hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2006. 09. 22. (X/38) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Készültségben az amerikai haditengerészet

Készültséget rendeltek el az amerikai haditengerészetnél, az intézkedés tengeralattjárókat, Aegis típusú cirkálókat és a tengeri blokád ellen bevethető aknaszedő hajókat érintett. A parancs nem rendelte ki a hajókat a kikötőkből, csak készenlétbe helyezte őket október elsejére, miközben címlapján a Time magazin már arról ír, mennyi ideig tartana és mekkora területet érintene egy Irán elleni támadás. A korlátozott légi akció a szakértők szerint nem számolná fel, csupán két-három évvel visszavetné az iráni atomprogramot.

Bankárgyilkosság Moszkvában

Szeptember 13-án meggyilkolták az Orosz Föderáció Központi Bankjának vezérigazgató-helyettesét, Andrej Kozlovot (kis képünkön). A bűncselekmény nyomán, úgy tűnik, a kilencvenes évek óta először ismét erősödik a szervezett bűnözők nyomása az orosz államra.

Végzet 666

A múlt hét közepén egy montreali főiskolán egy huszonöt éves férfi lövöldözni kezdett az iskola kávézójában. Egy embert megölt, húsz másikat pedig megsebesített. A férfiról időközben kiderült, hogy egy vámpírkultuszt követő weboldal regisztrált tagja volt, és korábban több megnyilvánulása is utalt arra, hogy erőszakos cselekedetre, majd öngyilkosságra készül.

El nem kötelezettek a csúcson

Lezárult a múlt héten Havannában zajló El Nem Kötelezett Országok 14. Kongresszusa. A csúcstalálkozón napirendre került többek között Észak-Korea és Irán nukleáris programjának létjogosultsága, az Izrael és a Hezbollah között kialakult háborús konfliktus és a fejlődő országok politikai súlyának kérdése is.

Chiraci fordulat

Kedden megkezdődött az ENSZ-közgyűlés New Yorkban, amelynek fő témája a közel-keleti helyzet, a régió instabilitása, illetve az iráni atomprogram. A közvéleményt azonban valószínűleg nem a jól ismert hivatalos vélemények érdekelték, hanem a közgyűlés előtt közvetlenül megkötött iráni–venezuelai „stratégiai szövetség”, valamint hogy találkozik-e az iráni elnök George W. Bushsal vagy Jacques Chirackal. Ez utóbbira maga az iráni elnök tett javaslatot, amikor levélben kérte a francia elnöktől a New York-i találkozót.

Kritikus Afganisztán jövője

Amikor Oszama bin Laden 2001. szeptember 11-én harcba küldte csatlósait, úgy tűnik, látványosan alábecsülte Amerika és a nyugati világ tettrekészségét. Most azonban, közel öt évvel a tálib rezsim megdöntése után a Nyugat egyre gyengébbnek és inkompetensnek tűnik.

A hét eseményei

Tolódik a fogolycsere

Készültségben az amerikai haditengerészet

Készültséget rendeltek el az amerikai haditengerészetnél, az intézkedés tengeralattjárókat, Aegis típusú cirkálókat és a tengeri blokád ellen bevethető aknaszedő hajókat érintett. A parancs nem rendelte ki a hajókat a kikötőkből, csak készenlétbe helyezte őket október elsejére, miközben címlapján a Time magazin már arról ír, mennyi ideig tartana és mekkora területet érintene egy Irán elleni támadás. A korlátozott légi akció a szakértők szerint nem számolná fel, csupán két-három évvel visszavetné az iráni atomprogramot.

Bankárgyilkosság Moszkvában

Szeptember 13-án meggyilkolták az Orosz Föderáció Központi Bankjának vezérigazgató-helyettesét, Andrej Kozlovot (kis képünkön). A bűncselekmény nyomán, úgy tűnik, a kilencvenes évek óta először ismét erősödik a szervezett bűnözők nyomása az orosz államra.

Belföld

Köztörvényes drukkerek

Hogy kerülnek a focidrukkerek a közintézmények elleni ostromok élére?– A drukkerek minden jobbos, szélsőjobbos tüntetésen kint vannak. De itt a híresztelésekkel szemben nem csak a Ferencváros szurkolói vannak benne a balhéban. Jött hozzánk az Újpest, a Diósgyőr, a Szombathely, a Zalaegerszeg, a Nyíregyháza, a Debrecen, és még sorolhatnám. És ki szervezi őket?– A Hatvannégy Vármegye nevű szélsőjobboldali szervezet. Nagyon sok drukker van náluk, azok be tudják mozdítani egymást. Az egész úgy működik, mint a maffia. Van egy főember és alatta a beosztottak, akiknek van további 80-100 embere. Elindul a telefonálgatás, és jönnek még vidékről is.Akkor Toroczkai Lászlónak mint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőjének van tekintélye ebben a közegben, gondolom. Ő is a Fradi kemény magjához tartozik?– Mostanában nem láttam annyit, de erre inkább most nem válaszolnék. Legyen elég annyi, hogy amikor kell, akkor tud viselkedni.

Most jobb?

A Jobbik és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom is spontán eseményekről beszél a budapesti rombolások kapcsán. A két szélsőjobboldali szervezet vezetője lapunknak nyilatkozva a miniszterelnököt és a rendőrséget tette felelőssé a kialakult helyzetért.

Kormánybuktatás Fidesz-módra

„Mindenki jöjjön ma estére a bicskei kultúrba. Beszél Áder János, utána demonstráció. Üdv: Tiborcz Péter. Add tovább!” Az SMS egy hét eleji kampányesemény beharangozójaként kelt útjára a Fidesz-KDNP bicskei jelöltjének, Csabdi polgármesterének mobiljáról, és hogy a cél megvalósulását se bízzák a véletlenre, egy szórólapot is kaptak az érkezők, melyen minden jóérzésű magyart felszólítanak, hogy vonuljon az utcákra, terekre, „a szűk, pszichopata vezetőréteget a történelem szemétdombjára” száműzni.

A palack ura

Számolt-e a szocialista párt azzal, hogy az elmúlt napok eseményei bekövetkezhetnek Magyarországon?– Egyértelműen állíthatom, hogy senki nem számolt ezzel a lehetőséggel. Mint ahogy az első napok eseményeiből láthattuk, még a rendőri szervek sem.

Tömegpszichózis, tömeghisztéria

Egyes vélemények szerint Gyurcsány Ferenc saját maga szivárogtatta ki az ominózus hangfelvételt. Ön szerint lehet ilyen hangszalaggal politikai tőkét kovácsolni?– Ezt a hangzatos verziót én kizárnám a realitások köréből. Kiszivárogtatás elméletileg létezhet, de azt, hogy valaki ilyen formában tegye, ezekkel a fordulatokkal, az szinte kizárt.Az elmúlt napok eseményeinek ismeretében tud a kialakult helyzetből bárki is politikai hasznot húzni?– Nagyon látványos ugyan ez a szörnyűség, ami a köztévénél történt, de társadalmi értelemben ez visszafelé hat. Elképzelhető, hogy hosszú távon az ellenzék fog rosszabbul kijönni ebből a látszólag offenzív helyzetből is.

Kétarcú rendőrség

„Elképzelhetetlen számomra, hogy ne tudta volna a magyar rendőrség megakadályozni, hogy az események ennyire elfajuljanak” – vélekedett Kőszeg Ferenc. A Magyar Helsinki Bizottság elnöke szerint az történt, hogy a helyszínre kivezényelt egységek nem kaptak utánpótlást, gyakorlatilag magukra lettek hagyva.

Nem hőstett – gaztett

Gyökeresen eltérő véleményeket fogalmaznak meg a tüntetéssorozatról az ’56-os halálraítéltek, azt követően, hogy többen az idén ötvenedik évfordulóját ünneplő szabadságharccal állították párhuzamba például az MTV-székház ostromát.

A szakszervezetis és a piarista

Takács András a rendszerváltás előtt ellenzéki mozgalmakban tevékenykedett, 1990 után pedig szakszervezeti vezetőként vállalt közéleti szerepet. Később – újabb fordulatot véve – a kisgazdáknál lett tanácsadó, de feltűnt MIÉP-rendezvényeken is. Ezt követően az EU-csatlakozás elleni tiltakozásul saját szervezetet alapított Szabad Magyarországért Mozgalom néven.

Hit és értékek

A félhold árnyéka

Az al-Kaida halállistájára került XVI. Benedek pápa, miután egy múlt heti előadásában élesen szembeállította egymással a kereszténységet és az iszlámot. Bár a legvitatottabb mondatok idézetként hangzottak el a pápa szájából, és Benedek utóbb el is határolódott tőlük, a felháborodott muszlim világ által elvárt mea culpa – lapzártánkig – elmaradt. A teljes szöveg ismeretében egyértelmű, hogy nem elszólásról volt szó: előadásában a katolikus egyházfő részletesen elemezte az iszlámnak a józan észhez és a szabad vallásgyakorláshoz való viszonyát. A pápa szavai ellen számos országban tiltakoztak, és már erőszakos bosszúakciókra is sor került, többek között Szomáliában, ahol egy apácát gyilkoltak meg muzulmán fegyveresek. Nemcsak a pápa, hanem az egész Vatikán célponttá vált, miután egy iraki terrorszervezet bejelentette, hogy harcosai „elpusztítják a Róma szívében álló keresztet, és lesújtanak a Vatikánra”. XVI. Benedek a fenyegetések ellenére nem mondta le novemberre tervezett törökországi utazását.

A félhold árnyéka

Az al-Kaida halállistájára került XVI. Benedek pápa, miután egy múlt heti előadásában élesen szembeállította egymással a kereszténységet és az iszlámot. Bár a legvitatottabb mondatok idézetként hangzottak el a pápa szájából, és Benedek utóbb el is határolódott tőlük, a felháborodott muszlim világ által elvárt mea culpa – lapzártánkig – elmaradt. A teljes szöveg ismeretében egyértelmű, hogy nem elszólásról volt szó: előadásában a katolikus egyházfő részletesen elemezte az iszlámnak a józan észhez és a szabad vallásgyakorláshoz való viszonyát. A pápa szavai ellen számos országban tiltakoztak, és már erőszakos bosszúakciókra is sor került, többek között Szomáliában, ahol egy apácát gyilkoltak meg muzulmán fegyveresek. Nemcsak a pápa, hanem az egész Vatikán célponttá vált, miután egy iraki terrorszervezet bejelentette, hogy harcosai „elpusztítják a Róma szívében álló keresztet, és lesújtanak a Vatikánra”. XVI. Benedek a fenyegetések ellenére nem mondta le novemberre tervezett törökországi utazását.

HÁTTÉR

A pénzpiacok Gyurcsány mellett

Gyurcsánynak jelenleg nincs alternatívája – állítják pénzügyi szakértők. A kiszivárgott miniszterelnöki beszéd hatására befektetői körökben nőtt az ország iránti bizalom, a forint erősödni kezdett. Az utcai zavargások ugyanakkor azonnal megtörték a lendületet. Az ellenzék által forszírozott cél, a Gyurcsány-csomag visszavonatása beláthatatlan következményekhez vezetne – mondták a Hetek által megkérdezett szakemberek.

Új korszak

Vasárnap óta új korszak kezdődött a magyar politikában, a két politikaioldal között eddig is meglévő szakadék még tovább mélyült. Jelenleg nehéz megítélni, hogyan tud az ország kikerülni a kialakult helyzetből. Az események és a politikai reakciók inkább egy balkáni ország képét, mintsem egy EU-tag belpolitikai viszályát mutatják. A konfliktus tétje nyilvánvalóan nem a politikai válság vagy az, hogy ki kormányozzon, hanem az ország jövője. Amennyiben a folyamatok eszkalálódnak, az ország évtizedeket veszíthet el.

A Szabadság tér foglyai

Annus Ferenc rendőr, 23 éves, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat tagja: – Délután egyre rendeltek ki minket a laktanyánkból a Kossuth térre. Békés tömeget találtunk, még nem voltak sokan, átlagos napnak néztünk elébe. Óráról órára gyűlt a tömeg, de semmi gond nem volt egészen este hétig. Ha volt egy-két hangoskodó vagy provokátor, a mellettük lévők folyamatosan csitították.

Akit zavartak a tények

Kellemetlen nő volt. Nem a tényeket igazította világképéhez, hanem világképét a tényekhez. Persze, hogy a laboratóriumban élő, lombikban gondolkozó PC-értelmiség prüszkölt rá. Ráadásul – bírálóinak többségével ellentétben – ismerte is azt a világot, amiről írt, beszélt Khomeinivel, leereszkedett a libanoni háború legmélyebb bugyraiba, és nem csak az íróasztal mögül szónokolt. Kellemetlen nő volt. Nemcsak rajongó szerelmese hazája, Itália kultúrájának, de jó ismerője a történelemnek, a filozófiának, a matematikának. Persze hogy a történelmet nem ismerő – vagy ahogy Fallaci írta: Napóleont a konyakkal azonosító – nyugati értelmiség frusztrálva érezte magát mellette. Harcolt a fasizmus ellen – így az elkényelmesedett és elkényeztetett, antiglobalista úri gyerekek szintén gyűlölték.

Jószomszédi iszony

Ahogy arról a lapukban is beszámoltak, Robert Fico szlovák miniszterelnök a belügyminiszterrel együtt jelentette be, hogy a Nyitrán augusztusban megvert magyar diáklányt nem is verték meg, az egész esetet az állítólagos sértett találta ki. Ez nagyon rossz hír. Ha igaz. Ha nem igaz, úgy még sokkal rosszabb.

A Fradi, az más

Tisztelt Olvasóközönség!

A hét eseményei

EU: a budapesti események nem befolyásolják a gazdaság értékelését

Megjött a Putyin-csomag

Magyarország minőségileg új pozíciókra tehet szert az európai energiapolitikában, fogalmazott Putyin orosz elnök a hazánkban megvalósuló tízmilliárd köbméter kapacitású gáztározó kapcsán, a hétfői, Gyurcsány Ferenccel folytatott megbeszélést követően. A tárgyaláson a rendszerváltás óta visszametszett magyar-orosz mezőgazdasági kereskedelem is új lendületet kapott.

A pénzpiacok Gyurcsány mellett

Gyurcsánynak jelenleg nincs alternatívája – állítják pénzügyi szakértők. A kiszivárgott miniszterelnöki beszéd hatására befektetői körökben nőtt az ország iránti bizalom, a forint erősödni kezdett. Az utcai zavargások ugyanakkor azonnal megtörték a lendületet. Az ellenzék által forszírozott cél, a Gyurcsány-csomag visszavonatása beláthatatlan következményekhez vezetne – mondták a Hetek által megkérdezett szakemberek.

KÁVÉSZÜNET

Baljós árnyak komponistája

Kés a vízben, Iszonyat, Vámpírok bálja, Őrület, A halál és a lányka, A kilencedik kapu. Nem egy kültelki videotéka B-kategóriás horrorkínálatáról van szó, hanem Roman Polanski filmjeiről, akit sokan a ma élő egyik legnagyobb filmrendezőnek tartanak. Az európai szakma Polanskinak a teljes filmtörténelemre gyakorolt hatását nemsokára Varsóban ismeri el az Európai Akadémia életműdíjának átadásával.

A lányáért kockáztat

Kántás Andor elsőként tette meg kisrepülőgéppel a Keszthelytől Sydney-ig tartó huszonötezer kilométeres utat. A világrekord teljesítmény hátterében ezúttal nem valamiféle hóbort vagy feltűnési vágy áll. A pilóta gyógyíthatatlan gyermeke és a hozzá hasonló betegek jobb ellátása érdekében vállalta a nem mindennapi kockázatot. Küzdelméhez kislánya, a Rett-szindrómában szenvedő Lúcia ad erőt és bátorságot.

Illat vagy merénylet?

Míg a világ sok országa diktátorokkal, urániumdúsítással, éhínséggel vagy éppen az időjárás szélsőségeivel birkózik, addig a békés Kanada lakói „parfümháborút” vívnak az illatra allergiás zöldekkel.

Piszkos üzletek a Premier Ligában

Különös várakozás előzte meg a BBC televízió keddi, Panorama című tényfeltáró műsorát. A közel egy évet igénybe vevő produkcióban ugyanis magukat játékos-ügynököknek kiadó riporterek több Premier Ligás csapat vezetőjét is megkörnyékezték fantom-ajánlataikkal azzal a szándékkal, hogy lebuktassák a tisztának hitt angol futballban is honos piszkos átigazolási stratégiákat.

Eredmények tabellák

A Premier Liga állása

Eredmények tabellák

Világranglista

56-ról objektíven

Az Olasz Kulturális Intézetben megnyílt, 1956: Egy történet képekben című fotókiállítást nem csak színvonalas képanyagáért érdemes megtekinteni. Kétségtelen, hogy a forradalom idején a világ minden tájáról érkezett fotóriporterek értették a szakmát, és izgalmasan dokumentálták az eseményeket, de amitől mégis különleges a tárlat, az abból fakad, hogy kikerült a hazai sárdobáló – és a forradalmat kisajátítani szándékozó – pártpolitika hatóköréből.

Ezerarcú rántott hús

A régi vicc is úgy tartja: Magyarország államformája a rántott hús. Méltán viseljük e bélyeget, hisz az igazi magyar gyomor télen-nyáron vágyik a bundába öltöztetett hússzeletre. De hogy mégse legyen oly egyhangú nemzeti ételünk, változtassunk egy keveset a megszokott elkészítési módján.

Duma Plaza

Nem szeretnék fűbe harapni, nem vagyok vegetáriánus
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!