A rendszerváltás előtti Balaton a szocialista tábor felkapott üdülőhelye volt. Itt találkozott egykor Kelet- és Nyugat-Németország népes rokonsága, itt nyaraltak az ifjú kommunisták (úttörők, KISZ-esek) és ide szóltak az öntudatos munkásosztály szakszervezeti beutalói az egykori SZOT-üdülőkbe. A magasabb színvonalú szállodák csak az elit vagy a nyugati vendégek számára voltak elérhetőek, a Balatonra látogatók 70 százaléka amúgy is külföldről érkezett. A szocialista országból (leginkább az NDK-ból) érkező vendégek és a magyarok mindig megvették az utált maszek termékét, a lángost vagy a palacsintát, illetve a hazai vizekből származó keszeget. A nyaralók bejáratán ott díszelgett a „Vár-Lak", „Pityu-Lak" „Imád-Lak", és sok-sok hasonlóan szellemes felirat, miközben a Zimmer Frei feliratú zászlókat gyanúsan lengedeztette a szél.
A rendszerváltás után a korábbi kényszerítő erők megszűntek, a régi vendégek elmaradtak, a Balaton és idegenforgalma fokozatosan megváltozott. „A kilencvenes évek második felében nagyot csökkent a színvonal, csökkent a beruházási kedv, csökkentek a fejlesztések és tovább csökkent a látogatók száma. Ez egy önmagát gerjesztő, negatív folyamat volt, amelyet szerencsére sikerült megállítani" - emlékszik vissza erre az időre Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke. Sőt, a balatonkörnyéki települések nem túl fejlett ipara is felszámolásra került, amellyel munkahelyek szűntek meg, és a legtöbb település lakossága is látványosan csökkent. A legfőbb kereseti forrássá az idegenforgalom vált.
Közgazdasági csoda
2010. 08. 19. (XIV/33)
