hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2000. 09. 02. (IV/36) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

A néma torony

A Puskin téri metrórobbantás és a Kurszk tengeralattjáró tragédiája után egy hónapon belül a harmadik csapás érte az orosz nemzeti büszkeséget. Az osztan-kinói tévétoronyban pusztító tűzvész következtében négy ember meghalt, és a moszkvaiak milliói adás nélkül maradtak. Az adásszünet sajátos médiaháborút indított el, ugyanakkor nem igazolódott a szakemberek félelme, hogy az elsötétült képernyők bűnözési hullámhoz vezethetnek az orosz fővárosban.

Túszvásár Ázsiában

Alighogy kiszabadult tizenhét, főként külföldi túsz a Fülöp-szigeteken, máris újabb foglyot ejtettek a muszlim fegyveresek a dél-kelet-ázsiai szigetországban. A túlnyomórészt katolikusok lakta Fülöp-szigeteken a muzulmán csoportok az erőszaktól sem riadnak vissza, hogy elérjék a független iszlám állam megalapítását az ország déli részén. Az emberrablás az utóbbi időben a lázadók komoly bevételi forrásává kezdi kinőni magát, bár a túszok kiszabadításában közreműködő, nemzetközi elfogadtatásáért újabban elkeseredetten harcoló líbiai kormány cáfolta, hogy kifizette a fejenként egymillió dolláros váltságdíjat.

Új tengeri doktrína készül

Egy hónapon belül felszínre hozzák a Kurszk tengeralattjáró legénységének holttesteit, és egy év múlva magát a hajótestet is, amelyről addigra eltávolítják a robbanásveszélyes fegyvereket. Az orosz haditengerészet azonban a jövőre is készül: vízrebocsátották az Északi Flotta számára épült többcélú "Gepárd" atom-tengeralattjárót. Lapunknak – a Novosztyi hírügynökség segítségével – az új haditechnikai eszközökről nyilatkozott Lev Szidorenko ellentengernagy, a Tengerészeti Tudományos Bizottság elnöke.

Gyógyír az erkölcsi válságra

"A vallásra vagy az Istenbe vetett hitre való hivatkozás és az arra alapozott hatásgyakorlás ellentétes az amerikai ideállal" – fejtette ki az amerikai Rágalmazásellenes Liga két vezetője, amikor nyilatkozatukban arra hívták fel Joseph Lieberman alelnökjelöltet, hogy nyilvános felszólalásaiban mellőzze a vallási meggyőződésére utaló megjegyzéseket – adta hírül a Washington Times. Lieberman kijelentése szerint "a vallás az egység és az erő forrása" Amerikában, ami megfigyelők szerint egyértelm? kritikája a Clinton-éra morális mélyrepülésének.

Szent Bill cselekedetei

Kolumbiában tett látogatást Bill Clinton amerikai elnök, aki azért érkezett a dél-amerikai államba, hogy megvitasson egy, az illegális kábítószerkereskedelem visszaszorítását célzó, 1,3 milliárd dolláros segélycsomagot Andreas Pastrada elnökkel. Jóllehet marxista gerillacsoportok több merényletet is terveztek az amerikai elnök ellen, Cartagena kikötő környékén szívélyesen fogadták, sőt az emberek egyenesen "Szent Bill" csodáiról beszéltek.

Méreg a rakétasilókból

Három faluból kitelepítették a gyermekeket Ukrajna déli részén, mert a környék talaját súlyosan szennyezték mérgező vegyi anyagok. Több mint háromszáz embert, köztük 170 gyermeket szállítottak kórházba, miután kiderült, hogy az elmúlt hetekben nitrát tartalmú mérgek kerültek a földbe. Csauszovo, Micsurino és Pidgirje a három szerencsétlenül járt falu, de az illetékesek szerint sort kell keríteni Boleszlavcsik falu gyermekeinek a kitelepítésére is – írja az AP hírügynökség.

Nácikkal küzdenek a németek

Példásnak tekinthető ítéletet szabtak ki arra a három újnáci fiatalra, akik két és fél hónappal ezelőtt a németországi Dessau egyik parkjában agyonvertek egy mozambiki bevándorlót. Gerhard Schröder kancellár a héten virágot helyezett el a 39 évesen meggyilkolt férfi sírján; a megemlékezésen jelen volt a németországi látogatásán tartózkodó finn kormányfő, Paavo Lipponen és Reinhard Höppner, Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke. Egy nappal korábban a kancellár a kelet-németországi Waren városában kijelentette: Németországban nincs helye a fajgyűlölőknek és a szélsőjobboldali elemeknek.

A néma torony

A Puskin téri metrórobbantás és a Kurszk tengeralattjáró tragédiája után egy hónapon belül a harmadik csapás érte az orosz nemzeti büszkeséget. Az osztan-kinói tévétoronyban pusztító tűzvész következtében négy ember meghalt, és a moszkvaiak milliói adás nélkül maradtak. Az adásszünet sajátos médiaháborút indított el, ugyanakkor nem igazolódott a szakemberek félelme, hogy az elsötétült képernyők bűnözési hullámhoz vezethetnek az orosz fővárosban.

Túszvásár Ázsiában

Alighogy kiszabadult tizenhét, főként külföldi túsz a Fülöp-szigeteken, máris újabb foglyot ejtettek a muszlim fegyveresek a dél-kelet-ázsiai szigetországban. A túlnyomórészt katolikusok lakta Fülöp-szigeteken a muzulmán csoportok az erőszaktól sem riadnak vissza, hogy elérjék a független iszlám állam megalapítását az ország déli részén. Az emberrablás az utóbbi időben a lázadók komoly bevételi forrásává kezdi kinőni magát, bár a túszok kiszabadításában közreműködő, nemzetközi elfogadtatásáért újabban elkeseredetten harcoló líbiai kormány cáfolta, hogy kifizette a fejenként egymillió dolláros váltságdíjat.

Belföld

Szigorító hivatalnokok

Mind kormánypárti, mind ellenzéki képviselők kissé értetlenkedve fogadták az Igazságügyi Minisztérium tervezetét a képviselők mentelmi jogainak szigorításáról. Mint a Hetek megtudta: a változtatásnak semmiféle köze nincs az elmúlt hetekben Pallag László nevéhez kapcsolódó polgárjogi perekhez. A változtatás célja nem a képviselők úgynevezett "jobban számon kérhetősége a rágalmazási, hamis tanúzási kérdésekben", hanem politikusok maffiakapcsolatainak "megelőzése".

Olajba mártva

Az egyre valószerűtlenebbé váló olajügy újabb hiába megfutott körében kiderült: eddig sem Nógrádi Zsolt állításai nem állták meg a helyüket, sem a Pallag László birtokában lévő iratok nem szolgáltatnak bizonyítékot a megvádolt közszereplők bűnösségének bizonyításához. Mindeközben az egész ügy lassan maga alá temeti a két élharcost, az ügyészség ugyanis hamis vád miatt eljárást indít Nógrádi és lehetséges felbujtói ellen. Boross Péter egykori miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy pletykaügynökökre nem szabad egy normális demokráciában hallgatni. Szavaiból az derült ki, hogy a mostani ügyet ilyen emberek által gerjesztettnek tartja, s a magyar demokráciáról ad lesújtó jellemzést, hogy ilyen vallomásokat komolyan vesznek.

Elmaradt sorskérdés

A Heteknek nyilatkozó demokrata fórumos politikusok szerint a legutóbbi elnökségi ülésen nem a párt szövetségi kapcsolatainak megvitatásán, hanem a parlamenti frakció munkáján volt a hangsúly. Ez azért fontos kérdés, mert több sajtóorgánum azt sugallta, hogy az elmúlt napokban az MDF döntéskényszerbe került: Fidesz–MPP vagy Békejobb.

Nem történt uszítás

A rendőrség a múlt hét során szüntette meg azt a nyomozást, melyet Molnár Róbert kisgazda képviselő feljelentése alapján kezdeményezett a Fővárosi Főügyészség a Hit Gyülekezetével szemben. A több mint tíz vádpontból álló feljelentés nagy részével az ügyészség eleve nem foglalkozott, két állítással – a közösség elleni izgatással és az okirathamisítással - kapcsolatban azonban nyomozást rendeltek el ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vizsgálati osztályán. A rendőrség szociálpszichológus szakértőt is bevont az áprilisban elkezdett nyomozásba, aki miután végignézte és meghallgatta a bizonyítékként mellékelt felvételeket, megállapította, hogy nem történt bűncselekmény. A szakértői jelentés szerint a felvételeken hallható állítások alkalmasak lehetnek bizonyos vallási csoportok, illetve politikai erők egymás ellen hangolására, de a szöveg ezzel együtt – a politikai frazeológia gyakori elemein kívül - semmilyen uszító elemet nem tartalmaz. Ezt követően a rendőrség megszüntette a nyomozást, mivel bűncselekmény elkövetése nem volt megállapítható. A BRFK vizsgálati osztályán lapunk azt a tájékoztatást kapta, hogy a tanúk kihallgatásán kívül gyanúsítottként senkit sem hallgattak meg, ezért a szakértői vélemények nem hozzáférhetőek. Az ifjúságvédelmi alosztály munkatársa elmondta, hogy a múlt héten el is küldték a megszüntető határozatot az ügyészségre. Dr. Nyilasi Gyula ügyész elmondása szerint a Fővárosi Főügyészségre hivatalosan még semmilyen papír nem érkezett a rendőrségtől, így annak kérdését, hogy koholt vádakról van-e szó, egyelőre nem állt módjukban vizsgálni.

Iskola a legalitás határán

Aki keres, az talál – de vajon mit keresett a közigazgatási hivatal "főispánja" éppen Rákospalotán? A XV. kerületi önkormányzat tender keretében átadta a kerület egyik iskolájának működtetési jogát egy alapítványnak. A rákospalotai Meixner Iskola működéséhez a tárgyi és a személyi feltételek adottak voltak, de két jogi problémát azért talált a vizsgálat: az iskolát működtető Meixner Alapítványt bejegyző fővárosi bíróság által kiadott végzésben nem szerepel a nyolcosztályos általános iskola működtetésére való jogosultság, noha az alapító okirat tartalmazza azt. A hivatalvezető, Grespik László "főispán" felszólította az illetékes XV. kerületi jegyzőt, hogy október 31-ig kiegészítő végzésben kérje ennek a hiányosságnak a pótlását a Meixner Alapítványtól, amelyre az eset kapcsán országos figyelem irányult.

Váratlan látogató Brüsszelből

Meglepő kompromisszumképességet tapasztaltak az elmúlt napokban a szakszervezeti vezetők a kormányoldal képviselőitől a Munka Törvénykönyve (MT) módosításairól szóló tárgyalások során. Míg korábban – legalábbis az általunk megkérdezettek szerint – nagyon nehéz volt változtatásokat "kicsikarni", most könnyen sikerült több vitás kérdésben megegyezniük. Szerintük a "lágyulás" oka, hogy az Európai Bizottság illetékes igazgatóságai – több kritikai észrevételt ismerve a hazai szociális párbeszéd gyakorlatáról – konzultációt kezdeményeztek a magyar kormány illetékes, magas szint? képviselőivel.

Csöndesek a pápai MIG-ek

Politikai döntés következtében szüntetik meg a pápai katonai repteret, ahol a múlt héten szálltak fel utoljára MIG-21-esek. Ellenzéki politikusok elhamarkodott lépésnek tartják a történteket, és egyetértenek a kisgazdákkal abban, hogy a kormánynak kötelessége lett volna egyeztetni politikai partnereivel, illetve a Parlament Honvédelmi Bizottsága elé vinni az ügyet. A honvédelmi tárca a vezérkarra mutogat, a vezérkar a tárcára, mialatt körülbelül ezer munkahely szűnik meg, és több milliárd forintnyi NATO-fejlesztési felajánlás válik gazdátlanná. Az értékes ingatlan pedig akár eladásra is kerülhet.

Lefejezés az APEH-nél

Rossz fény vetült az eddig minden szempontból sikeresnek ítélt adórendőrségre. A héten a testület eddigi vezetője, Sas Gábor felmentése után több vezető munkatárs is megkapta a felmondását. Az elbocsátott adórendőrök szerint azért kellett távozniuk a testülettől, mivel munkájuk során jogszerűtlen módon bizonyos információkat kellett volna szolgáltatniuk egy konkrét céggel kapcsolatban, amit ők megtagadtak. A volt vezetők lemondták az ügyben tervezett sajtótájékoztatójukat, mivel, mint mondják, megfenyegették őket. Ugyanakkor jogorvoslatért fordultak a munkaügyi bírósághoz, mert szerintük elbocsátásuk jogszerűtlen volt. Burillák Attila szóvivő az egyik kereskedelmi televízióban kijelentette: a személycseréket az érintett vezetők munkájának elégtelenségével indokolja, a jogszerűtlen adatgyűjtésre vonatkozó vádakat pedig visszautasítja. (Hetek-összeállítás)

Hit és értékek

Pusztít az internet-szex

Korábbi számunkban beszámoltunk már arról a sötét csapdáról, amelyet az internet-pornográfia jelent (A kiberpornó kelepcéje, Hetek 2000. április 29.). A téma azonban egyelőre nem veszít aktualitásából, hiszen a "helyzet fokozódik". A kérdéssel az amerikai New Man (Új férfi) cím? keresztény magazin is foglalkozik XXX-akták címmel (az XXX a pornográf tartalmú termékek hivatalos besorolási kódja az USA-ban) legutóbbi számában, rámutatva, hogy a pornográfia össztüze éppúgy ostromolja a keresztény férfiakat, mint más meggyőződés? vagy akár világi társaikat. A szakemberek a jelenséget egyre inkább a kemény drogok okozta függőséggel állítják párhuzamba, egy pszichológus pedig egyenesen a "szexuális függőség kokainjáról" beszél.

Valláscsúcs az ENSZ-ben

A héten lezajlott az Egyesült Államokban az ENSZ égisze alatt megrendezésre kerülő Vallási és Szellemi Vezetők Millenniumi Világbéke Csúcstalálkozója. A rendezvényre 15 vallás több mint ezer képviselője érkezett abban a reményben, hogy a megbeszélés nagyban hozzájárulhat a fegyveres konfliktusok, a szegénység, illetve a környezetszennyezés problémáinak megoldásához. "Némely európai kormány különbséget tesz a vallások között: egyeseknek kedvezményeket biztosít, míg ugyanazokat másoktól megtagadja" – fogalmazta meg kritikáját Felix Rohatyn ENSZ-nagykövet, aki beszédében utalt arra, hogy ilyen jelleg? problémák különösen Ausztriában, Belgiumban, Franciaországban és Németországban tapasztalhatók, és figyelmeztetett arra, hogy a most kialakuló kelet-európai demokráciák ne ezt a rossz példát másolják le.

HÁTTÉR

A Templom-hegy hívei

Újabb javaslatok láttak napvilágot a héten az izraeli–palesztin tárgyalások legkényesebb pontjának tekintett jeruzsálemi Templom-hegy jövőjét illetően. Egy, Clinton amerikai elnök által szorgalmazott terv szerint a zsebkendőnyi – mindössze 18 hektáros – területet további négy szektorra osztanák fel. Eszerint külön egységként kezelnék a hegyen található két mecsetet, a közöttük található teret, a Templom-hegy föld alatti részét, valamint a hegyet övező külső falat, ideértve a Siratófalat. Az egyes részek részben izraeli, részben palesztin fennhatóság alá kerülnének. Ehud Olmert jeruzsálemi főpolgármester egy nyilatkozatában viszont azt vetette fel, hogy a jelenlegi helyzetet – teljes kör? musz-lim ellenőrzés a formális izraeli szuverenitás fenntartása mellett – úgy lehetne megváltoztatni, hogy a hegyet úgymond "isteni uralom" alá helyeznék. Ez a "nyelvészeti kompromiszszum" Olmert szerint kivonná a területet a politikai alkuk köréből, és ezzel elhárulna a legnagyobb akadály az átfogó megállapodás útjából.

Áthidalhatatlanná vált a szakadék

Izraeli tudósok és vezető gazdasági szakemberek egy csoportja a közelmúltban bejelentette: egy új kolónia szervezését fontolgatják az ország határain kívül, amely egyfajta "Új-Izraelként" otthont nyújtana azoknak az izraeli zsidóknak, akik úgy látják, hogy az ország "eltért a cionista gyökereitől, és letért a nyugati típusú demokratikus fejlődés útjáról". Az új kolónia helyszínét még keresik, ám a szervezők nem szeretnének a diaszpórában élő zsidó közösségekhez csatlakozni. Lapunk a meglepő kezdeményezés okairól és hátteréről kérdezte az Új-Izrael-mozgalom egyik vezetőjét, Michal Oren történészt, a haifai egyetem zsidó történelem tanszékének előadóját.

Médiaháború az éterért

A "fej" nélkül maradt rádióból a héten két alelnök is távozott: az ideiglenesen megbízott elnöki feladatkört ellátó alelnök, Juhász Judit és a gazdasági alelnök, Papp Miklós. A szinte azonnali hatályú (szeptember 1.) leköszönés indokául az alelnök aszszony a munkahelyi összeférhetetlenséget jelölte meg. Az augusztus 30-i sajtótájékoztatón két név is elhangzott: Kondor Kataliné, aki a Kossuth adó főszerkesztője, és Lakatos Pálé, aki az ellentmondásos megítélés? Vasárnapi Újság szerkesztője. "Búcsúbeszédében" az alelnök

A szélsőjobb nyomulása

A bécsi Kurier közelmúltban megjelent cikke meglehetősen negatív képet rajzolt hazánk szélsőjobboldali beállítottságú csoportjainak működéséről, közéjük sorolva a legkisebb frakcióval rendelkező MIÉP-et, mely – az újság szerint – élvezi a kormány támogatását, saját műsorral rendelkezik az "állami rádióban", és nemcsak a zsidókat, szabadkőműveseket gyalázza rendszeresen, hanem a romákat is. Barsiné Pataki Etelka, bécsi magyar nagykövet helyreigazításában azt írja, hogy a Magyar Rádió olyan közszolgálati médium, amely nincs a kormánynak alárendelve, továbbá a legnagyobb létszámú kormánypárt nem szorul rá a MIÉP kegyeinek elnyerésére. Az elmenekült zámolyi romákat érintő kérdésekben pedig olyan sajtójelentést idéz, amely szerint Magyarországon nincs hátrányos politikai megkülönböztetés, és az ország betartja az unió előírásait a politikai, illetve emberi jogok ügyében.

Rádiós szózatok és a bumeráng-effektus

Interjú Vásárhelyi Mária médiaszociológussal

Internetes bűnözés

Az elmúlt években sok millió dollárt veszítettek azok, akik nagy haszon reményében befektetésekbe szálltak be az interneten keresztül, de csalók áldozatai lettek, mivel tisztességtelen szándékúak is kihasználják az internet mindenütt jelenvalóságát és az anonimitást: nyereséges befektetés ígéretével befektetők tömegeit szervezik be, majd eltűnnek a kibertér homályában dollármilliókat zsebre téve.

Közfelháborodás a részvénypiacon

Brókerek a Budapesti Értéktőzsdén. Elutasítják a forrásadót

Folytatódik a technológiai hossz

Nagyobb mozgások nélkül maradtak a világ értékpapírpiacai az elmúlt héten. Amerikában egyedül az újra magukra találó internet-részvényekben gazdag Nasdaq index mutatott nagyobb 2,3 százalékos pozitív irányú elmozdulást, a két másik index 0,2-0,3 százalékkal alacsonyabban zárta a hetet. Nem mozdult el az index Frankfurtban sem, szinte hajszálpontosan ugyanott zárt, mint az előző héten, miközben Londonban 1,6, Párizsban 2,7 százalékos emelkedést mutattak az indexek. Negatív rekordot döntő forgalom mellett 0,1 százalékkal emelkedett a BUX értéke, 8433 pontos értékkel zárva a hetet. Annak ellenére, hogy Nyugat-Európában a telekom részvények árfolyama felfelé korrigált, a Matáv folytatta gyengélkedését, az érezhető eladói nyomás alatt 3,2 százalékkal 1625 forintig sülylyedt árfolyama. Közel 7 százalékkal lett olcsóbb a TVK részvénye, a szerdai rendkívüli közgyűlés után új menedzsmentet kapott a cég, melyben helyet kaptak a két nagy tulajdonos, a Mol és a Borsodchem képviselői. A Borsodchem 1,7 százalékkal lett drágább, míg a Mol közel 4 százalékot erősödve hosszú idő után újra tartósan 4000 forint fölé tudott kerülni. A gyógyszergyári papírok mérsékeltebb ütemben ugyan, de folytatták felfelé menetelésüket, az Egis 1,4, a Richter 0,3 százalékot erősödött. Az emelkedő papírok táborát gyarapította a Moody\'s által felminősített OTP részvénye is, 1,84 százalékkal erősödve 15 ezer 795 forinton zárta a hetet. A kis papírok közül a Pannonflax 11 százalékos emelkedése, valamint a Sy-nergon szárnyalása – amiből a korrekció utánra is maradt 3,2 százalék – volt figyelemreméltó.

KÁVÉSZÜNET

A hévízi zsidóság története

Az idei év nyarán Hévízen, a polgármesteri hivatal jóvoltából emlékfalat állítottak a holokausztban elpusztított zsidók tiszteletére. Az emlékfal pontosan azon a helyen emelkedik, ahol korábban a kicsiny hitközség zsinagógája állott. Ebből az alkalomból jelent meg dr. Szarka Lajos történész, a Magyar Zsidó Könyvnapokon a vidéki zsidóság történetét ismertető kötetek között bemutatott kimerítő alaposságú munkája, a helyi zsidók monográfiája, A hévízi zsidóság története.

Csemeték a vízben

Már régen kimutatták, hogy a gyerekeknek szükségük van arra, hogy gyakran és sokat mozogjanak, valamint hogy kiabáljanak, mivel ezen tevékenységek közben az agy vérellátása megemelkedik. Az úszómedence mindezek együttes cselekvéséhez is kiváló.

Ásványvízből is megárt a sok

Idén a kánikula következtében az ásványvizek fogyasztása kiugróan megemelkedett a többi szomjoltó itallal – sörrel, üdítővel, gyümölcslével – szemben. A tavaly május-júniusban elfogyasztott mennyiséggel összevetve ez évben 86 százalékkal ittunk többet ebben az időszakban, ami összességében mintegy 62 millió litert jelent.

12 nap múlva olimpia

Tatán már jó ideje visszafelé mérik az időt. Az edzőtáborban készülő sportolók és edzőik naptárában ugyanis csak ennyi áll: még 13 nap. Ennyi idő múlva kezdődnek Sydneyben a XXVI. Nyári olimpiai játékok küzdelmei. A világ sportjának legnagyobb rendezvényén mintegy 200 ország tízezer versenyzője méri össze tudását. Mi pedig természetesen szurkolunk a magyar olimpikonoknak, akiknek egy részét a tatai edzőtáborban látogattuk meg kedden, a sajtó számára tartott nyílt napon.

Meglephetjük az olaszokat

Vasárnap este (20.45) válogatottunk előreláthatólag teltházas mérkőzésen méri össze tudását a labdarúgó Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett olasz válogatottal. Kezdetét veszi a világbajnoki selejtező. Bicskei Bertalan szövetségi kapitány olasz újságírók kérdésére elárulta, hogy vannak olyan magyar labdarúgók, akik az olasz tizenegybe is beférnének, megnevezni azonban nem akarta őket. Korábban azt is kijelentette: verhető az olasz csapat.

Piros lap Páncsicsnak

A hétfői gyászos centenáriumi Fradi gálameccs után Torgyán József klubelnöknél betelt a pohár, és szerdán azonnali változtatásokat eszközölt a zöld-fehér klub vezetőségében. A klubelnök kölcsönös megegyezéssel, azonnali hatállyal megszüntette Páncsics Miklósnak, az FTC labdarúgó kft. vezetőjének megbízatását, és helyére azt a Szeiler Józsefet ültette, aki néhány hónapja mint menedzser már szóba került az FTC-nél, akkor azonban Torgyán nem tartott igényt szolgálataira.

Budapesten a The Dubliners

A The Dubliners 1962-ben Dublinban, az O\'Donoghue\'s nev? pubban alakult meg The Ronnie Drew Folk Group néven. A néphagyomány szerint jelenlegi nevüket James Joyce Dubliners (Dublini emberek) cím? műve után kapták.

Jónás és a ricinus

Budapest közelében kedvelt kirándulóhely a Vácrátóti Arborétum, mely az ország legnagyobb, leggazdagabb élőnövény-gyűjteménye: 29 hektáron közel 13 ezer növényfajt és -fajtát mutat be. A hazai flóra közel fele megtalálható a gyűjteményben, megtekinthetők ritka, értékes és veszélyeztetett növények is.

Fűszervilág

Konyhánkban számtalan fűszert tartunk a polcon, amelyek nagy részéről azt sem tudjuk, honnan származik és a főzésen kívül még mire használható. Sokan gondolják azt, hogy a fűszerek őshazája a Távol-Kelet, India, esetleg Amerika, pedig számos közülük Európában őshonos. Elterjedt az a hiedelem is, hogy a fűszerek károsak az egészségre, holott nagy részüket gyógyításra is használják. Az alábbiakban néhány, hazánkban is elterjedt ízesítő növény kevésbé ismert tulajdonságaira hívjuk fel a figyelemet.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!