hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Újraírt történelem

1999. 10. 30.
"(…) A hivatalos ünnepségek valódi újdonsága azonban mégsem az átértelmezés és újraértékelés volt, hanem az, hogy a Fidesz-kormány nem követte az előző kormányok példáját, amelyek konszenzusos, kegyeletes, emelkedett hangulatú ünnepségeket tartottak, és arra törekedtek, hogy lehetőleg mindenki jól érezze magát az állami ünnepen. A jelenlegi kormány saját konfrontációs politikájának csataterévé tette az 56-os megemlékezést is. Az alaphang a leszámolás gondolata volt. 1956-ot tekintették alkalomnak, hogy meghirdessék: nem történt még meg azoknak a felelősségre vonása, akik akkor a rossz oldalon álltak. A lincshangulatkeltés persze nem a már elaggott munkásőröknek szól, hanem azoknak, akik a »késői Kádár-rendszerben« is az akkor hivatalos, 56-ellenes ideológia alapján álltak. A leszámolás szándéka kiterjed azokra is, akik ezekkel az elemekkel 1994-ben koalícióra léptek.

A Napi Magyarország október 25-i száma, amely a lezajlott ünnepségeket ismerteti, szalagcímben hirdeti, hogy »A béke nem jelent megbocsátást«. Valóban nem lehet és nem is szabad mindent megbocsátani. A bosszúvágy is érthető azoknál, akik személyesen gaztettek áldozatai voltak. Bosszúvágyat gerjeszteni azonban évtizedekkel később, miközben a társadalom a közbeeső évtizedeket – helyesen vagy helytelenül –, de nem a permanens megtorlási szándék állapotában élte meg, nemhogy békét nem hozhat, de olyan feszültségeket teremthet, amelyek a demagógiával leplezett felszín alatt hideg polgárháborúnak tekinthetők. (…)"
Publicisztika: Az október 23-i gyűlölet-kétperc

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!