Több mint ötezer tinédzsert teszteltek mozgásérzékelők segítségével,
amelyekkel nyomon követhették az aktivitásszintjüket. A tanulmány alátámasztja
azt a korábbi elképzelést, miszerint a gyerekeknél szoros kapcsolat mutatható ki
a fizikai aktivitás és az elhízás között. A kutatók szerint az étrend valóban
fontos, de még a legminimálisabb mennyiségű testmozgás is látványos eredményt ér
el náluk.
A bökkenő az, hogy napi 15 perc testmozgásról beszélünk, miközben a gyerekek
optimális esetben egyfolytában fogócskáznak, futkároznak, tehát koruknál fogva
is örökmozgóknak kellene lenniük. Azonban tényleg létezik a gyerekeknek egy – a
szó minden értelmében – terebélyesedő csoportja: a szobagyerekek, akik ahogy
hazaérnek, bekapcsolják a számítógépet vagy a tévét, és még napi 15 perc
testmozgásra sem jut idejük. Szülők, itt az ideje tenni valamit!
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »