– Öt éve voltam kivizsgáláson, amelyen az orvosok vastagbélrákot diagnosztizáltak. Műtét után a protokoll szerinti kezelést ajánlották, ehelyett én a drasztikus életmódváltás mellett döntöttem.
Mindez öt éve történt, most pedig egy fellendülőben lévő cukrászdát vezet. Mi történt eközben?
– Első ijedtségemben minden fellelhető anyagot elolvastam a betegségről, a kezelésekről. Nyilvánvalóvá vált, hogy változtatnom kell az eddigi életmódomon, táplálkozásomon. Úgy véltem, ha sikerül csökkentenem a daganatos sejtek energia-utánpótlását, elérem az immunrendszerem megerősítését, és ha abbahagyom az olyan haszontalan élelmiszerek fogyasztását, mint a finomított szénhidrátok, akkor esélyem lehet a gyógyulásra.
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »