– Valóban azt tervezik, hogy kivándorolnak Izraelből?
– Igen, de nem mindenáron: számos más lehetőség is létezhet. Csoportunk
egyetlen tagja sem akarja önként elhagyni Izraelt, mivel mindannyian szeretjük ezt az
országot. Ez a hazánk, ez az otthonunk. Ha emigrálni akarnánk, anyagilag bármelyikünk
azonnal megengedhetné magának. Azonban ha költözésre kerül sor, nem akarunk egyedül
költözni. Ha csak egy kis csoport költözik, akkor az elszigetelődik saját népének
gyökereitől, saját kultúrájától, saját nemzetétől, nyelvétől, népdalaitól,
mindentől. Együtt akár egy új államot is alapíthatunk.
– Önök nyilatkozatukban cionistáknak vallják magukat. Hogyan fér ez össze az
Izraelből történő kivándorlás gondolatával?
– A cionizmus lényege, hogy az emberek visszatérjenek Sionba. Arra törekszik,
hogy a diaszpórából összegyűjtse az embereket, és visszahozza őket az otthonukba,
Izraelbe.
– Izrael továbbra is befogadja a bevándorlókat
– A cionizmusnak nem az államalapítás volt az egyetlen célja. A visszatérésben
a közösségteremtés is fontos szerepet játszott: azért jöttek – már 1948 előtt
– és alapítottak kibucokat és mosávokat. Ezek modern, nyugatias gondolkodású közösségek
voltak. Most azt látjuk, hogy ezek sorra omlanak össze. Mára Izraelben magán a földön
kívül semmi sem maradt. A puszta földért pedig értelmetlen harcolni, amikor közben a
cionizmus lényege, a közösség semmivé lett.
– Két nappal azt követően jelentették be tervüket, hogy vita robbant ki Ovádja
Joszef rabbi, az ortodox Sasz párt szellemi vezetőjének kijelentései miatt. Hogyan értékelik
a vallási pártok szerepének erősödését az izraeli politikában?
– A Sasz valójában egy fundamentalista párt, amely fundamentalistább az ortodox
pártnál is. Az időpont azonban csak véletlen egybeesés volt, hiszen már régóta
gondolkodunk erről a tervről. Sokan vélik úgy, hogy nem maradhatnak tovább, hogy
csomagolnak, mert ebben az országban már nem lehet mit tenni.
– Választottak már helyszínt is az "Új-Izrael" számára? Hová költöznének,
amennyiben költöznek?
– Közülünk a legtöbben nem gondolják azt, hogy a kivándorlás a legjobb
megoldás, hanem, hogy ez a végső lehetőség. Ha nem találunk más megoldást, akkor
nem félünk szembenézni vele. Talán kívülről nehéz megérteni, hogy milyen légkör
uralkodik most Izraelben. Sokan rettentek meg amiatt, hogy nagyon sok sikeres ember –
tudósok, értelmiségiek, a csúcstechnológia területén dolgozó cégek vezetői –
hagyják el az országot. Amikor nyilvánosságra került a tervünk, sokan megkerestek
bennünket. Azt mondták: hallottunk az önök elképzeléséről, amit fantasztikusnak
tartunk. Valósítsuk meg együtt, készek akár azonnal összecsomagolni, és elmenni. Mások
azt mondják, hogy ez nem lehet megoldás. Most még nem tudnám megmondani, hogy mi lesz
a következő lépés. Amennyiben a kivándorlás mellett döntenénk, végig kell
gondolni, hogy kell ennek történnie. Egy lehetőség tehát az, hogy külföldre megyünk.
Ha azonban ezt megtesszük, számos dolgot át kell gondolnunk: melyik országba menjünk,
melyik ország tudna befogadni minket, illetve hogy mi mit tudunk felajánlani, ha valaki
befogad minket. Sokan úgy vélik, hogy ha nem is megyünk szervezetten, akkor is meg fog
történni a költözés, mintegy természetes módon. Sok szakember menne például az
Egyesült Államokba, hiszen könnyedén megkapják a zöldkártyát. Így a kivándorlás
mozgalom nélkül is megtörténhet, mintegy természetes folyamatként. Egyik család a másik
után. Kaptunk leveleket például az Egyesült Államokból olyan emberektől, akik már
elmentek. Ők azt mondják, hogy örülnek, hogy arra az elhatározásra jutottunk, hogy költözünk,
és várnak minket.
– Ön Haifában él. Ha Jeruzsálemről el is lehet mondani, hogy vallási jellege
erősebb a világinál, Tel Avivról és más tengerparti izraeli városokról azonban más
kép él a köztudatban. Nem gondolja, hogy meg lehet találni a megoldást az egymás
mellett élésre?
– Most már nem. A helyzet csak egyre rosszabb lesz. A két alapvető probléma a
kulturális és a vallási különbség. A kettő közti szakadék pedig egyre mélyebb
lesz. Mi is büszkék vagyunk arra, hogy izraeliek, hogy zsidók vagyunk. És arra is büszkék
vagyunk, hogy emberi lények lehetünk. Vannak, akik azt mondják, hogy elmenekülünk,
mert nem akarunk szenvedni az eszméért. Ha valaki kételkedne, nézze meg, honnan jöttek
ide az első cionista bevándorlók, hogyan csapolták le a mocsaras területeket, hogyan
művelték meg a földet. Lehet, hogy hetven évvel ezelőtt kellett volna születnem,
amikor megérkeztek ide az első pionírok. Ma már a kisebbséghez tartozom.
– A cionisták többsége is Jeruzsálemet tartja annak a sarokpontnak, amely köré
Izrael felépíthető. Létezhet-e egy Új-Izrael a város nélkül?
– Minden utcát, szinte minden követ ismerek Jeruzsálemben. Azt gondolom azonban,
hogy lehet a várost távolról is szeretni, talán még jobban is. Másrészt nem akarom,
hogy mindenki elhagyja az országot, így lesznek – nyilván többségben a vallásos
zsidók –, akik Jeruzsálemben maradnak.
2000. 09. 02. (IV/36)
