Ferenc József gyermekkorától kezdve reggel hattól este kilencig szigorú időbeosztás szerint élt, hogy fel tudjon készülni a reá váró feladatokra. A rárótt tanórai foglalkozások hétéves korában heti 32, néhány év múlva pedig heti 50 órát tettek ki. Az általános tantárgyak mellett tanult nyelveket (cseh, lengyel, magyar, francia, görög, latin, olasz), valamint torna, vívás, tánc, úszás, lovaglás színesítette a napjait. Leckéire és szabadidejére egy külön személy ügyelt. Az igen komoly munka miatt Franci gyomra sűrűn tiltakozott, de megállásról szó sem lehetett, így a tananyag csökkentése helyett az étkezések rendjét változtatták meg.
Andree Tünde Eszter pszichológus úgy látja, hogy a mai szülők nagy része is szeretné tudatosan képezni gyermekét már kisiskolás kortól (gyakran óvodáskortól) kezdve. A szülők szembesültek már állásinterjúkon azzal, mennyire fontos az idegennyelv-ismeret, a különböző plusz kompetenciák. Így saját bőrükön tapasztalhatták, hogy inkább azok az emberek válnak sikeressé, akik több nyelven beszélnek, könnyen kommunikálnak, valamiben előrébb vannak, mint mások. Deliága Éva gyermekpszichológus szerint egyes szülők arra is érzékenyek, hogy más szülők mit tudnak megadni a gyermekeiknek, és nem szeretnék, ha az ő gyermekük hátrányba kerülne. Ezért akár erejükön felül is vállalnak kötelezettségeket. Mások pedig saját elképzeléseiket próbálják ráerőltetni a gyerekeikre. Ha például zongorázni szeretett volna valaki kiskorában, és neki erre nem volt lehetősége, akkor elhatározza, hogy a gyerek zongorázni fog, és nem igazán hatja meg, hogy botfüle van, rövidek az ujjai, és nem érdekli a zene.
Frank Zsuzsa gyermekklinikai szakpszichológus arra hívja fel a figyelmet: nagyon fontos, hogy legyen szabad-idejük is a gyerekeknek. A kicsik tudjanak játszani vagy szaladgálni, ha akarnak, de a nagyoknak is kell hogy legyen 1-2 szabad órájuk, amikor azt csinálnak, amit akarnak. A túlterhelést például az állandó fáradtságról, rosszkedvről, ingerültségről vehetjük észre, vagy onnan, hogy a gyerekek testi tüneteket is produkálnak, gyakran fáj a hasuk, vagy elkezdenek tikkelni. A pszichológus szerint nem biztos, hogy nyerünk vele, ha alvásidőben van az úszás, és a gyerek ezért fáradt, nyűgös. Természetesen azt is figyelembe kell venni, hogy igen nagy különbség van a diákok szellemi, lelki és testi terhelhetősége között. Van, aki úgy érzi jól magát, ha az ideje percről percre be van osztva, és állandó kihívásokkal nézhet szembe.
A felmérések azt mutatják, hogy a gyerekeknek csak egy része túlterhelt, a másik részüknek a túl sok szabadidő eltöltése jelent problémát. Egy somogyi fiatalok körében készült kutatás például azt mutatja, hogy a napközibe nem járó felsős tanulók 3 százalékát várják csak otthon, és az egyedül töltött órák során csak 10-15 percet töltenek a másnapra való készüléssel. Andree Tünde Eszter tapasztalata is azt mutatja, hogy a két véglet egyaránt jelen van társadalmunkban – a probléma az, hogy mindkettő egyre nagyobb számban fordul elő, és egyre elenyészőbb az a köztes réteg, ami a normalitást képviselné; a gyermek vagy a túl sok pluszfoglalkozás terhe miatt szenved, vagy pedig szinte képtelen tartalmasan felhasználni szabadidejét (tévét néz vagy órákig MSN-ezik). Világjelenség, hogy elkülönül a két szülőtípus: az egyik már gyermeke óvodába lépése előtt próbálja a kicsi készségeit fejleszteni (fejlesztetni), a másik pedig a tanítást-nevelést kizárólag a pedagógusokra hárítja, nem állít példát gyermekének, hogyan lehet a szabadidőt kitölteni hasznos, élményt adó tevékenységgel.
„Tapasztalatom szerint vannak olyan gyerekek, akiknek megengedik, hogy nem kell egyből hazamenniük, és vannak olyanok is, akiknél a szülőknek nincs lehetőségük arra, hogy ellenőrizzék, hogy a gyerek hazament-e vagy sem – mondja Deliága Éva. – Ekkor jönnek a céltalan lődörgések, tengések-lengések, a kulcsos gyerek szindróma. Iskoláskorban még nem sokan tudnak bánni az idejükkel, nem annyira motiváltak. Azt látjuk, hogy épphogy a leckét megcsinálják, de már az angol szavakat nem tanulják meg, már nem gyakorolnak, már nem olvassák el az olvasmányt kétszer, semmi olyan extra erőfeszítést nem tesznek bele, amitől akár javulhatna a tananyag feldolgozása, megértése, és ezáltal az ő tanulmányi eredményük, hanem csak a legszükségesebbeket végzik el. Ezért kellene, hogy legyen ott valaki, nemcsak azért, hogy felügyelje a gyereket, hanem azért, hogy értékelje az erőfeszítéseit. Jó esetben is csak a felső osztályokra alakul ki stabilan, hogy saját magának tanuljon valaki. Addig nagyon motivál az, hogy a szülő megdicséri, értékeli, figyeli a jó jegyeit, próbálkozásait. Ezért is nagyon nehéz, ha egy gyerek sokat van egyedül otthon, a szülőnek meg nincs ideje vele foglalkozni, mert akkor ez a tanulásra is kihat. Nem várható el egy gyerektől, hogy ő maximálisan, helyesen, hasznosan kitöltse a szabadidejét, ez még sokszor a felnőttnek is nehéz.”
A felmérések azt mutatják, hogy minél tanultabb egy szülő, annál több különfoglalkozásra járatja a gyermekét. A különórák jellege pedig az életkortól függ. Minél alacsonyabb osztályt nézünk, annál valószínűbb az, hogy nem tanórához kapcsolódó foglalkozást – például sport, zene – választanak a gyerekeknek. A szülőket sokszor zavarja, hogy a gyerekek gyakran ott akarják hagyni a választott foglalkozást; fél év jazzbalettozást fél év karate, majd fél év úszás követ. Frank Zsuzsa azt ajánlja, gondoljunk bele, hogy a felnőttek sem mindig kitartóak, sokan vannak, akik elkezdenek mindenféle hobbit, majd abbahagyják. A pszichológus azt javasolja, hogy ha nagyon nem jön be egy foglalkozás, akkor ne erőltessük.
Ha minél több területen kipróbálhatja magát a gyerek, az végül segíthet abban, hogy megtalálja azt, amiben igazán tehetséges. Fontos, hogy fejlődjön, hogy el tudjon mélyülni, hogy olyat csináljon, amit szeret. Deliága Éva azt tapasztalta, hogy sok családnak több próbálkozásába kerül az, hogy megtalálják a megfelelő sportot vagy különórát a gyermek számára. Idő kell, míg kikristályosodik, hogy melyik edző, melyik foglalkozás és milyen intenzitással megfelelő. A pszichológus azt javasolja, hogy ha csemeténk nem akar órára járni, akkor próbáljuk kideríteni, hogy mi lehet ennek az oka: esetleg túl szigorú az edző, vagy van egy agresszív gyerek a csoportban.
A gyerekek 100 százaléka csak az informatikafoglalkozásokról állította azt, hogy ide ő maga szeretett volna járni. Más különórák esetén viszont szükség lehet a szülő ösztönzésére is. A nyelvtanulásra való motivációhoz jól jöhet egy nyaralás, ahol ő ezt a nyelvtudást kamatoztatni tudja, még akkor is, ha Horvátországba mennek, ahol ő a szállodaportással vagy a fagyiárussal fog tudni angolul beszélgetni. Mozgásra is érdemes ösztönözni a gyerekeket, mivel erre mindegyiküknek szüksége van. Andree Tünde Eszter elmondta, hogy ha úgy érezzük, gyermekünk nem kimondottan egy sportember, attól még találhatunk neki olyan sportágat, amelyet kedvvel végez, és ezáltal ügyesedik, magabiztosabbá válik (például csapatsportok vagy gimnasztika, talajtorna, ahol nem a személyes verseny a cél) – az a fontos, hogy örömöt leljen benne. Ha általában lelkesen jár a foglalkozásra, és csak egyszer-kétszer nincs kedve menni, akkor beszéljük meg vele, hogy ez fontos, emlékeztessük rá, máskor mennyire jól érezte magát, hogy mennyi mindent megtanult, és mennyit ügyesedett. Próbáljunk vele „üzletet kötni” – „kibír” még 3-4 alkalmat, és aztán újból beszélünk róla –”, ha akkor sem szeretné, esetleg 1-2 alkalmat szüneteltethetünk.
A pszichológus azt viszont nem tartja jó ötletnek, ha csak különböző juttatásokért cserébe (édesség, játék) hajlandó elmenni a foglalkozásra, illetve, ha rögtön, ahogy a kicsi kijelenti, hogy most nincs kedve mondjuk tornázni, azon nyomban ki is íratjuk, hiszen így talán az elkövetkezendőkben is akármilyen kis nehézsége támad majd, rögtön fel fogja adni.
2010. 05. 07. (XIV/18)
