Fotó: AP
2001–2002-ben általános nemzetközi konszenzus támogatta az afganisztáni
tálibok hatalmának a megdöntését. A sikeres hadjáratot követően azonban az
amerikaiak figyelme egyre inkább Irakra terelődött. 2004-re, amikorra a NATO
tagországai beleegyeztek, hogy átveszik az amerikai haderőtől az újjáépítés
biztosítását, a helyzet kezdett rosszabbra fordulni: az ópiumtermelés jelentősen
megugrott, és az ország irányítása Kabulon kívül a helyi hadurak és drogbárók
kezébe került. A helyzet 2006-ban sem túl rózsás: egyes szervezetek idén minden
eddiginél nagyobb ópiumtermést jósoltak, s elűzésük óta a tálibok a
legerőteljesebb támadásokat intézik a NATO-csapatok ellen, és egyes jelentések
szerint virágzik az országban a hivatali korrupció.
Az elemzők szerint azonban kulcsfontosságú, hogy a Nyugat sürgősen „fogást
találjon” az afganisztáni helyzeten, mert a kivonulás vagy a totális káosz
eluralkodása kapitulációt jelentene a terror elleni harc egyik fontos frontján.
Ez az afgán népet újra kiszolgáltatná egy barbár diktatúrának, az al-Kaida ismét
bázisként használhatná az országot, a terrorszervezetek pedig arra a
következtetésre juthatnak, hogy a tömeggyilkosságok következményeit
megúszhatják, ha megfelelő ideig vereséget színlelnek, majd újra támadásba
lendülnek.
A kezdeti nemzetközi konszenzus bomlásnak indult, mivel sok ország ellenezte
Amerika iraki politikáját. A NATO nagy kihívás előtt áll: tagországai közül
többen kapacitásuk végére értek – többek között a libanoni és iraki
lekötöttségük miatt –, pedig a főparancsnokság nemrég erősítést kért
Afganisztánba. A déli, Pakisztánnal határos területeken fellángoló harcokból
jelenleg a britek, a kanadaiak és egy kisebb dán kontingens veszi ki leginkább a
részét, a többi tagország északabbra, a viszonylag nyugodtabb területeken
vállalt feladatokat. Bár jelentős NATO-erőket köt le az afgán csapatok kiképzése
is, ez utóbbiak kapacitása még sok kívánni valót hagy maga után, a kabuli
kormány iránti lojalitásuk pedig még kérdéses. Mivel az elmúlt húsz év során a
művelt középosztály gyakorlatilag távozott az országból, kevés olyan
írni-olvasni tudó személy van, aki alkalmas a parancsnoki vagy közhivatali
pozíciók betöltésére.
Nem kis problémát jelent a „narkógazdaság” felszámolása. Az ópiumtermelés
képviseli a fő gazdasági szektort, amelyet nem lehet addig megszüntetni, amíg
harcok folynak a tálibokkal, akik korábban betiltották a
kábítószer-kereskedelmet, ma viszont újrafegyverkezésük költségeit részben a
drogkereskedők megvédelmezéséért kért pénzből finanszírozzák. Az ópium
alapanyagául szolgáló mák termesztéséből eredő jövedelem közel évi egymilliárd
angol fontot tesz ki, ami csaknem a lakosság tizedének biztosít megélhetést, az
ország összjövedelmének pedig a 45 százalékát képviseli. A termés felét Kandahar,
Farah és Helmand tartományok adják. Bár az afgán és a nemzetközi hatóságok több
mint 15 ezer hektárnyi máktermést semmisítettek meg, az ópiumtermelés 59
százalékkal nőtt, ami a világ heroinkeresletének 92 százalékát fedezi.
2006. 09. 22. (X/38)
