Trump hallani sem akar „virtuális vitáról” Bidennel
Orvosa szerint az elnök már szombaton visszatérhet közfeladatai ellátásához, így stábja a hagyományos vitafelállást követeli
Trump hallani sem akar „virtuális vitáról” Bidennel

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 10. 09.
Donald Trump csütörtökön a Fox Business bemondójának leszögezte, kihagyja a második elnökjelölti vitát Joe Biden demokrata elnökjelölttel, miután a szervezők bejelentették, hogy az elnök Covid-19 diagnózisa miatt virtuálisan tartanák azt. Trump orvosa szerint az elnök már szombaton, öt nappal a vita előtt sem lesz fertőző, és visszatérhet a közszerepléshez, így az elnök stábja az eredeti keretek visszaállítását követeli.

Biden kampánycsapata szerint demokrata oldalról készek a jövő csütörtöki vitára, azonban annak jövője bizonytalanná vált az elnök bejelentése folytán. Az eseményt az eredeti tervek szerint Miamiban tartották volna. 

A szervezők egyhangú döntést hoztak, arra hivatkozva, hogy minden érintett egészségének és biztonságának megóvása érdekében tettek így. 

Trump elnöknél a múlt héten pénteken mutattak ki koronavírus-fertőzést, majd kórházi kezelésben is részesítették, és már saját bevallása szerint sokkal jobban van, azonban félő, hogy továbbra is fertőző lehet. 

 

“Nem akarok virtuális vitában részt venni, mert a virtuális vita egy vicc. Nincs értelme....Bármikor elvághatnak... Nagyszerű formában vagyok”

- szögezte le az elnök, hozzátéve, hogy ellenfele, Biden hónapokig delaware-i otthonából folytatta „virtuális kampányát”.

“Én nem élhetek azzal a luxussal, hogy naphosszat a pincében legyek”

Biden nem kívánt reagálni Trump megjegyzéseire, mondván, semmi nincs kőbe vésve, minden pillanatban megváltoztathatja döntését az elnök. A demokrata jelölt kampányfőnöke válaszul kijelentette, hogy Trump csak „nyafog”, és újfent magával és nem másokkal foglalkozik. Egy másik tanácsadója kijelentette, az még függőben van, hogy a szervezők adnak e 90 perces megszólalási lehetőséget Bidennek, hogy szóljon az amerikai néphez. 

Trump kampányfőnöke szerint az elnöki vita bizottságának döntése „Joe Biden patetikus védelme”, hozzátéve, máshogy is lehetne biztosítani az emberek biztonságát. A vita helyett felvetette, hogy valószínűleg inkább nagygyűlést szerveznek.

Trump orvosa szerint az elnök szombaton már visszatérhet a közszerepléshez

Trump stábja hagyományos vita megrendezésére szólított fel, miután az elnököt kezelő orvos, Dr. Sean Conley kijelentette, szombaton, megfertőződését követő 10. napon már visszatérhet normális tevékenységeihez. 

“Öt teljes nappal az október 15-én, Miamiba tervezett vita előtt. Ennélfogva nincs orvosi ok arra, miért kellene az elnöki viták bizottságának virtuális vitát szervezni, elhalasztani, vagy bárhogyan megváltoztatni a felállást"

- szögezte le Bill Stephen csütörtök esti nyilatkozatában.  

Stephen szerint a szervezet Frank Fahrenkopf beismerte, hogy semmilyen szakemberrel sem konzultált a vita formátumának megváltoztatása előtt. 

(Daily Wire/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!