Orbán bejelentette: ésszerűsítenek és változtatnak a korlátozásokon
A miniszterelnök ma a kereskedelmi kamarával, tegnap pedig a családügyi szervezetekkel egyeztetett az újranyitásokról
Orbán bejelentette: ésszerűsítenek és változtatnak a korlátozásokon

Forrás: Facebook / Orbán Viktor

2021. 03. 23.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával tárgyalt a koronavírus-járvány miatti szabályokról Orbán Viktor miniszterelnök kedden. A boltok esetében az általános zárás helyett négyzetméter alapú korlátozásra térhetnek át, külön szabályokat vezethetnek be a plázákra vonatkozóan, illetve a szolgáltatások megnyitásához szükséges szabályozások is szóba kerültek. Ezeket mind tárgyalni fogja holnap a kormány.

"Ma a kamara képviselőjével tárgyalhattunk. Harcosak, újranyitást akarnak. Boltok, szolgáltatások és általában az élet kereteinek, természetes kereteinek helyreállítását kívánják, és igazuk is van. De azt is meg kell érteniük, hogy az életvédelem szempontja az első" - kezdte közösségi oldalán megosztott videójában Orbán Viktor

"Amíg minden 65 év fölötti, oltásra regisztrált honfitársunkat nem oltottuk be, addig az újraindítást nem kezdhetjük meg, hiszen ők közvetlen életveszélyben vannak"

- folytatta a kormányfő.

"Ugyanakkor elfogadtuk a kamara több javaslatát, amelyek ésszerűsítést és árnyaltabb szabályozást céloznak meg. Kérik, hogy a boltok esetében az általános zárás helyett négyzetméter-alapú korlátozásra térjünk át. Külön plázaszabályokat is javasolnak. És a szolgáltatások megnyitásához szükséges sajátos szabályozási elemekre is javaslatot tettek. Ezeket mind tárgyalni fogja holnap a kormány" - tette hozzá.

Családügyi szervezetekkel tárgyalt Orbán Viktor az újraindításról

Egyeztetés-sorozatot indított Orbán Viktor a járvány utáni helyzet, a "poszt-COVID" témájában; az MTA elnökével folytatott pénteki tárgyalás után hétfőn családügyi civil szervezetekkel tanácskozott a kormányfő az Egyszülős Központ budapesti épületében.

Közlése szerint a megbeszélésen Nagy Anna, az Egyszülős Központ kuratóriumi elnöke, Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke, Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke, Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke, valamint Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter vett részt.

Orbán Viktor az eseményről a közösségi oldalán megosztott videóban számolt be. Kifejtette: az országot nemcsak gazdaságilag kell újraindítani, a családokat ugyanis megviselte a bezártság, az elszigeteltség. A miniszterelnök szerint kell egy terv arra, hogy hogyan indítsuk újra az iskolákat, hogyan indítsuk újra a sportéletet, a szakköröket, hogyan szervezzük újra a nyári táborokat, egyáltalán: hogyan nyerje vissza az ország az életkedvét, a magabiztosságát és az egymásba vetett kölcsönös bizalmat. Megjegyezte: sok jó javaslatot kaptak, több közülük hamarosan a kormány elé kerül.

Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány 2018 óta működteti az Egyszülős Központot, amely nemcsak Magyarországon, de nemzetközileg is úttörő kezdeményezés. A központ azzal a céllal jött létre, hogy egyenlő esélyt teremtsen a több mint félmillió egyszülős gyereknek, és támogató közegként segítse az egyszülős családok mindennapjait.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!