hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Diákok célkeresztben
A Jobbik példáját követik az európai nácik

2013. 03. 07.
A gyerekek és a fiatalok véleményének átformálásával igyekszik egyre nagyobb társadalmi befolyásra szert tenni a szélsőjobb Európában. A nemrégiben kirobbant ELTE-s listabotrány igen jól illeszkedik a mozgalom globális ütemtervébe – a neonácik képzett általános iskolai tanárokon, hallgatói szervezeteken és akadémikus értelmiségieken keresztül akarják egyre szélesebb körben elfogadottá tenni radikális nézeteiket a társadalomban.

Az alkalmazott stratégia, amivel a szélsőjobb Németországban és Ausztriá­ban egyre jobban beépülni igyekszik a társadalomba, egyáltalán nem új, és nem is titkos. Lapunknak 2007-ben az NPD, a Német Nemzeti-demokrata Párt első embere, Udo Voigt személyesen mondta el, hogy a fiatalok megnyerésével az akkor még marginális helyzetben levő szélsőjobb Magyarországon is parlamenti erővé, akár meghatározó politikai szereplővé válhat. (Fiatalokkal a par­lamentbe. Hetek, 2007. február 16.) A Jobbik példáját tekintve mára egyértelműen látszik, hogy a terv működik; a nemrégiben kirobbant hallgatói listabotrány világosan bizonyítja, hogy a szisztematikusan befolyás alá vont fiatalság milyen stratégiai fontosságú egy szélsőjobboldali nézeteket terjesztő párt számára.

Megkérdeztünk egy, a témában jártas szakértőt arról, hogy milyen technikát alkalmaz jelenleg a szélsőjobb a német nyelvterületen, ahol – ellentétben Magyarországgal – a politikában egyértelmű ellenállás figyelhető meg velük szemben. Helge Winkler Németországban és Izraelben is tanult történelmet, elsősorban az antiszemitizmusra mint fő témára fókuszálva. Ez a tárgy bontakoztatta ki fokozott érdeklődését a szélsőjobbos aktivitás iránt. Winkler úr elmondta, hogy az oktatáson keresztüli befolyásolás egyértelműen fontos eszköz a szélsőjobb kezében a német nyelvterületen. „Ausztriá­ban még nem annyira komoly a helyzet, mint Németországban, ahol a jobbos mozgalmak egy új stratégiával próbálkoznak. Megpróbálnak az iskolákba, elsősorban az általános iskolákba beférkőzni. Itt is különösen a nőket szólítják meg, akik a tanárok között túlsúlyban vannak, és közvetett módon próbálják a tantételeiket terjeszteni. Ez egyelőre nem annyira nyilvánvaló, de ha a fejlődésüket követjük, akkor egyértelműen látszik.”

A tanári pályára készülő hölgyekkel gyakran már az egyetemen felveszik a kapcsolatot. A megcélzott nők jobboldali beállítottságúak vagy egyenesen aktívak is

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!