Óriási vita robbant ki a katáról a parlamentben, tüntetés kezdődött Budapesten
Ezrek tüntetnek, az ellenzék szerint brutális támadást intéztek a kisvállalkozókkal szemben
Óriási vita robbant ki a katáról a parlamentben, tüntetés kezdődött Budapesten

Fotó: ATV

2022. 07. 12.
Többen is a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló törvényjavaslat visszavonására szólították fel a kormányt kedden az Országgyűlésben. A kormány szerint a kata új szabályozása megőrzi a pozitívumokat, bezárja a kiskapukat. A DK-s Varju László inkább széttépte a törvényjavaslatot a vita alatt. A törvényjavaslatot ma tárgyalja és fogadhatja el az Országgyűlés.

Hatalmas feszültséget generált a kormány, miután a Pénzügyminisztérium közleménye alapján úgy tűnik, radikálisan átszabják a katázás rendszerét. A tervek szerint havi 50 ezer forint lesz az adó mértéke minden egyes egyéni vállalkozónak. A taxisokat leszámítva ráadásul nem is lehet majd cégeknek számlázni.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy – a taxisokon kívül – a katás vállalkozók csak magánszemélyeknek állíthatnak majd ki számlát, máskülönben kicsúsznak a kedvezményes adózási lehetőségből.

A Minősített Könyvelők Egyesülete szerint ha a módosítások ebben a formában életbe lépnek, akkor annak többszázezer becsületes kisadózó lesz a kárvallottja.

Kedd délelőtt tüntetés kezdődött a Parlamentnél a katareform ellen, a demonstrálók később a Margit hídhoz vonultak, ahol megbénították a forgalmat. 

A Kossuth téren egyebek között "Ne vedd el a katát!", "Ne szavazd meg!" jelszavakat skandálták. A téren megjelentek ellenzéki politikusok, így például az MSZP, a Momentum, az LMP, a Jobbik, a DK és a Párbeszéd képviselői is. Közülük többen a tüntetőkkel átvonultak a Margit hídra.

Közben garázdaság miatt előállítanak a rendőrök egy férfit a Margit hídon, mert leköpött egy járőrautót - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a Police.hu oldalon. 

Jászai Mari téren a rendőrök hangosbemondókon tájékoztatták a gyűlés résztvevőit, hogy szabálysértést valósítanak meg azzal, ha a híd úttestjén és a villamossíneken tartózkodnak. Felszólították őket, hogy menjenek fel a járdára, mert akadályozzák mások szabad mozgását.

Később tüntetők kezdték akadályozni a forgalmat az Erzsébet hídon is. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint a tüntetők irányonként egy-egy forgalmi sávot foglalnak el.

Éles vita a parlamentben

Közben a parlamentben is éles vita alakult ki a törvénymódosítás kapcsán. Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a kata új szabályozása a kormány szándékai szerint megőrzi az adónem eddigi pozitívumait, bezárja viszont azokat a kiskapukat, amelyek a jogalkotói szándékkal ellentétes magatartást váltottak ki az adózóknál. 

Hozzátette: a cél a jövőben is az, hogy a lakosság részére saját szolgáltatást nyújtó, terméket értékesítő egyéni vállalkozók kapjanak lehetőséget arra, hogy a tevékenységüket terhelő valamennyi közteher fizetési kötelezettségét csekély adminisztráció mellett, méltányos mértékű adó megfizetésével teljesítsék – magyarázta.

Az LMP-s Kanász-Nagy Máté ezzel szemben úgy véli: a kormány lesújt a katás adózókra. Nála is élesebben fogalmazott Toroczkai László, a Mi Hazánk vezetője, aki szerint üres a kassza, a kormány ezért most nekiesik a magyar vállalkozásoknak, vállalkozóknak, és megfelelő időt sem ad nekik, hogy felkészüljenek a kata új szabályozására. 

Ez egy brutális támadás a magyar vállalkozókkal szemben 

- jelentette ki. Közölte: ha a kormánynak pénzt kell találnia, inkább a válság haszonélvezőit kellene megadóztatni, ilyenek a globális tech cégek, és így gyors bevételhez juthatna a költségvetés. Ugyancsak meg lehetne adóztatni ételfutárszolgáltatással foglalkozó cégeket, amelyek a válság miatt növelték a bevételeiket - mondta.

A momentumos Bedő Dávid arra szólította fel a kormányt, hogy vonja vissza a katára vonatkozó törvényjavaslatot. Azzal vádolta a kabinetet, hogy "egészpályás letámadást" indított a középosztály ellen, és 400 ezer vállalkozó és család megélhetését akarja "földhöz vágni" a kata módosításával. Úgy vélte: az elmúlt harminc év legsúlyosabb válsága során a kormány "nincsen a helyzet magaslatán", össze-vissza beszél és cselekszik, és "kinyírja" a legnépszerűbb adózási formát, amivel közel félmillió egyéni vállalkozót sodor bizonytalanságba.    

Brenner Koloman jobbikos képviselő pedig arra szólította fel "az országot az államcsőd felé kormányzó fideszes egypárti túlhatalmat", hogy ne az önálló egzisztenciát teremtő polgárokat, vállalkozásokat sújtsa, hanem azonnal vonja vissza a kata-törvényjavaslatot. Szerinte egy ilyen javaslatot egy polgári kormány az adóév kellős közepén eleve nem fogadtathatna el.

A DK-s Gréczy Zsolt a vitában hangsúlyozta: az ellenzék egységesen elutasítja a törvényjavaslatot.

Arra szólította fel a kormányt, hogy vonja vissza az előterjesztést, kezdjen érdemi egyeztetést és az új szabályok szeptember 1-jei bevezetésével ne szabjon betarthatatlan határidőket nyár közepén több százezer magyar családnak és vállalkozásnak.

Úgy értékelt: a javaslat több százezer katás vállalkozást tesz tönkre, bizonytalanít el. Azzal vádolta a kormányoldalt, hogy becsapta a választókat, hiszen erről a megszorító csomagról és adóemelésről nem volt szó április 3-a előtt. A politikus felhívta a figyelmet arra: már több ezren tiltakoznak a törvényjavaslat ellen a Kossuth téren.

A Telex tudósítása szerint a DK-s Varju László a vita alatt széttépte a törvényjavaslatot. 

Karácsony: "érthető és indokolt"

Az "érthető és indokolt" tiltakozás miatt Budapest közlekedése az elmúlt órákban jelentősen lelassult, a főváros mindent elkövet,

"hogy a szabad politikai véleménynyilvánítás az elkerülhetetlennél nagyobb fennakadást ne okozzon"

- írta a főpolgármester kedden a Facebook-bejegyzésében, amelyben a budapestiek megértését, türelmét kérte és köszönte meg.

Karácsony Gergely úgy fogalmazott: "megértem a tüntetők dühét. A kormány - minden ígéretét megszegve - statáriálisan, egy nap alatt, érdemi felkészülési idő nélkül akarja átalakítani a mikrovállalkozók legnépszerűbb adózási formáját." Brutális adóemelés ez: adóév közben több száz ezer embernek emelkedik ötszörösére az adóterhe, miközben a Fidesz oligarchiái továbbra is extraprofitot zsebelhetnek be a kaszinóikból" - írta a főpolgármester.

(Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!