A lélek határai ugyanolyan valóságosak, mint a fizikai határok, azzal a különbséggel, hogy láthatatlanok és nehezebb felismerni őket. Márpedig az egyén identitása, cselekvőképessége, lelki egészsége és sikeres életvezetése szempontjából kulcskérdés, hogy felismerje saját és mások határait – írják a Határaink című könyv szerzői. A házasságban, a családban, a munkahelyen, a baráti kapcsolatokban, sőt, saját magunkkal szemben, mi több, a Mindenhatóval való kapcsolatunkban is rendkívüli fontos a határok felismerése és tiszteletben tartása. A valóság azonban másképp néz ki: az érdekek érvényesítése miatt az életünk át van szőve lelki határsértések sorozatával, akár mi lépünk tiltott területre, akár rajtunk akarnak átgázolni egyesek. A pszichológus szerzőpáros részletesen elemzi a problémák kifejlődésének okát és bibliai alapelveken nyugvó kezelését, gyakorlati példák sorozatán keresztül világítva meg az egyes – fentebb említett – területeket. Mindezt könnyen olvasható és érthető stílusban adják közre, így nem meglepő alkotásuk népszerűsége: a könyv világszerte több mint kétmillió példányban kelt el. Elgondolkodtató, hogy ha az individualizmusáról és az egyén szabadságának nagyfokú tiszteletéről híres amerikai társadalom számára ilyen fontos üzenetet fogalmaznak meg, akkor ez az üzenet mennyivel inkább „nagyot szól” azokban az országokban, amelyekben a közgondolkodást még mindig a posztfeudális és posztkommunista szemlélet hatja át.
A határok jelentősége
A jó határok megkülönböztetnek minket másoktól, biztonságos mozgásteret adnak számunkra, és megvédenek a kiszolgáltatottságtól. A helyesen kialakított határok a kapcsolatokat a tisztelet és a kölcsönösség irányába terelik, segítenek tisztázni a motivációinkat, és ahelyett, hogy bezárnának, nagyobb szabadságot biztosítanak számunkra. A jó határok nem falak, hanem szelektíven működő kapuk, amelyek lezárulnak az ártó hatások előtt, de megnyílnak, ha pozitív befolyás ér bennünket. „Belül tartják a gyöngyöket és kívül a disznókat.”
Csak úgy tudunk egységben lenni egymással, ha a közösség minden egyes tagjának megvan a saját területe, amelyért felelősséget vállal. Nem vállalhatunk felelősséget mások életéért és mások sem a miénkért: noha hatással vagyunk egymásra, saját határainkon belül miénk a felelősség. A határok eltolásával összekuszálódik a felelősség kérdése, ami teret nyit a manipulációnak, egymás kijátszásának. Ha nincsenek határok, akkor soha nem szembesül az ember a tettei következményével. Ha valaki például felelőtlenül szórja a pénzét, a barátai vagy szülei azonban mindig kisegítik, mielőtt bajba kerülne, akkor sosem lesz alkalma meglátni a tettei következményét és változtatni a magatartásán. Ha egy munkatársunk rendszeresen eltrécseli a munkaidőt, és az így felgyülemlett munkát a beosztottakra hárítja, hasonló helyzet áll elő, ráadásul a helyette dolgozók sérelmére. „A kapcsolatok megsínylik a ki nem nyilvánított határokat, hiszen – akár kifejezzük őket, akár nem – léteznek, és hatnak ránk” – írják a szerzők. Érdemesebb tehát nyilvánvalóvá tenni őket.
2010. 07. 30. (XIV/30)
