beszámoltunk, Liz Truss brit miniszterelnök lemondása után legalább négy jelölt jöhetett szóba a kormányfői posztra, azonban Ben Wallace korábbi védelmi miniszter végül úgy döntött, hogy inkább maradna az előző pozíciójánál a következő kormányban is. " />
Váratlan fordulat: Akár néhány órán belül új kormányfője lehet Nagy-Britanniának
Boris Johnson mégsem száll versenybe a brit miniszterelnöki posztért
Váratlan fordulat: Akár néhány órán belül új kormányfője lehet Nagy-Britanniának

Illusztráció - Rishi Sunak a legesélyesebb a brit miniszterelnöki posztra.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 10. 24.
Jelenleg Rishi Sunak volt pénzügyminiszternek a legnagyobb a támogatottsága a brit Konzervatív Pártban, a korábbi védelmi miniszternek, Penny Mordauntnak pedig úgy tűnik nem fog sikerülni megfelelő számú támogatót találnia.

Ahogy arról beszámoltunk, Liz Truss brit miniszterelnök lemondása után legalább négy jelölt jöhetett szóba a kormányfői posztra, azonban Ben Wallace korábbi védelmi miniszter végül úgy döntött, hogy inkább maradna az előző pozíciójánál a következő kormányban is.

A toryk körében Rishi Sunak jelenleg a legesélyesebb a miniszterelnöki posztra, miután Boris Johnson tegnap sokak meglepetésére közleményében azt írta, hogy arra a “sajnálatos következtetésre” jutott, hogy nem lenne “helyénvaló”, ha indulna a versengésben.

A volt miniszterelnök ezt annak ellenére jelentette be, hogy úgy vélte, hogy nagy eséllyel ő nyerné el a Konzervatív Párt elnöki posztját, és a következő választásokon, 2024-ben is győzelemre tudná vezetni a pártot.

Johnsont pénteken még harmincketten támogatták a toryk közül, hogy induljon a pártelnöki pozícióért folytatott versenyben, Sunakot pedig ötvenegyen, a volt kormányfő támogatói közül azonban többen is Sunak mögé sorakoztak fel, így már 160-an voksolnának rá a parlamenti képviselők közül.

Óriási kihívásokkal állunk szemben itthon és külföldön. Korábban mondtam, hogy olyan kormányfőre van szükségünk, aki tapasztalattal rendelkezik, és most is így gondolom. Rishi Sunak a legtöbb tapasztalattal rendelkező jelölt. Számíthat a teljes támogatásomra miniszterelnökként, és rá fogok szavazni”

- írta a Twitteren James Cleverly képviselő, aki visszalépéséig Johnsont támogatta.

Penny Mordauntnak, Sunak egyetlen ellenfelének csak huszonöt támogatója van, és ha nem sikerül ma délután 2 óráig megszereznie összesen száz szavazatot, akkor Rishi Sunak lesz Nagy-Britannia következő miniszterelnöke.

(Sky News / BBC / MTI / Hetek)

A Hetek 25 éve küzd a magzatgyermekek védelméért, áll ki a természetes családok mellett, valamint a hit és szólás szabadságáért. Ha számodra is fontosak ezek az ügyek, legyél te is a támogatónk!

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!