Véletlen segélyhívással mentette meg apját egy floridai kisfiú
Addig nyomkodta a telefont, míg véletlenül sikerült tárcsáznia a 911-et
Véletlen segélyhívással mentette meg apját egy floridai kisfiú

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2021. 02. 24.
Egy floridai totyogós kisgyermek hamar médiaszenzációvá vált Amerikában, miután apja rosszullétekor addig nyomogatta telefonját, míg sikerült tárcsáznia a 911-et, megjött a segítség, és gyors ellátás után az apa is újra lélegezni kezdett.

Hernando megye helyettes rendőrfőnöke, Nathan Kent szerint a gyermek folyamatosan próbálta beírni a feloldó jelszót apja telefonjába, mely 30 próbálkozás után automatikusan letiltott. Ezek után,

valószínűleg véletlenül, sikerült megnyomnia a segélyhívás gombot.

A központban a telefont felvéve a háttérben gyerekhangot hallottak, majd azt, hogy bontják a vonalat. Először a hatóságok nem voltak biztosak benne, hogy véletlen hívásról van-e szó, de aztán mégis kivonultak a helyszínre, ahol a pucér gyermeket a lakás előtti parkolóban bolyongva találták meg.

A felügyelet nélküli totyogós gyermek már felkeltette a figyelmüket, és rövid keresgélés után észrevettek egy nyitott ajtójú lakást, számos gyerekjátékkal a földön. Ahogy beléptek, az apát eszméletlen állapotban a földön fekve találták meg.

Rövid ellátás után a férfi újra magától lélegzett.

Az apát azonnal egy közeli kórházba szállították, de teljes felépülésére számítanak.

(Disrn/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!