire szüksége önre?

– A helyzet az egy évvel ezelőtti beszélgetésünk után még romlott is. A nyáron biztos voltam benne, hogy nem fogok indulni, mert szerettem volna a saját életemet élni. Nekem van egy összetartó családom, és 46 évvel ezelőtt nem azt ígértem a feleségemnek, hogy még ebben a korban sem tudjuk a saját életünket élni. 1989 óta politizálok, és elég erős elhatározás élt a lelkemben, hogy nem akarom folytatni. Ezt július 10-én meg is mondtam a miniszterelnök úrnak, aki ekkor javasolt még egy beszélgetést, én pedig megfogalmaztam egy feltételrendszert, amelyet később udvariasságból kikötéseknek neveztem el. És elmentem nyugodtan egy rövid nyaralásra, mert biztos voltam benne, hogy ennek a fele sem fog teljesülni. Én voltam a legjobban meglepve, hogy egy kivételével minden teljesült, de az az egy elhanyagolható volt. Nagyon nehéz volt végül nemet mondani. Sok mindent el is kezdtünk ezzel a kormánnyal, és hát azon is elgondolkodtam, hogy jó-e Budapestnek, ha most ebben a szituációban egy ellenzékire hagyom a várost a jelenlegi felhozatalból. Ez így együtt eredményezte azt, hogy őszintén mondom nehéz szívvel, de elvállaltam. Mivel alkatilag nem vagyok alkalmas rá, hogy veszíteni akarjak, ezért most már mindent meg kell tennem, hogy nyerjek.

De mivel győzte meg a miniszterelnök? Ekkora jelentősége van a megállapodásnak, amit kötöttek?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!