hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2002. 02. 08. (VI/6) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

A státusörvény leránt

Továbbra sem csitul Szlovákiában a státustörvény kapcsán kirobbant vihar, sőt már a törvényhozásig gyűrűzött. Lapzártánkkor is folyik a szlovák parlamentben a magyar státustörvényről szóló, nem kevés érzelemtől és nacionalista felhangoktól sem mentes vita.

A bajor kártya

Orbán Viktor kabinetfőnöke leintette a Frankfurter Allgemeine Zeitung budapesti tudósítóját, aki a kisebbségi kérdést firtatta a héten Budapesten rendezett magyar–német szimpóziumon, melyet a magyar–német partnerségi szerződés aláírásának tizedik évfordulója alkalmából tartottak. A Bundestag német–magyar képviselőcsoportjának elnöke szerint a magyar kormány "kemény hangú leveleket" kap az utóbbi időben Brüsszelből. 

Exportterroristák Arafat szolgálatában

A Ramallahban rekedt palesztin vezető egyértelm? célja, hogy Izraelt az 1967-ben elfoglalt területek, benne Kelet-Jeruzsálem teljes kiürítésére kényszerítse – mégpedig egyoldalúan, anélkül, hogy elkötelezné magát Izrael békéjének és biztonságának garantálására. Jasszer Arafat szeme előtt Libanon példája lebeg, ahonnan Ehud Barak akkori izraeli miniszterelnök – a Hezbollah fegyveres akciói nyomán – egyoldalúan vonta ki csapatait, anélkül, hogy Libanon békét kötött volna vele.

Káosz Lagosban

Legalább százan vesztették életüket a nigériai Lagosban, ahol bandákba verődött fiatalok négy napon keresztül késekkel, kardokkal és nyilakkal felfegyverkezve terrorizálták a város lakóit. Az etnikai tisztogatásra a tízmilliós Lagosban azt követően került sor, hogy múlt héten a város egyik sűrűn lakott részében ezer ember halálát okozó robbanássorozat történt egy fegyverraktárban.

Haider bocsánatot kér

Amikor éppen két éve Wolfgang Schüssel és Jörg Haider aláírt egy nyilatkozatot, hogy egy olyan Ausztriáért fognak munkálkodni, amelyben nincs idegengyűlölet, antiszemitizmus és rasszizmus, azt hitték, és Európával is azt akarták elhitetni, hogy tartani fogják magukat az ígéretükhöz.

Belföld

Kövér a Vasvillában

– Van valami probléma, fiam? – Parancsol? – Sikerült lenyelni a rágógumit? – Miért, talán tilos rágózni? – Ilyen helyen nem illik… egyébként hogy hívják? – Szlazsánszky Ferenc vagyok. – Szép, nemesi név. Kár, hogy nem közénk tartozik…

A lufi, amit négy éve fújnak

A közélet bulvárosodásának tanúi lehetünk. Szinte semmi nem mutat arra, hogy a választási kampány napjait éljük, a hírek nemigen kapcsolódnak a politikához. Mintha a média rémülten menekülne a felelősség elől, igyekszik minél ártatlanabb bulvárhírekkel semlegesíteni a híradók mellett még a korábban tartalmas, tényfeltárásra szakosodott műsorokat is. Pedig ahogy mondják: manapság ami nincs a tévében, az nincs is. Kinek jó az, ha nem veszünk tudomást a köz ügyeinek alakulásáról? A jelenség okairól Vásárhelyi Mária médiaszociológust kérdeztük.

Irdatlan nagy pofon az uniótól

– Legutóbbi beszélgetésünkkor Ön azt mondta, hogy semmilyen pártrelációban nem kíván részt venni, egyszerűen azért, mert a pártok nem érzik, nem érzékelik a vidéki ember gondjait. Ez most merőben megváltozott, mert Nagy Tamás a Centrum Párt egyik prominens képviselőjévé vált. Mi az oka ennek a döntésének?

Bedarálják A Viktort?

– Jó napot! – Jó napot, miben segíthetek? – A Viktor cím? könyvet keresem. – Mennyit adhatok? – Mondjuk, olyan háromszázat.  – Sajnálom, egyszerre csak három példányt adhatok. – Nem mindegy magának, hogy hányszor jövök vissza?!

Orbánt éltetik

"A Nemzeti Kör kifejezi meggyőződését, hogy a modern demokrácia nem nélkülözheti az ösztönző, erőteljes és távlatokban gondolkodó politikai vezetőket. Különösen áll ez a megszilárdulóban levő magyar demokráciára. Ma ilyen kiemelkedő személyiség Orbán Viktor" – írta a Nemzeti Kör a napokban. 

Hit és értékek

Feltámadás most

Orvosi kutatások témájává is vált az utóbbi időben a hit és az ima szerepe a különféle pszichikai, sőt fizikai betegségek gyógyításában. Januárban több magyar lapban is megjelent, hogy orvosi körökben "neuroteológusoknak" becézett kutatók összefüggést állapítottak meg az imádkozás és a testben lejátszódó fizikai-idegi folyamatok között. A kereszténység által évezredek óta vallott hit, miszerint Isten gyógyít, úgy tűnik, izgalmas témává vált nemcsak a nemzetközi, hanem immár a magyar kereskedelmi televíziók számára is.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!