Hetek Univerzum
"Ezt az egyet soha nem felejtem"
Interjú Fónay Jenővel, a Politikai Foglyok Országos Szövetségének alapító elnökével, aki 21 napot ült Kádár siralomházában

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

"Ezt az egyet soha nem felejtem"
Interjú Fónay Jenővel, a Politikai Foglyok Országos Szövetségének alapító elnökével, aki 21 napot ült Kádár siralomházában
2006. 11. 22.
Soha nem tudta megbocsátani Kádár árulását, és azt sem, hogy 2006-ban, a szabadságharc 50. évfordulóján nem emlékezhettek meg a hozzátartozók és barátok. Fónay Jenő, egykori '56-os halálraítélt, aki 21 napot töltött a megtorlás idején a kommunista diktatúra siralomházában, emlékeiről mesélt a Heteknek. Ennek az interjúnak a felidézésével lapunk a négy éve elhunyt Fónay Jenő és a szabadságharc többi áldozata előtt is tiszteleg. (2006. 11. 17.)

A rendőrök azért álltak ott, mert a randalírozók két nappal korábban szétverték a fél belvárost. Komolyan gondolja, hogy a miniszterelnök nem engedte, hogy a sortűz áldozataira emlékezzenek?

– Ez nem a hatalom szándéka volt. A baj az volt, hogy a hatalom ezzel az egésszel nem foglalkozott. Pedig 1956. október 25-e, a véres csütörtök híre szinte az egész világon elterjedt, és gondolni kellett volna arra, hogy a hozzátartozók, a barátok és az elhurcoltak ott lesznek, ők mindenképpen koszorúzni akartak. Meg tudták volna oldani, hogy a tömeg távol maradjon, de az, hogy egy vezető sem mehetett oda, ez már gyalázatos.

Mire gondolt, amikor a Hír televízióban 56-os hősként ünnepelték a Szabadság-téri ostromlókat?

– Tény, hogy az 1956-os forradalom nagyon hasonlóképpen tört ki. Az éjszaka megszületett pontokat a Műszaki Egyetem ifjúságának nem engedték a rádióban bemondani. Benke Valéria átvette ugyan a pontokat, de nem közölte. Ebből forradalom lett 1956-ban.

Ezek szerint egyetért a hasonlattal.

– Én azért ítélem meg így, mert valóban így történt 1956-ban, és ezt nem fogom letagadni, sőt, nem is tudják velem elhallgattatni. Erre tudtam csak gondolni, és ezt vállalom. Még akkor is, ha minden nemzedék másként ítél a múltról. Az én fiam – pedig az apja nevelte –, ő is másképp ítéli meg ugyanezt a kérdést.

.
Shutterstock/Puzzlepix

A Kossuth-téri tüntetők egyik vezetője, Halász József azonban olyat is követel, hogy ki a cigányokkal a hálószobáinkból, ki a zsidókkal a bankokból. Ezzel is egyetért?

– Én ezt egészen másképp látom. Ebbe nem engedem magamat beleűzni, még ha akár hetvenen kérdeznek, akkor sem. 1956-ban a fegyveres felkelőknek, a forradalomban résztvevőknek minimum 30 százaléka cigánygyerek volt. Ugyanúgy mellettem álltak, ugyanúgy karonfogva mentünk tovább. Írja le azt is, hogy

mellőlem hét olyan zsidó barátomat végeztek ki, aki az utolsó pillanatban is, a siralomházban is, a legnagyszerűbb, a legerősebb és a leghatározottabb véleménnyel tudott szólni.

Az utolsó pillanatban is. Mert öt perc múlva már nem tudott szólni, mert felakasztották. Cigány, zsidó és keresztény – teljesen mindegy. Egyformán ment a bitó alá. 

Nem is azt mondtam, hogy 56-ban, hanem most hangzanak el ilyen gyalázatos mondatok.

– Semmi közöm ahhoz, aki ilyeneket mond. Bár lenne ott mögöttem ma is tízezer 56-os, akik már sajnos nincsenek, ne féljen, ez az alak nem nyithatná ki a száját.

Mi a véleménye arról, hogy az ötvenedik évfordulón egy Kádár Jánost magasztaló könyv a legnagyobb kasszasiker?

– Kétségtelenül kár, de mindenkinek joga azt hinni, amit akar. Ha viszik a Kádár-könyvet, hát akkor viszik, aki pedig írta, az meggazdagszik. És aki ezt élvezi, az olvassa. Ez engem abszolúte nem érdekel. Én azonban Kádár Jánosról egy jó szót nem tudok mondani.

Még akkor is áruló volt, hogyha netán a feje mellett volt a szovjet pisztoly, és az kényszerítette, hogy azt mondja, amit mondott.

Akkor is áruló volt, mert azért itt, ebben az országban, én úgy számoltam, háromszázkilencven embert felakasztottak 56 után. Ha Kádár azt mondta volna, hogy „Nem csinálom!” akkor lehet, hogy ő lett volna a háromszázkilencvenegyedik, viszont a magyar nép arany betűkkel írta volna be a nevét a történelemkönyvekbe, Nagy Imre mellé. A siralomházban ott volt mellettem Angyal István, aki tizenhét évesen a családjából egyedül jött vissza Auschwitzból. Ez a nagyszerű zsidó gyerek az egyik legkiválóbb forradalmár volt. Elmondta nekem, hogy november elsején éppen Kádár fogadta őt a Parlamentben, amikor hirtelen mennie kellett a szovjetekhez. Még kabát sem volt nála, ezért Angyal hozatott pokrócot, hogy takarják be Kádár elvtársat, nehogy megfázzon.

.
Shutterstock/Puzzlepix

1958-ban mégis bitóra küldte Angyalt…

– Igen. Kádár mindent elvállalt, mindent megcsinált, mindent összehazudott, és ezért ma kénytelen elviselni, hogy árulónak minősítjük, legalábbis mi. De azért jóindulattal elmondanám mindenkinek, aki nagy szavakkal próbál ítélkezni, ne tegye, mert nem tudja elképzelni sem, hogy mit jelent a bitófa alatt állni.

Már csend volt az országban, amikor elkezdődtek a kivégzések. Miért nem elégedtek meg Kádárék a forradalom leverésével?

– Először is magukat akarták igazolni. Másodszor, féltek attól, hogy ha minket kiengednek, akkor a jóisten tudja, mi lesz itt a folytatás. Ezek az emberek hamisak voltak, és ki volt adva nekik, hogy mindenképpen példát kell mutatni, a magyar népet úgy kell megfélemlíteni, hogy a jövőben ne fordulhasson még egyszer elő ilyen.

Ez a forradalom annyira tiszta volt és annyira gyorsan és hirtelen jött, hogy gondolkodni se igen lehetett rajta.

Nekünk a Széna téren, de így voltak ezzel a Corvin köziek is, az államvédelmi hatóság csak addig volt ellenfél, amíg fegyver volt a kezükben. Amikor nem találkoztunk olyan fegyveresekkel, akik ránk lőttek, abban a pillanatban nekünk semmi bajunk nem volt velük. 

.
Shutterstock/Puzzlepix

Azt mondja, ha nincs a szovjet lerohanás, magától is lezárult volna a forradalom? 

– Igen, november másodikáig úgy gondoltam, hogy végre megbékél ez az ország egymással, végre elfelejtjük a múltat, elfelejtjük a rengeteg akasztást, az emberirtást, Auschwitzot. Talán meg tudtunk volna békélni, mi mindenesetre próbáltuk egy-két napig meggyőzni magunkat arról, hogy maradjunk csak így nyugodtan, ha majd lesz egy győzelem a végén, majd mellénk állnak. Az elfoglalt Maros utcai ávós laktanyában ottmaradtak az ávósok, senki nem bántotta őket, senki nem szólt hozzájuk. Azt csináltak, amit akartak, az egyik főzött, a másik olvasott.

A Széna téri csoportból tizenöt embert ítéltek halálra, köztük önt is. Ketten kaptak kegyelmet. Tudja már, hogy miért?

– Elképzelni sem tudom, miért kaptam kegyelmet, csak azt tudom, amit ma már az iratokból el tudok olvasni. A kérvénybe bele volt írva, hogy nem csináltam akkora bűnt, amekkorát rám fogtak, meg hogy volt egy hűvösvölgyi ávós, aki elmondta, hogy segítettünk neki. Ugyanaz az öt ember, aki korábban négy az egy arányban halálra ítélt, egyszer csak meggondolta magát, és három a kettőben azt hozta ki, hogy kegyelmet ad nekem.

Erről azonban én csak huszonegy nap után értesültem, amikor hajnalban kivittek a bitófa alá, és ott felolvasták a döntést.

Istentelen rossz érzés volt végigmenni az egész folyosón, elbúcsúzni a siralomházban a barátaimtól, akiket ott láttam utoljára. Nyolcvanéves vagyok, előfordul már, hogy elfelejtem, hova indultam el, de ezt az egyet, ’56-ot én soha nem felejtem el.

Névjegy

Fónay Jenő Kaposvárott született, 1926-ban. 1944 szeptemberében önként jelentkezett a Szent László hadosztályba, majd Németországba került, ahol az amerikaiak fogságába esett. 1945. november 1-jén tért haza. Az egyetem után gépészmérnökként dolgozott. 1956. október 23-án részt vett a Bem téri és a Parlament előtti tüntetésben. Október 25-én a Margit híd budai hídfőjénél hídőrséget szervezett, aznap egy csoporttal fegyvereket szerzett a Tímár utcai rendőrkapitányságon, és csatlakozott a Széna téri felkelőkhöz. Október 27-én a Szabó János (Szabó bácsi) vezette csoport parancsnokhelyettesévé választották. A Petőfi Akadémián tartott tűzszüneti tárgyaláson a Széna téri küldöttség vezetője volt. 1957. október 11-én letartóztatták. 1958. április 24-én a Fővárosi Bíróság halálra ítélte, az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság július 18-án jóváhagyta. Augusztus 8-án az Elnöki Tanács kegyelemben részesítette. 1963-ban szabadult. Az ellenzéki mozgalom ismert alakja: könyveit és írásait külföldön jelentette meg. 1988. június 16-án beszédet mondott a 301-es parcellánál. A Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) alapító tagja, a Kegyeleti Bizottság Elnöke. A TIB-ből kiválva a Politikai Foglyok Országos Szövetségének egyik alapító tagja és elnöke. Részt vett Nagy Imre és mártírtársai 1989. június 16-ai újratemetésének megszervezésében. Hat könyve jelent meg a forradalomról.

Vissza a Hetek univerzumba
Aktuális hetilap
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!