Ruandai bevándorló ismerte be a nantes-i székesegyház felgyújtását
Quentin Chabert motivációját már nem volt hajlandó elárulni
Ruandai bevándorló ismerte be a nantes-i székesegyház felgyújtását

Forrás: Twitter/Sapeurs-pompiers 44

2020. 07. 27.
Őrizetbe vettek vasárnap Quentin Chabert templomőrként önkénteskedő ruandai bevándorlót miután elismerte, ő gyújtogatott egy héttel ezelőtt, és ezzel hatalmas károkat okozott a 15. századi Szent Péter és Pál nantes-i katedrálisban. A férfi tettéért akár 10 év börtönt is kaphat.

A 39 éves férfit már korábban is kikérdezték a július 18-ai incidenssel kapcsolatban, melynek során elpusztult a 17. századi templomi orgona, a „katedrális lelke””, betörtek az ablakok és elfeketedett a katedrális belseje a nyugat-franciaországi Nantes városában. 

A férfit a tűzeset után azonnal őrizetbe vették, majd egy nap múlva ismét elengedték. Szombat reggel a rendőrség törvényszéki szakértői által összegyűjtött bizonyítékok, és nyomozók által kikérdezett 30 embertől begyűjtött információk alapján ismét letartóztatták, amikor is ügyvédje szerint beismerte tettét.

“Bevallotta az ellene szóló vádakat, vagyis, ahogy az ügyész fogalmazott, a tűz által okozott károkozást és rombolást. Sajnálja a tényeket. Ez biztos. Egyfajta bűnbánatot gyakorol”

 

- nyilatkozta Quentin Chabert ügyvédje a France Info rádiónak az ügyben.

A nantes-i ügyész szerint a 39 éves ruandai férfi, aki a székesegyház bezárásával bíztak meg, elmondta a nyomozó hatóságoknak, hogy három tüzet gyújtott: két orgonát és egy énekszöveg-kivetítő elektronikus táblát borított lángba, melyekről aztán továbbterjedt a tűz. 

 

 

Motivációi továbbra is ismeretlenek. 

Az ügyész szerint a gyújtogatásért akár tíz év börtönt és 150 ezer eurós bírságot is kaphat. 

A katedrálist II. Ferenc herceg rendeletére kezdték el építeni 1434-ben és 1891-ben fejezték be. Az orgona 1972-ben más sikeresen túlélt egy súlyos tűzesete, ami majdnem teljes egészében megemésztette fa tartozékait. A két nagy, 63 méteres bejárati torony dísztelen, annál szebben és gazdagabban díszítettek a bejárati kapuk szobrokkal és faragásokkal. Az öthajós, fehér tufából épült katedrális belmagassága 37,5 méter, magasabb mint a Notre-Dame-é Párizsban. Itt látható II. Ferenc és felesége síremléke.

Az incidens sokakban a 2019 áprilisában bekövetkezett párizsi Notre Dame-tűzesetet idézi, lángra kapott a székesegyház fából készült tetőszerkezete, amely néhány óra alatt szinte teljesen megsemmisült, ezen kívül összeomlott a katedrális huszártornya is.

(AP/Hetek)

Megosztaná véleményét másokkal is? A Facebook oldalunkon megteheti:

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!