A farsangi időszak vízkereszttől (január 6.) húshagyókeddig tart.
A farsang eredete visszanyúlik az ókori görögökhöz, akik ezeken a napokon Dionüszosznak, a bor istenének adtak tiszteletet. Az áldozatbemutatás részét képezték a nagy ünnepségek, ivászatok, ünnepi felvonulások és a házak borostyánnal való feldíszítése. Később, a Római Birodalomban Saturnaliaként ünnepelt többnapos mulatság szintén a bor istenének szólt, azonban a rómaiaknál ezeken a napokon a szerepek teljesen felborultak. Tilos volt dolgozni, azonban kötelező volt ünnepelni, így még a leghányatottabb sorsú rabszolga is kimenőt kaphatott egy évben legalább erre a pár napra.
Az ókori mulatság során az álarcos tömeg végighúzott az utcákon egy carrus navalisnak nevezett, kerekeken guruló, hajószerű szekeret, megköszönve a termékenységet, a természet újjászületését és a bőséget. Az álarcos felvonulást sok nép őrzi farsangi szokásai között, de a kocsis parádé is több országban megjelenik az ünnep részeként.
Az utolsó ellenség: A holtak szellemei és az élők tisztelete
Mit mond a halálról, a gyászról, a túlvilági életről a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás? »
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »