Kim Dzsongun válaszában azt írta, hogy amióta a második világháborúban az orosz-észak-koreai barátság létrejött a Japán felett aratott győzelem nyomán, a két ország közötti stratégiai és taktikai együttműködés, egymás támogatása és az egymás iránti szolidaritás új szintre lépett.
A felek azt tervezik, hogy közös erőfeszítéseket tesznek, hogy meghiúsítsák az ellenséges katonai erők fenyegetéseit és provokációit, szögezte le az észak-korai állami média.
Ugyancsak az állami média szerint Putyin levelében azt javasolja, hogy „közös erőfeszítésekkel szélesítsék ki az átfogó és konstruktív kétoldalú kapcsolatokat.”
Az említett ellenséges erőket azonban nem nevesítette a média, feltehetően az Egyesült Államokra és szövetségeseire utalt ezzel a kifejezéssel.
Kim Dzsongun még júliusban kijelentette, hogy Észak-Korea kész azonnal mozgósítani atomháborús elrettentő erőit az Egyesült-Államokkal vagy akár Dél-Koreával való esetleges összetűzés esetén.
Egyébként pedig az észak-koreai vezető ugyancsak júliusban elismerte független államként a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk területeket, amelyek Oroszország támogatását élvezik. Az állami tisztviselők pedig kilátásba helyezték, hogy észak-koreai munkásokat küldenek oda, azért, hogy segítsenek az építőiparban és más ágazatokban.
Emiatt Ukrajna azonnal megszakította kapcsolatait Észak-Koreával.
(Sky News/Hetek)
hetilap