hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mi van a plakáton
Szűrő nem létezik

1999. 11. 20.
Egyre több jóérzés? ember kénytelen rossz érzéssel kilépni lakása ajtaján, előre tudva, hogy az utca – és ami ott várja – már nem az, ami tíz éve volt: a szex-propaganda és a pornográfia 10-20 négyzetméteres nagyságban néz le rá az óriásplakátokról. Egyes gyermekpszichiáterek szerint az első számú célcsoport – és egyben áldozat is – a fiatalság. A reklámetika a cenzúra gyanújának elkerülésére, a fogyasztóvédelem a jogi szabályozás hiányára hivatkozik, az – ifjú – járókelő pedig továbbra is védtelen.

Dr. Kardos Lea, a Magyar Reklám Szövetség (MRSZ) Etikai Bizottságának elnöke
lapunk kérdésére elmondta, hogy törvényerej? szűrő gyakorlatilag nem létezik,
minden reklámkészítőnek magának kell felelnie az általa készített "m?ért". A
reklámszakmára vonatkozóan a törvényben csak általános érvény? megfogalmazások
vannak, "konkrétumok az MRSZ etikai kódexében találhatóak, amelyet kilenc szervezet
jegyzett". Ez a kódex – tudtuk meg a szakembertől – maximum hivatkozási alapot
jelenthet reklámmal kapcsolatos eljárások esetén, de nem törvényerejű. Az utcára
kerülő plakátok bármely szempont alapján történő előzetes bevizsgálása Dr.
Kardos Lea szerint reklámcenzúrát jelentene.

A fentiekkel teljesen összecseng Dr. Kathy Attila, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség
munkatársának tájékoztatása, aki szerint reklámmal kapcsolatos panasz esetén két
szervezet nyilváníthat véleményt: az Önszabályozó Reklámtestület (ÖRT) és az
MRSZ. A jog embere úgy nyilatkozott lapunknak, hogy az elmúlt két és fél évben mindössze
egyetlen eset jutott el a Legfelsőbb Bíróságig. Kérdésünkre, hogy előfordult-e már
egyház vagy egyházi szervezet óriásplakátokat elmarasztaló panasztétele a fogyasztóvédelemnél,
Dr. Kathy Attila elmondta: "a \'97-es ásító pápa-plakátot kivéve az elmúlt években
egyetlen alkalommal sem érkezett egyházak részéről bejelentés". Ezt a
tapasztalatot erősíti Dr. Kardos Lea véleménye, aki szerint "az egyházakra nem
jellemző" a panasztétel.



"A tiltakozás elkésett dolog"



"Az erotikát felhasználó reklámplakátok a képzettársítás eszközével operálnak,
amikor az adott termékre pornográf kép vagy szexualitást ábrázoló jelenet felhasználásával
hívják fel a figyelmet. Ennek a reklámfogásnak az igazi kárvallottjai a gyerekek és
a tinédzserek, hiszen önkontrolljuk még kialakulatlan" – állítja Dr. Balázs János
gyermekpszichiáter. A szakember úgy véli, hogy amikor az intim szféra plakát formájában
az utcára kerül, az az ellene védtelen fiatalban lerombolja a szexualitással és az
intimitással kapcsolatban természetes szinten már meglévő gátakat: ha már az utcán
is jelen van, akkor biztosan szabad. "A gyerek azt veszi természetesnek, ami körülveszi.
A plakátok szerepe ebben az esetben is a mintakövető magatartásra való rájátszás.
Alapvetően hedonista életfelfogást tükröz a fiatalok felé, és egyben arra is ösztönzi
őket: szerezz meg mindent! Mondanivalójuk ennek megfelelően eléggé egyszer?: ha ezt
– lehet az termék vagy a termék birtoklása, használata által fellépő életérzés
– megszerzed, akkor minden a tiéd" – foglalta össze a pszichiáter. Dr. Balázs János
az erkölcstelen óriásplakátokkal kapcsolatban azt tartja az igazi veszélynek, hogy
"beállítja a gyerek érdeklődését egy irányba, meggyorsítva ezzel a serdülés egészséges
biológiai folyamatát is. A következmények mindezek után beláthatatlanok, de ha körülnézünk,
már mostanság is megtapasztalhatóak."

Dr. Sebestyén Tamás, a Nevelési Tanácsadó munkatársa is erre hívta fel a figyelmet,
amikor lapunk kérdésére válaszolva elmondta: "Az igazi veszélyt abban látom, hogy
a látvány nincs lekezelve, feldolgozatlanul marad. Ennek folyományaként kisebb
gyermekeknél a későbbiekben különféle szorongások és egyéb lelki defektusok is
felléphetnek". A pszichológus szerint az utcára kerülő plakátok tartalmát és várható
hatásait már közzétételük előtt reklámpszichológusoknak kellene vizsgálniuk, és
előre fel kellene mérniük, hogy melyik korosztályra milyen hatással lesznek. Mint
mondja, "még az átlagfelnőtt toleranciaszintjét sem vizsgálják".

Dr. Kathy Attila lapunknak elmondta, hogy "közízléssel ellentétes" vagy "közszeméremsértő"
plakát jogi értelemben nem létezik, egyedül és kizárólag "a gyermekek és
fiatalkorúak egészséges erkölcsi fejlődését akadályozó" plakátok lehetnek. Dr.
Sebestyén Tamás szerint a tiltakozás elkésett dolog, és mint a Nevelési Tanácsadó
munkatársa fájlalja, hogy Magyarországon egyáltalán nincs szabályozva, mi kerülhet
ki közterületre.



Mindent a szemnek?



Az erotikus óriásplakátokra panaszkodók és felháborodott bejelentéseik természetesen
folyamatosan jelentkeznek, de a jelenlegi jogi szabályozás miatt az esetek döntő többségében
hivatalos formában megindokolt elutasítással találkoznak. A jogorvoslat lehetőségeit
firtató kérdésünkre Dr. Kardos Lea utalt arra a 130 aláírást tartalmazó megkeresésre,
amely három (Schiesser, Aranypók, Hidromasszázs) plakát készítőivel szemben kezdeményezett
eljárást. "Az etikai kódex állásfoglalása szerint tilos a reklámban az erotika és
a szexualitás öncélú felhasználása." A keresetet erre a passzusra hivatkozva utasította
el az MRSZ etikai bizottsága, mivel e három plakát nem sértette meg az etikai kódexnek
a témában megfogalmazott kritériumait, hiszen nem öncélúan használta fel reklámjában
az erotikus elemet.

Kérdésünkre, hogy voltak-e elmarasztaló határozatai az MRSZ etikai bizottságának, a
jogásznő példaként említette a Wampoo farmert reklámozó plakátot, amelynek készítőit
nem a képen szereplő ruhátlan férfialak miatt, hanem a reklámozott termék (a farmer)
plakátról való hiánya miatt marasztalta el a bizottság. Ebben az esetben ugyanis a pőreség
öncélú felhasználásáról volt szó. Ugyanezen hiányosság miatt akadt fenn az MRSZ
etikai szűrőjén a még nyáron nagy számban látható Rádió 1 plakát, amelynek reklámozásához
az etikai bizottság állásfoglalása szerint nem volt szükséges teljesen mezítelen,
itt-ott letakart fiatalokat ábrázolni pezsgősüveggel a kezükben a sötét éjszakában.


Dr. Kathy Attila úgy tájékoztatta lapunkat, hogy lakossági oldalról egy egyszer?
telefonos panasztétel a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségnél (a 06-1-2100-373-as
telefonszámon) vagy egy levél is elegendő ahhoz, hogy a fogyasztóvédelem az MRSZ
etikai bizottságához forduljon véleményezésért. Egy esetleges elmarasztaló állásfoglalás
akár bírósági eljárás kezdeményezését is jelentheti a fogyasztóvédelem részéről.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!