Domány András újságíró vitaindító előadásában mindenekelőtt hangsúlyozta:
tíz év alatt óriási pozitív változások történtek: nincs kormánycenzúrát
gyakorló Tájékoztatási Hivatal, van viszont szabad és plurális sajtó, és ha vannak
is bizonyos függések, a pluralizmus működik, hiszen amit nem ír meg az egyik, azt megírja
a másik lap. A közszolgálati televízió és rádió intézményei is működnek
valahogyan, ám e téren nagyobbak a bajok: politikától mentes ellenőrző testületek
nemigen léteznek fölöttük, és a civil szervezetek közül is jobbára azok követik
figyelemmel a közszolgálati média munkáját, amelyek politikailag elkötelezettek (a
jobb-, sőt a szélsőjobboldalnak). Mindemellett – mutatott rá Domány András –
igenis létezik a tévé-pluralizmus, és ez a médiatörvény pozitívuma.
"Még Dományból nézvést megvolna az ország" – jegyezte meg az elnöklő Bolgár
György újságíró (Ady után tréfásan és szabadon). Lengyel László politológus
mint másik felkért előadó az alapvető pozitívumok elismerésén túl a nyilvánosság
problémáira helyezte a hangsúlyt. A jobboldal által a média terén követelt arányosítás,
amelynek már a fogalmát is Csurka István vezette be, kivihetetlen – mutatott rá. Először
is azért, mert azon a téveszmén alapszik, mintha a szociálliberális sajtó a Kádár-korszak
öröksége vagy valami összeesküvés eredménye lenne, holott ez a sajtó antikádárista,
és szemben a balkonzervatív Kádár-rezsimmel, antikonzervatív. A jobboldali konzervatívok
azért vannak bajban, mert megpróbálnak egy balkonzervatív értékrendet
jobboldali-konzervatív nyelvezettel előadni, amellett nincsenek a nyilvánosság és a
sajtó területén súlylyal rendelkező személyiségeik, nincsenek kapcsolataik a gazdaság
vezetésének szférájában.
"Hol az a jobboldali, fiatal csapat – kérdezte gúnyosan Lengyel László –, mely
elszántan követelhetné például az egyedülállók megadóztatását, vagy azt
hirdethetné, hogy aki elválik, az rossz ember?" A jobboldal gondja az – folytatta
Lengyel –, hogy ha elfoglal a sajtóban egy pozíciót, azt biztosan tönkreteszi. Kitűzte
a zászlót a Magyar Nemzetre – tönkretette a lapot. Csakugyan szükség lenne nívós
konzervatív napilapra, és tragikus, hogy nincs. Miért nem csinál a jobboldal új, színvonalas
lapokat? Mert nem tud.
Egy kormánynak nem feladata, hogy megvegyen egy lapot – mondta Emőd Pál újságíró
– A Magyar Nemzetre a Postabank útján körülbelül egymilliárdot költött a kormány
az adófizetők pénzéből.
Halmai Gábor alkotmányjogász elfogadhatatlannak ítélte ezt, és nem csak pénzügyi
szempontból: tíz évvel azután, hogy Grósz Károly hangsúlyozottan kormánylappá
tette a Magyar Hírlapot, a mai kormány ne államosítsa vissza. Kocsis Györgyi újságíró
hozzátette: a Magyar Nemzet további finanszírozása közpénzekből tíz évvel a
rendszerváltás után ugyancsak tarthatatlan, az ilyesmit az Európai Unió is méltán
kifogásolná. Vásárhelyi Mária a Nyilvánosság Klub ügyvivő testületének tagja
kiemelte: a kormány valójában nem valamilyen lapfúziót akar, csak tönkre akarja
tenni a Magyar Hírlapot és elüldözni munkatársait.
A nyilvánosságot nem csak a Magyar Hírlap házatáján fenyegeti veszély. Vásárhelyi
Mária szerint a televíziónál is tart az elnök és az újságírók napi megaláztatása,
és az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) némán asszisztál ehhez. Nem
lenne szabad ennyiben hagyni "a közszolgálati televíziók bedarálását" –
mondotta, amihez Fodor Andrea hozzátette: A parlament nyilvánossága is hamar veszélybe
kerülhet, főleg, ha megvalósul az új parlamenti munkarend, mely a televíziós közvetítést
amúgyis megnehezítené. Nehéz-Posony István ügyvéd is arra hívta fel a figyelmet,
hogy nagy bajban van a szélesebb értelemben vett nyilvánosság: óriási mérték? az
"állami titkolózás", az államtitkok körét hihetetlenül kitágították, és többször
előfordult már az is, hogy nyilvános bírósági tárgyalásokról kitiltották az újságírókat.
Aggasztó, hogy egy felmérés tanúsága szerint a közvéleménynek csupán öt százalékát
érdekli a sajtószabadság állapota!
Varga László levéltáros-történész úgy ítélte meg, hogy levéltári téren
megindult egy újraállamosítási folyamat, emellett a titkosítások köre is kifogásolható
(előfordult például, hogy most titkosítottak 1948-ból származó iratokat!). Kenedi János
író a Nyilvánosság Klub nevében követelte, hogy oldják fel az 1990 előtti összes
irat titkosságát: "Amnesztiát az iratoknak!" – ez legyen a program az ezredfordulóra.
A Nyilvánosság Klub közgyűlése az élénk vita eredményeképp kiáltványban adott
hangot "súlyos aggodalmának" a magyarországi sajtószabadság jövőjét illetően
és elfogadhatatlannak mondta, hogy a Magyar Hírlapot újra kormánylappá tegyék. A kiáltvány
elítéli a Magyar Nemzet közpénzek- ből történő további finanszírozását,
ugyanakkor szükségesnek mondja e lap privatizálását és ezzel fennmaradásának
biztosítását.
1998. 12. 19. (II/51)
