Véres késelés történt a Charlie Hebdónál
A támadásban ketten sérültek meg
Véres késelés történt a Charlie Hebdónál

Forrás: Youtube/France 24

2020. 09. 25.
A francia sajtó információi szerint Párizsban nem messze a Charlie Hebdo régi szerkesztőségétől két embert megkéseltek. A szatirikus magazin azóta működik egy ismeretlen új helyszínen, hogy 2015-be, algériai terroristák brutális vérfürdőt rendeztek a lapban megjelent Mohamed-karikatúrákra hivatkozva. A lap éppen a minap közölte le újra az évfordulón a rajzokat demonstratíve. 

A Le Figaro úgy tudja, hogy a helyszínen egy machete szerű kést találtak, a sérült áldozatok pedig a Premiéres Lignes nevű hírügynökség munkatársai. A hatóságok jelenleg terrorizmusra gyanakszanak. A kormányfő a belügyminiszterrel egyeztet éppen a kialakult helyzetről, a Twitteren annyit közölt, hogy mind a két sérült válságos állapotban kerültek kórházba. 

 

 

A Franceinfo úgy tudja, két embert már letartóztattak a támadással összefüggésben. 

A Charlie Hebdo elleni 2015-ös támadás során összesen 12-en haltak meg, további 11-en megsebesültek. A fegyveresek az Al-Kaida tagjai voltak. 

(Index, RT, Franceinfo)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!