hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kínai Sorstalanság
Interjú dr. Ju Zemin író, műfordítóval

2007. 03. 14.
Zemin csak át akart utazni hazánkon, végül itt ragadt és beleszeretett. Magyarországon ismerte meg az igazi kínaiakat, majd a feleségét is. Mivel esze ágában nem volt a piacokon rostokolni, kivárta a rá szabott feladatot: előbb kortárs magyar írókat fordított kínaira, majd Kertész Imre Nobel-díjas regényét. „Magyar tánc” című elbeszéléskötete pedig tavaly elnyerte az egyik legrangosabb kínai irodalmi díjat.

– 1991 őszén, huszonhat évesen érkeztem Magyarországra egy tíznapos
vonatúttal, miután az egyik barátom szerzett nekem meghívólevelet egy szegedi
magánklinikától. Bécsbe akartam menni, hogy a szakmám „mesterfokozatáért”
tanuljak. Két diploma lapult a zsebemben: az egyiket a pekingi orvostudományi
egyetemen, a másikat a zeneakadémián szereztem művészeti pszichológiából. Én
voltam az első friss diplomás szakorvos Kínában, aki zeneterápiával
foglalkozott. Korábban összesen két élményem volt a magyarokkal kapcsolatban.
Egyrészt még középiskolás koromban hallottam Petőfi Sándor verseit; másrészt az
első mű, amit le tudtam játszani zongorán, Brahms V. magyar tánca volt.

Miért nem mentél tovább Bécsbe?

– Mert befeszült a magyar–kínai viszony, ismét bevezették a vízumot,
rengeteg kínait kiutasítottak, és az osztrákok is óvatosabbak lettek. Akkor
negyvenezer kínai volt Magyarországon, most már a fele sincs. Ha visszamegyek
Kínába, nem kaptam volna újra vízumot. Itt ragadtam, és mivel sehogyan sem
akarták honosítani a diplomáimat, úgy határoztam, hogy abbahagyom a
praktizálást. Ezt követően két évig a magyar barátaim jóindulatából éltem,
amellett persze, hogy tartottam speciális tanfolyamokat, tanítottam kínaiul, és
én magam is nekiláttam magyarul tanulni. Mivel nagyon magányos voltam, úgy
gondoltam, hogy nagyobb szükségem van barátokra, mint pénzre, ezért mindenkinek
ingyen segítettem. Ez idő alatt megismertem az országot, az embereket, és
beleszerettem Magyarországba.

Miért voltál magányos, amikor állításod szerint egy városnyi honfitársad volt
még itt?

– Nem igazán tartottam a kapcsolatot a magyar kínaiakkal. Nem volt közös
témánk. Mindenki a pénzről beszélt, engem az meg soha nem érdekelt. Hogyha
tolmácsként dolgoztam volna, vagy elmegyek piacozni – lazán meg tudtam volna
élni, de képtelen voltam ezt az életformát átvenni. Kínában csak a társadalom
szűk rétegével tudtam érintkezni a fővárosban és az egyetemen, itt
Magyarországon azonban mindenféle tartományokból érkezetteket megismertem.

És milyen benyomás alakult ki benned a magyar emberekről?

– Két világot ismertem meg Magyarországon. Amikor vidéken laktam, és nem
ismertem senkit, illetve én sem voltam ismert, rengeteg önzetlen szeretetet
kaptam az egyetemi tanároktól kezdve egészen az egyszerűbb falusi emberekig
mindenkitől. A másik világ Budapesten fogadott, amikor 1996-ban felköltöztem. Az
a gyanúm, hogy minél jobban áthatja a magyarokat a nyugati kultúra, annál
önzőbbek és pesszimistábbak lesznek.

Sok olyan értelmiségi van itt, mint te?

– Igen, de ők szinte mindannyian az üzleti életben találták meg a
számításaikat.

Miért kezdted el magyar szerzők műveit kínaira fordítani?

– Mindig is rengeteget olvastam, de mivel itt nem voltak kínai könyvek,
ezért a magyarokra szoktam rá. Sokat írtam magamnak is a tapasztalataimról, és
novellákat is, de soha nem mutattam meg senkinek. 1999-ben egy kínai újság
munkatársa lettem, ahol magyar híreket kellett fordítanom. Később már kortárs
magyar novellákkal is próbálkoztam, úgy 30-40 mű erejéig. Tar Sándor és
Krasznahorkai László tetszett a legjobban.

Amikor Kertész Imre 2002-ben Nobel-díjas lett, a kínai kiadók nem találtak
megfelelő fordítót a Sorstalansághoz. Anyukám otthon felhívta a legnagyobbat, a
Kínai Írók Kiadóját, és beajánlott engem. Miután megszereztük Kertész német
kiadójának engedélyét három másik könyvére is, hihetetlenül kemény másfél év
következett. Szinte a végkimerülésig fordítottam.

Miért kellett ennyire sietni?

– Mert közben egy másik kínai kiadó is megszerezte valahonnan a jogokat, és
versenyhelyzet teremtődött. Viszont én négy könyvet tudtam lefordítani, mialatt
ők egyet.

Mit szólsz azokhoz a hírekhez, hogy a kormány egymillió ázsiait telepítene
Magyarországra?

– Ha ez igaz is lenne, én nem értem, hogy miért kéne félni a magyaroknak.
Egyrészt vízumkényszer van; másrészt az elmúlt években a felére csökkent a kínai
kolónia létszáma, tehát a kereskedők már nem látnak akkora fantáziát az itteni
lehetőségekben. A nagyobb kínai cégek, mint mondjuk a Wink például Boszniában
jobban megtalálták a számításaikat. De nekem is van egy kérdésem: láttál te már
kínai koldust?

Nem.

– A kínai mindig a saját lábára áll, ha pedig nincs lehetőség a fejlődésre,
akkor odébbáll. És ha minden út lezárul, akkor hazamegy. Ha a magyar szegények
is olyan szorgalmasak és optimisták lennének, mint a kínai szegények, máshogy
nézne ki az országotok. Szerintem a magyar fejekben erősebben él még a
szocializmus, mint a modern kori kínai valóságban. Amúgy az uniós csatlakozás a
magyarok számára is egy új helyzetet teremtett, és meg kell barátkozni a
gondolattal, hogy nem maradhat olyan zárt és elutasító a társadalom az
idegenekkel szemben, mint a korábbi időszakokban.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!