hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Újra cseng a parádi üveg

2013. 07. 07.
Festői környezetben, a Kékes- és Galyatető szomszédságában, négyszáz méter magas fennsíkon helyezkedik el Parádsasvár, melynek üveggyára közel 300 éven át a környék egyik legjellegzetesebb színfoltjának számított. A gyárat, melynek elődjét még II. Rákóczi Ferenc fejedelem alapította 1708-ban, ismétlődő gazdasági sikerei sokáig a környék legnagyobb munkaadójává tették. Az ezredforduló után mégis hamar csődbe ment, és 2005-ben véglegesen bezárta kapuit. Az épület azóta a katasztrófaturizmus célpontja lehetne – mondják a helyiek. Idén azonban egy új hajtás fakadt a történelmi múlt árnyékában: a régi szakikból néhányan egy kisvállalkozás (Art Glass Parád Kft.) keretein belül újra hagyományos módon fújják az üveget a hajdani gyárhoz vezető út melletti, magánépítésű műhelyben, s tudományukat a kíváncsi turistáknak is szívesen bemutatják.

„Koccintottak-e már ólomkristály poharakkal? Egészen különleges a csengésük. A parádi ólomkristályért pedig a vevők is szépen csengettek: jól csengett az így is, úgy is” – meséli Szlovencsák Zoltán, a híres parádsasvári üveggyár egykori szakoktatója a 2005-ben bezárt üveggyár fénykoráról az Art Glass Parád Kft. olvasztójába látogató turistáknak. A rendszeres vendégek többsége még tanuló – egész iskolabuszok is érkeznek ide szervezett formában –, de külföldiek számára is érdekes a múlt hagyományos értékeit felkaroló vállalkozás, amely némi bepillantást nyújt az üvegszakma szépségeibe és rejtelmeibe is.  
Homok és homok között nagy lehet az eltérés. Az egyik fajtából például maltert kevernek, a másikból pedig üveget készítenek. Ilyen egyszerűen fogalmazható meg a különbség, amely rávilágít arra, miért éppen itt jött létre ez az ipar. A parádi Gilice-völgyben bányászott homokot – a „békasót” – ugyanis magas kvarckristálytartalma teszi különlegessé. A „békasó” előnyeire hamar ráébredtek a honfoglalás utáni magyarok, és már a 12–13. században üveghuták sokasága épült a környéken. Ezek a kis olvasztók hamarosan megszűntek – vagy csak a nevükben éltek tovább –, 1708-ban azonban II. Rákóczi Ferencnek köszönhetően újra lendületet vett az üveggyártás a parádóhutai műhely megalapításával. A kemencéket fával fűtötték, s amint a környékről elfogyott a tüzelőanyag, a kis műhelyek néhány kilométerrel odébb költöztek. Így kezdődött a parádsasvári nagy üveggyár története is, ahol a kor igényei szerint először csak ablak-, uborkás- és háztartásban használatos üvegeket készítettek – hagyományos fúvással és kézi formálással. Később (1803-ban) egy köszörűsműhely felépítése hozott további fejlődést, a  III. iparmű-kiállításon, 1846-ban pedig már díjat is szerzett a „műipari szempont alá eső fúvott, köszörült és csiszolt üvegeivel”.

A reformkor után

A környék hírnevét erősítette a parádi gyógyvíz és az 1881-ben Ybl Miklós tervei szerint felépült Károlyi-kastély is, ahol grófok és királyok vendégeskedtek egykoron, s amely ma ötcsillagos szállodává alakítva várja vendégeit. Károlyi Mihály 1890-ben vette át az uradalmat és a gyárat, s az úgynevezett csevicés üvegek adták a gyár forgalmának túlnyomó részét. Az első világháború után, 1923-ban a gyár nagy része leégett, de hamar újjáépítették, és itt gyártották ezután a hazai gyógyszeres üvegek kilencven százalékát. A második világháború után öt évig – 1949 és 1954 között – állt a termelés, a kommunista vezetés inkább szövőgyárat szeretett volna látni a helyén, 1954-ben azonban győzött a tradíció, megindult a helyreállítás és egyre nőtt a termelés. Az 1960-as évektől újabb, teljes felújításon esett át a gyár, a régi épületek helyére újakat emeltek, a gépparkot korszerűsítették. Nem véletlenül, mert az ólomkristály termékekre az egész világon nagy volt a kereslet, s a Népszabadság 1975-ös tudósítása szerint nem tudtak akkora mennyiséget gyártani, amennyit ne lehetett volna nyugati exportra értékesíteni. Olyan országok sorakoztak fel megrendelőként, mint Svájc, Franciaország, Nagy-Britannia, Kanada, USA, sőt Venezuela – később pedig Japán –, a keményvaluta pedig igen nagy értéket képviselt akkor. A gyár fénykorában mintegy 600 embert foglalkoztatott közvetlenül, és „itt nemcsak a falut kell nézni, hanem a vonzáskörzetét is: Recskről, Bodonyból, Parádfürdőről, de még Mátraderecskéről és Sirokról is ide jártak dolgozni” – mondja Szlovencsák úr, aki maga is 26 évet húzott le az egykori üveggyárban, először üvegfúvó, később szakoktatói minőségben. A szakoktatónak egyébként már a felmenői is ide tartoztak, üknagypapáját „üvegfúvó legény”-ként regisztrálja egy 1808-as dokumentum – s a faluban nem ő az egyetlen.
A Népszabadság 1975-ös tudósításában olvashatunk például Fényes Józsi bácsiról, akinek ősei 200 évvel korábban települtek ide Ausztriából, s azóta a család minden tagja itt kereste a kenyerét. Józsi bácsi akkor úgy nyilatkozott, hogy a szakma titka a szemmértékben rejlik – hiszen a kézimunka következtében nem lehet milliméterre ugyanolyan kelyheket készíteni. „Az avatatlan azt hiszi, majd szétszakadunk, úgy fújjuk a pipát, pedig csak szappanbuboréknyi energiát kell abba belefeccölni” – mondta annak idején a lap tudósítójának.
Senki nem gondolta ekkor, hogy a több száz év elnyomó államberendezkedését (s most már tudjuk: a Kádár-rendszert is) túlélt gyár kapujára épp a rendszerváltás révén beköszöntött szabadságban teszik majd fel a lakatot. A gyár 2005-ös bezárása előtt többszörös tulajdonosváltáson keresztül ment át – ennek cirkalmas történetét feltárni azonban most nem feladatunk. Tény, hogy 2003 volt az első veszteséges év, s noha a veszteséget két év alatt 430 millió forintra sikerült feltornázni, általános a vélemény, hogy a kudarcba fulladt kísérletek ellenére a gyárat meg lehetett volna menteni. „Én is ott dolgoztam, több mint 10 évet, az utolsó utáni pillanatokig. Sajog a szívem, amikor elmegyek a gyár előtt” – írja a témával foglalkozó internetes fórumon az egyik hozzászóló. Az emberek általában nem értik, mi történt itt, ahol a csőd után hulladékvas áron adták el az akár milliós értéket képviselő gépeket.  A magára hagyott, egyre inkább romhalmazzá váló épület pedig nyílt sebként tátong Parádsasvár egyik végén, míg a másikon az ötcsillagos luxusszálloda rendezett környezettel díszeleg. Az évszázadok alatt felgyülemlett tapasztalatokkal és tudással felvértezett szakemberek az utcára kerültek.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!