Rossi: ha úgy futballoznánk, ahogy szurkolnak nekünk, sokkal több meccset nyernénk
A szövetségi kapitány csalódott a portugálok elleni 0-3 miatt, de dicsérte is a magyar csapatot
Rossi: ha úgy futballoznánk, ahogy szurkolnak nekünk, sokkal több meccset nyernénk

Fotó: MTI/Kovács Tamás

2021. 06. 16.
Marco Rossi szövetségi kapitány nagyon csalódott, hogy a magyar labdarúgó-válogatott kedden 3-0-ra kikapott a címvédő portugál csapattól az Európa-bajnokság nyitókörében, ugyanakkor játékosai teljesítményét méltatta.

"A 84. percig nem kaptunk gólt, aztán viszont hármat is. Lehet gólt kapni, de utána is meg kell őrizni a tartásunkat. Lehet, hogy van háromgólnyi különbség a két csapat között, de ebben a formában fáj, hogy a 84. percben még 0-0 volt" - mondta az olasz szakvezető, aki

önkritikát is gyakorolt, mert szerinte nem jöttek be a cseréi.

A lehozott játékosok közül Schäfer és Kleinheisler szerinte elfáradt, ezért cserélte le őket.

Rossi ugyanakkor összességében nagyon dicsérte együttese teljesítményét, mivel 84 percen át a címvédő ellen olyan szervezett futballt mutatott, amellyel tartotta a gól nélküli döntetlent. Kiemelte azt is, hogy a második félidőben még jobban is játszott, mint az elsőben, mert a labdabirtoklásokból jobban meg tudtak indulni a tanítványai, akik ebben a periódusban ígéretes akciókat is vezettek.

"A fiúk mindent kiadtak magukból, amit csak tudtak, a 84. percig úgy alakult a mérkőzés, ahogy szerettük volna, de ha úgy futballoznánk, ahogy ők buzdítanak minket, akkor sokkal több meccset nyernénk"

- méltatta játékosait és a szurkolókat is a magyarok mestere.

"Nem volt könnyű megszerezni az első gólt"

A portugálok szakvezetője, Fernando Santos szerint csapata végig jól játszott, mert a biztonságra törekedő magyarokat védekezésre kényszerítették és nem hagyták birtokolni a labdát.

"Az első félidőben is jól játszottunk, mert úgy tudtunk támadni, hogy hátul nem adtunk lehetőséget a magyaroknak. Szünetben azt kértem a játékosoktól, küzdjenek tovább szívvel-lélekkel, hogy meg tudják törni a magyarokat. Ennek ellenére a folytatás első tíz-tizenöt percében volt egy kis üresjáratunk. Ahogy pörgött az óra, egyre nehezebb dolgunk volt, nem volt könnyű megszerezni az első gólt, de végül szép győzelemmel rajtoltunk" - értékelt a szakember, aki arról is szót ejtett, hogy

fantasztikus volt ismét telt házas stadionban futballozni, egyúttal megköszönte annak a négyezer portugálnak a buzdítást, aki vállalta az utat a magyar fővárosba.

"Elcsúsztunk a végén, talán fejben is"

Sallai Roland, a Freiburg támadója a találkozó után elmondta, a magyar csapat a szívét-lelkét kitette a pályára, és nagyon örül, hogy a Puskás Arénában, közönség előtt tudtak játszani.

"Maximálisan azt kaptuk a portugáloktól, amire készültünk és amire számítottunk. Kívülről is látszott, hogy a csapat odatette magát és mindent beleadott.

A saját közönségünk fantasztikus hangulatot teremtett, sajnáljuk nagyon az utolsó tíz percet"

- mondta Sallai.

A támadó Cristiano Ronaldóval kapcsolatban elmondta, azért is a világ egyik legjobb játékosa, mert egy olyan mérkőzésen amikor, "oké" teljesítményt nyújt, két gólt tud lőni.

"Elcsúsztunk a végén, talán fejben is, de meg fogjuk nézni és kielemezzük a hibákat, hogy a következő találkozón ne forduljanak elő ismét" - tekintett előre Sallai Roland.

A magyarok szombaton a világbajnok franciákat fogadják, majd jövő szerdán a németek vendégei lesznek Münchenben. A portugálok négy nap múlva a németekhez látogatnak, majd június 23-án Budapesten a franciákkal csapnak össze.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!