Steve Witkoff ( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)
Elmondta, hogy Putyinnak hétfőn több nem nyilvános megbeszélése volt a találkozóra való felkészülés jegyében. A hét második felében Indiába készülő elnök programját nagyon sűrűnek és túlterheltnek nevezte, hozzátéve, hogy Vang Ji kínai külügyminiszterrel tartandó találkozó egyelőre nem szerepel benne.
Lényegre törünk! Bár sokan próbálják elhallgattatni közös értékeinket, de nem hagyjuk! Kérjük, fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.
Peszkov kirívó esetnek minősítette a Kaszpi-tengeri Csővezeték Konzorcium (CPC) Novorosszijszk melletti olajkikötője ellen szombat éjjel végrehajtott ukrán dróntámadást. Rámutatott, hogy a célpont
"nemzetközi jelentőségű és nemzetközi részvétellel működő létesítmény".
A támadást követően Kazahsztán más útvonalakra irányította át az olajszállítását, a köztársaság külügyminisztériuma pedig tiltakozását fejezte ki Ukrajnánál, rámutatva, hogy a CPC infrastruktúrája elleni támadást a kétoldalú kapcsolatokra nézve káros cselekménynek tekinti.
Peszkov úgy vélekedett, hogy "a gyakorlatban fog kiderülni", vajon Andrij Jermak ukrán elnöki kabinetfőnök elbocsátása hatással lesz-e az ukrajnai rendezési tárgyalások sikerére.
Megismételte, hogy Oroszország érdekelt ezek sikerében, ezért nem "megafon üzemmódban" fogja bonyolítani őket, és a médián keresztül semmilyen vitát sem szándékozik folytatni.
A Kreml szóvivője nem válaszolt arra a kérdésre, hogy az amerikai rendezési terv tartalmaz-e olyan pontot, amely kizárja Ukrajna NATO-ba való belépését, valamint arra sem, hogy Oroszország szerint ki adhatna ilyen garanciákat.
"Azt javasolja, hogy a Reutersszel folytassunk megbeszélést, és ne Witkoff-fal?"
- kérdezett vissza Peszkov a telekonferencián.
Egy másik kérdés kapcsán azt is kijelentette, hogy a Kreml nem oszthat meg semmilyen információt a volt szíriai elnök, Bassár el-Aszad moszkvai tartózkodásáról.
(MTI / Hetek)
