"Gyere le!" - kiabálták többen a békemenet résztvevői közül azoknak az aktivistáknak, akik a Margit híd pesti hídfőjénél és a Nyugati térnél az emeleti lakások ablakából feszítettek ki molinókat. Az egyiken az állt:
"Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság nyugatról érkezik."
Ez is egyike Orbán Viktor azon régi kijelentéseinek, amit a mostani orosz-ukrán konfliktus kapcsán most az ellenzék képviselői megpróbálnak ráolvasni a magyar miniszterelnökre. A Nyugati térnél már hangfalakból harsogott Orbán több régi oroszkritikus beszéde, amit a tömeg skandálásokkal (Ria-ria-Hungária és Hajrá Magyarország!) illetve füttyszóval fogadta.
A kifeszített molinón itt az ellenzéki plakát volt látható, mely szerint Orbán azért nem áll ki egy miniszterelnök-jelölti vitára, mert fél. Mellette Orbán és Putyin portréja volt áthúzva.
Megtöltötték a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által szervezett Békemenet résztvevői kedden délutánra a Kossuth teret, ahol a díszünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet.
A menet a Komjádi uszodától a Margit hídon át a Kossuth térig haladt.
A résztvevők egy kifeszített molinó mögött sorakoztak fel, amelyen
a "Békemenet" és a "NO WAR" felirat szerepelt.
A Békemenet elején a kifeszített molinó mögött sorakozott fel - mások mellett - Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Csizmadia László, a CÖF-CÖKA vezetője, ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője, Széles Gábor nagyvállalkozó, Bayer Zsolt és Stefka István újságíró, valamint feltűnt a molinó mögött Pataky Attila és Nagy Feró előadó is.
A nagy tömeg miatt lassan haladt a menet, a vonulók nemzeti színű és székely zászlókat lobogtattak, de lengyel, spanyol és olasz zászlókat is lehetett látni. A menet végén "Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok (Puczi Béla)" feliratú molinót is kifeszítettek.
Útközben a tömeg időnként énekelt, például a Nemzeti dal, máskor a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű népdal részleteit.
A pesti oldalon is sokan várták a menetet, amely a Bajcsy-Zsilinszky útról az Alkotmány utcán át érte el a Kossuth teret, amelyet tömött sorokban töltenek meg az emberek és a környező utcák is telítettek.
A téren nem sokkal 16 óra előtt kezdődött Orbán Viktor ünnepi beszéde. Amikor a miniszterelnök a színpadra lépett, hangos taps köszöntötte, és a rendezvény résztvevői nemzeti színű zászlókat lengettek.
(MTI/Hetek)