Spanyolországban már több mint ötezren kapták el a majomhimlőt – ezt kéri a kormány
 Spanyolországban már több mint ötezren kapták el a majomhimlőt – ezt kéri a kormány

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 08. 12.
Spanyolország a majomhimlő ellen használt oltás dózisainak megosztását kérte az Európai Gyógyszerügynökségtől - közölte az ABC országos spanyol napilap csütörtökön.

Az újság beszámolója szerint a spanyol egészségügyi minisztérium azért kérte, hogy egy-egy adag vakcinát több ember között lehessen megosztani, mert az oltóanyagból csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre.

A kezdeményezés a madridi tartományi kormánytól származik, amely szerdán tette meg erről szóló javaslatát azzal, hogy a jelenleg előírt mennyiséget osszák öt részre, viszont egy oltás helyet kettőt adjanak be, a másodikat 28 nap elteltével.

Az Egyesült Államok után Spanyolországban regisztrálták a legtöbb majomhimlős esetet, számuk meghaladja az ötezret. Két ember belehalt a betegségbe.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) július 23-án jelentette be, hogy a több mint 70 országban megjelent majomhimlő terjedése egészségügyi szempontból immár "rendkívüli helyzetet" eredményezett, amelyet álláspontja szerint emiatt mostantól globális vészhelyzetnek kell tekinteni.

Mivel Spanyolország az egyik leginkább érintett ország, elsőként kapta meg az uniós Egészségügyi Szükséghelyzet-reagálási Hatóságon (HERA) keresztül az Imvanex nevű, feketehimlő elleni védőoltás 5300 adagját, mert tapasztalatok szerint az oltóanyagot eredményesen alkalmazzák a majomhimlő esetében is. 

A nemrég kezdődött spanyol oltási kampányban az igazolt betegekkel szoros kapcsolatba került személyek kapják meg a vakcinát, amelyből az ABC információ szerint 12 ezer dózist szállítottak eddig Spanyolországba.

A központi uniós beszerzésből érkezett a majomhimlő kezelésére használt Tecovirimat nevű vírusellenes készítményből is. Az antivirális szert elsősorban azoknál a betegeknél alkalmazzák, akiknél a kór súlyos tüneteket okoz.

(Hetek / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!