Fotó: Somorjai László
A tömeg tehát kiszorította magából az ilyeneket. Velünk is normálisak voltak,
közéjük valónak láttak és gondoltak minket, barátkoztak.
Mire kellett figyelnetek?
– Csak arra, hogy a kordonon belülre ne menjen senki.
Mit takar a Rendészeti Biztonsági Szolgálat elnevezés?
– Erős, nehéz krízishelyzetek megoldására kiképzett csapat vagyunk.
Például?
– Zűrösnek tűnő meccsek biztosítása, veszélyes demonstrációk, tüntetések
levezetése, és hasonlók. Fiatal korunk ellenére kiképeztek bennünket sok
mindenre, például tömeg oszlatására is. Épp ezért semmi feladatunk nem volt a
téren, álltunk, és nem csináltunk semmit. Fél hét körül arra lettünk
figyelmesek, hogy az addigra óriásivá vált tömeg áttöri az egyik kordont, de még
ez sem tűnt veszélyesnek, mert megálltak, nem hőzöngtek, nem akartak bemenni a
Parlamentbe. Viszont fél nyolckor nem hazavittek minket, hanem átvezényeltek a
Szabadság térre, mondván, hogy ott van ránk szükség, de akkor sem gondoltunk
semmi rosszra.
Akkor már teljes harci díszben voltatok?
– Igen. Sisak, pajzs és minden rajtunk volt.
Fegyver is?
– Fegyver nem. Mire odaértünk, hallottuk rádión, hogy a tévé előtt már
összecsapások vannak.
Mit láttál, kik voltak a hőzöngők, hogy néztek ki a sípolók? Kik dobáltak,
kik gyújtogattak?
– Az arcunk előtt a sisakon volt egy plexi, és a pajzson is, plusz a már égő
autók füstje olyan homályt hozott a szemünk elé, hogy alig láttunk valamit. Csak
azt észleltük, hogy milyen irányból jönnek a hangok, milyen irányból dobálják
felénk az utcaköveket, üvegeket, Molotov-koktélokat, az autókról letépett
darabokat.
Mi volt a konkrét feladatotok?
– Az MTV-székház folyosóin és az emeleteken randalírozókat kellett kihozni,
a székházat megvédeni. „U” alakú félkörformát próbáltunk felvenni, és nagyon
lassan közelítettünk a tévészékház bejárata felé. A tömeg előttünk és mellettünk
picit hátrált, tartotta a távolságot. Tíz és húsz méter között lehetett az első
sor minden irányban. Lassan haladtunk előre, közben mindenféle tárgyak, amiket
az előbb említettem, röpültek felénk. Volt, akinek a pajzsa, másnak a sisakja
tört be, és összeroncsolt alatta mindent.
Semmit nem csináltatok, mindent hagytatok?
– Hogyan? Pár tucat rendőr – a mi csapatunk épp annyi volt – egy tízezres
felbőszült tömeg ellen? És mondom, a füst és a plexik miatt csak addig láttunk
magunk elé, hogy a felénk röpülő tárgyak irányába tegyük a pajzsot, vagy
kitérjünk előlük. A hőzöngőket, a hangulatot gerjesztőket és a hergelőket nem
tudtuk kiszedni a csapatból, pedig ez is a feladatunk lett volna. Aztán a
következő pillanatban én is megsebesültem.
Mit skandált és mit kiabált a tömeg?
– A stressz miatt, és mert nem tudtuk, hogy mi van, nem tudtam odafigyelni,
mit mondanak. Már szavakat se hallottam, csak a dobálást észleltem, és csak
dübörgött a tömeg, hogy vuuu, vuuu, vuuu.
Akkor már mit védtetek?
– Addigra már csak egymás életét a sorban. Csak egyetlen dolog volt bennünk,
hogy mindegyikünk megússza.
Mit gondoltál, mi az, amiben részt veszel, forradalom, tüntetés, verekedés?
– Nem volt idő ilyesmin gondolkodni.
Hogyan sérültél meg?
– Egy italosüveget vágtak hozzám, a sisakom szélén, a nyakamnál eltörött, és
az üveg alja felhasította a nyakamat, és ott egy eret. Ömleni kezdett a vér.
Hogy kerültél a mentőbe?
– Miután sokunkat eltaláltak, megtorpantunk, nem mentünk tovább, hanem oldalt
egy sorban lassan kijöttünk. Többünknek a lábát és a kezét találták el. Sikerült
a rendőrségnek egy utcát lezárni a tömeg elől, az utca másik végén sorakoztak a
mentők. A mentőben bemerevedett a nyakam, mozgatni se tudtam. Mikor a mentő
megtelt ellátott kollégáimmal, behoztak minket a Honvéd Kórházba. A hangadó
lázítók ellen mi, rendőrök semmit sem tudtunk tenni, de a bátrabb civileknek a
tömegből sikerült a hőbörgők egyikét-másikát lecsitítani és rendre utasítani. A
pajzs nagyon sokat segített, annak ellenére, hogy sokunké összetört. A sisakunk
úgy behorpadt a kövektől, mintha motorral buktunk volna.
Tanulság, konklúzió?
– Az igazi halálfélelmen és a tehetetlenségen túl az a hozzáállás tetszett,
hogy voltak, akik a tömegből bátran odaálltak a dobálók elé, és mondták, hogy
nem muszáj a rendőrt megtámadni ahhoz, hogy bármit is elérjenek.
Szerinted a téren történteknek mihez volt leginkább köze?
– Ezt nem tudtam megállapítani. Főleg azt nem tudom, hogy a Kossuth téren a
még békés sokaság hogy alakulhatott át életveszélyes, kiszámíthatatlan lincselő
tömeggé. Azt éreztem, hogy az, hogy több száz ember kövekkel dobál fegyvertelen
rendőröket, csak úgy lehetséges, hogy nem tudja, mit csinál. Meggyőződésem, hogy
csak a véletlenen múlt, hogy mindnyájan életben maradtunk, és nem haltunk meg
akár többen is.
* * *
2006. 09. 22. (X/38)
