Bárkivel előfordulhat, hogy fájdalomcsillapításra van szüksége. Az emberiséggel egyidős a fájdalom, mely jelzőtünet: lehet erős, tompa, akut, hosszan tartó; érinthet egy testrészt, de akár az egész szervezetet is, mint például az izomfájdalmak az influenzás megbetegedések esetén. A központi idegrendszerre ható gyógyszerek közül a leggyakrabban használt készítmények a fájdalomcsillapítók: kiválóak az akut, rövid ideig tartó fájdalmakra, például a fejfájás, az ízületi gyulladások, a fül-, a hátfájás vagy a műtétet követően jelentkező fájdalmak csillapítására. Sőt az influenza, az arcüreggyulladás, a torokfájás egyes tüneteit is mérséklik.
Nyilván a terápia kiválasztása során döntő szempont a pontos diagnózis, a fájdalom szintje, az egyéni rizikótényezők, vagy a korábbi gyógyszerszedés története. Mivel a fájdalomcsillapítók mindenkire másként hatnak, gyakran számos különböző gyógyszert kell kipróbálni – az orvos tanácsait és a használati útmutatót figyelembe véve – ahhoz, hogy kiderüljön: melyik számunkra a legmegfelelőbb a panaszok enyhítésére. Azonban az orvosok leszögezik: a fájdalom nem betegség, hanem tünet, az okát mindig keresni kell. A visszatérő fájdalom egyben vészcsengő is, márpedig a hatékony kezeléséhez mindenképp szükséges a háttérben meghúzódó okok feltárása, és persze azok sikeres megszüntetése is. Így a krónikus fájdalom csillapítása már orvosi feladat.
Ami a fájdalomcsillapítás történetét illeti röviden: már időszámításunk előtt 400 évvel Hippokratész a fűzfa egyes részeit használta fel a női fájdalom csillapítására. Ugyanis a fehér fűzfa (Salixalba) kérge fenolglikozidokat (szalicint) tartalmaz: láz- és fájdalomcsillapító, és gyulladáscsökkentő hatású is egyben. Aztán 1897-ben Felix Hoffmann munkássága nyomán megszületett az acetilszalicilsav.
2017. 10.13. (XXI/41)
