hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Harag és pusztítás
A spanyol polgárháború vallási küzdelmei (1936–1939)

A 20. század európai történelmének legvéresebb egyházi eseményei Spanyolországban játszódtak le. 1936-ban, a polgár­háború kirobbanását követően fél év leforgása alatt több ezer katolikus papot és szerzetest öltek meg, sok ezer katolikus templomot gyújtottak fel és döntöttek romba.

Az a spanyol katolicizmus, amelyre ilyen elemi erővel zúdult rá a gyilkos erőszak, az egyik legjellegzetesebb megtestesítője volt annak a rituális kereszténységnek, amely számos vonatkozásban élesen szemben állt a bibliai alapú kereszténységgel, sőt évszázadok óta kegyetlen üldözője volt minden keresztény megújulási mozgalomnak. Ezt a katolicizmust már a középkor óta csak a legkeményebb állami erőszak segítségével lehetett rákényszeríteni a spanyol társadalomra.
Hatalmas indulatok halmozódtak fel a lakosság körében a katolikus egyházzal szemben, amely a 19. század elejétől több ízben is rendkívül éles formában megnyilvánult. Az első világháborúig négy alkalommal került sor Spanyolországban nagyszabású véres megmozdulásokra a katolicizmus ellen. Az első 1822–23 folyamán, a liberális forradalom időszakában tört ki, melynek során 88 katolikus egyházi személyt öltek meg, köztük egy püspököt is. Alig egy évtizeddel később, 1834–1835 során újabb zavargások robbantak ki, melyekben mintegy 100 papot és szerzetest gyilkoltak meg Madridban és több más nagyvárosban. Ekkor került sor először templomok és szerzetesi rendházak felgyújtására. 1868-ban, majd 1873-ban a királyság megdöntésekor, illetve az első köztársaság kikiáltásakor szintén templomok sorát borították lángokba, és ismét több pap életét oltották ki.
1909-ben az úgynevezett „tragikus héten” újból nagy arányú katolikusellenes zavargásokra került sor Barcelonában. Ennek során megöltek három papot és romba döntöttek mintegy ötven templomot és rendházat. Ezekben az eseményekben már meghatározó szerepet játszott az anarchista mozgalom, amely néhány évtized leforgása alatt hatalmas tömegtámogatásra tett szert Spanyolországban, és döntő felelősség terhelte őket a későbbi polgárháború brutális kegyetlenkedéseiért is.
Az anarchista mozgalom 1868-tól bontakozott ki spanyol földön. Ekkor érkezett Madridba az olasz Giuseppe Fanelli, aki az anarchista mozgalom megalapítójának, az orosz Bakunyinnak volt a harcostársa. Az anarchisták elutasították az egyik embernek a másik ember fölötti mindenfajta uralmát, és az egyén korlátozás nélküli szabadságát hirdették. Tagadták a tekintélynek minden formáját, az állami és egyházi tekintélyt egyaránt, mondván, hogy az kényszert jelent, és a kényszer szerintük megakadályozza az emberi boldogulást. Ezért az állami és egyházi tekintélyt képviselő emberektől minden lehetséges módon meg akarták szabadítani a társadalmat. Legfőbb eszközüknek a gyilkos merényleteket tekintették. Létszámuk Spanyolországban néhány éven belül már 50 ezerre emelkedett.
Az anarchistákkal párhuzamosan, az 1870-es évek elejétől kezdett tért hódítani az Ibériai-félszigeten a marxizmus, amely a materializmust, ateizmust és az éles vallásellenességet hirdette. Az első világháború időszakában már mintegy 200 ezer támogatója volt a marxista alapon álló szocialistáknak, és 800 ezret tett ki az anarchisták tábora. Ez utóbbiak egyébként továbbra is folytatták a katolikus klérus elleni gyilkos akciókat. 1923 nyarán ők ölték meg Romero kardinálist, Saragosa érsekét. A polgárháború kirobbanását megelőzően, 1934-ben a kormány csaknem 1 millió 600 ezerre becsülte az anarchisták követőinek számát és több mint 1 millió 400 ezerre a szocialistákét.
A katolicizmust elutasító tömegek erőteljes növekedésével párhuzamosan már a polgárháború előtt tömegesen fordultak el az emberek a katolikus egyháztól. Amikor Manuel Azaña miniszterelnök 1931 októberében a parlamentben kijelentette, hogy „Spanyolország megszűnt katolikusnak lenni”, megállapítása ugyan sokakat megdöbbentett, de a katolikus egyház vezetői is tudták, hogy ez az értékelés sok szempontból megfelel a valóságnak. Számos kortárs spanyol egyházi elemző konkrét adatokkal bizonyította, hogy hatalmas tömegeket vesztett el a katolikus egyház. Arboleya kanonok 1933 októberében tette közzé híres elemzését, melynek címe – Tömegek hitehagyása – reálisan tükrözte a valós helyzetet. Egy jezsuita szerző 1935-ben megjelentetett munkájában Madrid egyik munkáskerületének vallási helyzetét elemezte. Az itt élő és hivatalosan katolikusként számon tartott 80 ezer lakosból 7 százalék járt vasárnapi misére, 6 százalék ment el húsvétkor a templomba, 7 százalék járatta a gyermekét egyházi iskolába, ugyanakkor a gyermekek 25 százalékát nem keresztelték meg. Hasonló vizsgálati eredmények születtek más munkásnegyedekben is.

Nemcsak a városi munkásság fordult el a katolikus egyháztól, hanem a szegény parasztság hatalmas tömegei is. Ilundáin kardinális a pápának küldött jelentésében 1932-ben olyan falvak soráról tett említést, ahol mindössze néhány asszony látogatta a vasárnapi miséket, a férfiak közül pedig senki sem. Rio Tinto bányavidéken a 18 ezer lakosból alig 300 ember volt templomba járó. Beszámoltak olyan területről is, ahol ezer emberből mindössze 3 járt templomba.
Ugyanakkor a katolikus egyház a spanyol vezető értelmiségi réteg döntő részét szintén nem mondhatta hívének és támogatójának.
Jelentősen csökkent a papok száma is. 1920 és 30 között – miközben a lakosság létszáma növekedett – a papok száma a korábbi 34 500-ról 32 500-ra csökkent. 1931–34 között a pap­képző szemináriumokba jelentkező fiatalok száma is drasztikusan visszaesett, mintegy 40 százalékkal.
A katolicizmusnak a 19. századtól megfigyelhető folyamatos térvesztését csak az államhatalom hathatós támogatásával sikerült elkendőzni. Az oktatásban, a tömegtájékoztatásban és minden hivatalos fórumon Spanyolország egységes katolikus jellegét igyekeztek hangsúlyozni. Ezt a törekvést kommentálta a híres spanyol filozófus Unamuno, amikor nem csekély gúnnyal kijelentette: „Nálunk Spanyolországban mindenki katolikus, még az ateisták is.”
1931 tavaszán azonban megbukott a katolicizmus támaszát jelentő királyság, és április 14-én kikiáltották a második spanyol köztársaságot. A választásokon pontosan a római katolikus egyháztól elfordult rétegek képviselői kerültek be a parlamentbe, és alakítottak kormányt.
Manuel Azaña miniszterelnök számára a francia köztársaság jelentette a követendő példát, ahol 1905-ben megtörtént az állam
és az egyház szétválasztása, valamint megszüntették az oktatás vallási jellegét. Azaña
a világi oktatás általánossá tételét nélkülözhetetlennek tekintette a modern Spanyolország megteremtéséhez. Célul tűzte ki egy újfajta, klerikalizmustól mentes nemzeti identitás megteremtését.
A klérus rendkívül bizalmatlanul tekintett az új köztársaságra, hiszen a katolikus egyház a monarchia egyik fő támogatójának számított, elutasította az emberi szabadságjogokat hangsúlyozó liberalizmust, elítélte a vallásszabadság és sajtószabadság megteremtésének kísérletét, ragaszkodott az állam és egyház szoros összefonódásához, és a teljes oktatási rendszert az ellenőrzése alatt kívánta tartani.
A parlament azonban mindezekkel teljesen szemben álló köztársasági alkotmányt fogadott el 1931 decemberében.
Az alkotmányban kimondták az állam és egyház szétválasztását. Rögzítették, hogy az egyházakat és a vallási közösségeket ezentúl sem az állam, sem a helyi hatóságok nem részesítik anyagi támogatásban. Azt is kimondták, hogy két éven belül fokozatosan megszüntetik a papság állami javadalmazását. A szer­ze­tes­rendekről úgy rendelkeztek, hogy meg kell szüntetni mindazokat, amelyek az állam biztonságára nézve veszélyt jelentenek. A szerzeteseket és az apácákat kitiltották az oktatásból. Megszüntették a szerzetesrendek adómentességét, és kilátásba helyezték vagyonuk állami tulajdonba vételét. Rögzítették a teljes vallásszabadságot.
A katolikus egyház tiltakozott az alkotmány ellen. XI. Pius pedig felszólította a spanyol katolikusokat, hogy minden törvényes eszközzel harcoljanak az alkotmány rendelkezései ellen.
A kormány azonban feloszlatta a jezsuita rendet; betiltotta a katolikus körmeneteket, eltávolíttatta a feszületeket az iskolákból és a közintéz-ményekből; bevezette a polgári házasságot.
A katolikus egyház minden eszközzel igyekezett támogatni a köztársaság felszámolására törekvő jobboldali erőket. A klérus politikai tervei azonban kudarcot vallottak, amikor az 1936-os választásokon a baloldali Népfront aratott győzelmet.
Néhány hónappal később, 1936 júliusában katonai lázadás tört ki a köztársaság megdöntésére Franco tábornok vezetésével. Ennek előkészítésében és anyagi támogatásában jelentős részt vállalt a katolikus egyház. Navarrában a monarchista érzelmű papság mintegy kétharmada vállalt szolgálatot a titokban szervezett félkatonai egységekben. A katolikus egyházi tulajdonban lévő Urquillo Bank több millió pezetát folyósított a felkelés előkészítésére. Franco nagy hangsúlyt tett arra, hogy a köztársaság megdöntéséért és a hatalom megszerzéséért indított fegyveres lázadását az egyházért folytatott küzdelemként állítsa be. Mint mondta: „Háborúnk nem polgárháború…, hanem keresztes háború. Igen, a mi háborúnk vallásos háború.” Franco sajátos vallási felfogását mutatja, hogy hadseregének katonái csak a katolikus klérust védelmezték. Ugyanakkor több protestáns lelkészt meggyilkoltak, így például az ókasztíliai Piedralaves és El Barraco településeken, részben katolikus papok hatására, akik a protestáns lelkészeket „a Sátán fiai”-nak minősítették. Meg­jegyzendő, hogy a köztársaságiak, miközben tömegesen végezték ki a katolikus papokat, a protestáns lelkészek ellen semmiféle atrocitást nem követtek el.
Bár a Népfront választási programjában azt ígérte, hogy „egyetlen vallást sem fognak üldözni”, mégis Franco seregének gyors sikereit látva ismét féktelenül elszabadultak a katolikus egyház elleni indulatok. A köztársasági területeken valóságos hajtóvadászat indult a klérus tagjai ellen.
Az egyes területeken eltérőek voltak veszteségek, összefüggésben Franco csapatainak előrenyomulásával. A pamplonai egyházmegyében, ahol a jobboldali nacionalista felkelés azonnal teljes sikert aratott, egyetlen egyházi személy sem vesztette életét. Ugyanakkor az aragoniai Barbastróban, ahol a francoista lázadást leverték, és a megtorlásban a tömegmészárlásairól hírhedt anarchista Ascano-hadosztály járt élen, 123 katolikus papot öltek meg, a papság 88 százalékát. A Madrid-Alcalá-i egyházmegyében 334 papot gyilkoltak meg (az egyházmegye papságának 30 százalékát, a barcelonaiban 279-et (22 százalék) a valenciaiban 327-et (27 százalék).
A polgárháború során 1936 és 1939 között a köztársaságiak – főként az anarchisták – katolikus templomok ezreit gyújtották fel és rombolták le. Meggyilkoltak 13 püspököt, 4172 papot és papnövendéket, 2364 férfi szerzetest és 283 apácát, összesen 6832 egyházi személyt. A gyilkosságok több mint 90 százalékát közvetlenül a lázadás kirobbanását követő fél év alatt hajtották végre. Mindezzel a köztársaság-ellenes erők egyik fő bázisának tekintett katolikus kléruson akartak bosszút állni.
Összehasonlításként érdemes megjegyezni, hogy mérvadó számítások szerint Spanyolországban 1822-től 1936-ig, a polgárháború kirobbanásáig terjedő időszakban összesen 235 egyházi személyt öltek meg a zavargások során, és nem egészen 500 templomot gyújtottak fel. A polgárháború során elszabadult indulatok hatalmas mértékét mutatta, hogy 1936-ban mindössze fél év leforgása alatt sokszorosan felülmúlták az azt megelőző több mint száz esztendő tragikus statisztikáját.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetéssel vagy belépéssel tudja elérni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!