A levél aláírói – akik között ott találjuk magát a szerzőt, Endreffy Zoltánt is – írók, szociológusok, politikusok, lelkészek, történészek, publicisták stb., elérkezettnek látták az időt, hogy a közgondolkodásra – a választási kampányon kívül eső időben is – (akár) hatással lenni tudó nagyegyházak képviselői végre eszméljenek rá a magyar közállapotokra. A közkinccsé tett szemnyitogató írás őszintén fájlalja, és címzettjei szemére veti, hogy a történelminek nevezett felekezetek szekértolói voltak a magyarországi holokauszt előkészítésének és végrehajtásának. A sokak által még ma is hamisítottnak vélt és híresztelt történelmi események ismeretében a levél szerzői döbbenten állnak a zsidó pogromok terminológiáinak újkori mementói előtt (Fradimeccs-hangulat, MIÉP-felszólalások, "közszolgálati" Vasárnapi Újság, illetve a Magyar Nemzet néhány írása), és történelmi ismereteik kibővítéséhez bőséges irodalmat írnak fel a szkeptikusoknak. A páli idézet hazai vonatkozású aktualizált átirata ("nincs többé magyar és nem-magyar") után a hívő értelmiségiek felszólítják a püspököket arra, ami egyébként munkaköri kötelességük is lenne: "minden lehetséges eszközzel törekedjenek arra, hogy a magyar kereszténység ( ) Magyarország egységének jele és eszköze legyen!" Továbbá kérik őket, hogy minden tankönyvet és hittankönyvet vizsgáljanak át a fenti szempontok alapján.
Hiányolják a megtisztulást
A nyílt levél záró részében az aláírók váratlanul témát váltanak, és a "magyar keresztény egyházak közös felülvizsgálását" (értsd: átvilágítását) sürgetik. Az alábbiakban e levél aláírói közül hárman szólnak arról, hogy miért adták nevüket a kezdeményezéshez, hogy hogyan látják a hazai közéletet és közgondolkodást, valamint hogy miként tartják kivitelezhetőnek az egyházak nyilvános feltárulkozását.
Horányi Özséb egyetemi tanár
"Egyet tudok érteni az ilyen jelleg? aktivitással azon egyszer? oknál fogva, hogy van morális felelősség arra vonatkozóan, mit hagyunk szó nélkül, és mit mondunk ki. Talán még nem túl vad a helyzet, ezért reméljük, most még hatásos egy csendes megálljt mondani. Ha megjelennek a közéletben olyan események, amelyekről mostanában hallani (például: a Fradi-ügy), akkor nem lehet szó nélkül hagyni a dolgot. Ez a levél látszólag egyházi vezetőknek van adresszálva, de nem azért, mintha közvetlenül ők lennének felelősek a kialakult helyzetért, hanem inkább azért, hogy egyházvezetői mivoltjukból fakadóan az ilyesmit ők se hagyják szó nélkül. Ami a levélnek az átvilágítások kérdéskörével foglalkozó részét illeti, azzal kapcsolatban én nem gondolnám, hogy tíz évvel a rendszerváltás után a dolog jogi aktusok keretében maradéktalanul lebonyolítható. Persze vannak, akik így gondolják, és ők nem gondolnak feltétlenül rosszat, hiszen az a cél, hogy ez az ország jogállami keretek között éljen. Én mégis azt gondolom, hogy ennél azért többről van szó: ez az ügy ma már jogilag nem is bonyolítható le, sőt jogilag ki sem kényszeríthető. Meg lehet hurcolni valakit, de ez nem oldja meg ezt az akut a problémát, amely ma már egy, a társadalom szinte minden rétegére kiterjedő közbeszéd keretében látszik csak feloldhatónak. A témának a közbeszédbe való bevitelében akár jó példát is adhatnának az egyházak, hogy végre megtörjön az az évszázados magyar hagyományunk, hogy a nagy kérdések mindig szőnyeg alá kerülnek."
2001. 11. 02. (V/44)
