Megdöbbentően egyeznek Jézus sírjának bibliai leírásával a Szent Sír-templomnál végzett ásatások eredményei
Négy éve kezdtek el a régészek kutatni a helyszínen
Megdöbbentően egyeznek Jézus sírjának bibliai leírásával a Szent Sír-templomnál végzett ásatások eredményei

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2026. 09. 01.
A jeruzsálemi Szent Sír-templom – melyet a keresztény világ egy része közel 1700 éve tart számon Krisztus eltemetésének és feltámadásának helyszíneként -alatt ásatásokat végző régészcsapat bejelentette, a János evangéliumában szereplő helyszínhez köthető ősi leleteket tártak fel.

A munkálatok során egy kert, egy temetkezési hely és egy kőfejtő nyomaira bukkantak, amelyek egymással átfedésben, közvetlenül az óváros falainak külső oldalánál találhatók.

Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas

A Liber Annuus című régészeti folyóiratban megjelent publikációban közzétett eredmények egy 2022 óta a bazilika padlója alatt zajló feltárást zárnak le, legalábbis egy időre. A Bibliában ugyanis több utalás is szerepel a sír helyére, közvetlen környezetére vonatkozóan: a János evangéliuma 19:41 egy kertről tesz említést, valamint egy új, korábban nem használt sírról, a keresztre feszítés helyszínétől nem messze. A János 19:20 ezt a helyszínt Jeruzsálem közelébe helyezi, a Zsidókhoz írt levél 13:12 pedig leírja, hogy a városkapun kívül található, ami összhangban van azzal, hogy a kőfejtők az ókori falakon kívül, de a városhoz egészen közel helyezkedtek el rendszerint. Máté, Márk és Lukács evangéliuma kivétel nélkül leírja, hogy sziklába vájták a sírt, éppen úgy, mint az ásatás során felfedezett egykori kőfejtőnél a sziklában kialakított kamrák esetében. János evangéliuma megjegyzi azt is, hogy a sír közel volt a keresztre feszítés helyszínéhez, ami lehetővé tette a gyors temetést, még a zsidó szombat előtt.

Francesca Romana Stasolla, a római Sapienza Egyetem vezető régésze elmondta, hogy csapata legelők, kisebb művelt parcellák és több sziklába vájt sír maradványait találta meg, amelyek mind ugyanazon a földterületen helyezkednek el, és ahol az ásatási munkálatok során csaknem 20 láb mélységig lejutottak. Mint megállapították, maga a helyszín egy domboldalba vájt kőfejtőként kezdte „pályafutását”, és mindezek teljes mértékben összhangban vannak a Szentírásban olvasható leírásokkal.

A földből kinyert olajbogyómagok, szőlőmagok és pollenek nyomai alátámasztják azt az elképzelést, hogy a terület művelés alatt állt, mielőtt a kereszténység egyik legszentebb helyévé vált volna. A kutatók 2025-ben találtak először bizonyítékot az ősi olajbogyó- és szőlőművelésre, de egészen mostanáig tartott, mire megfejtették, hogyan illeszkedik egymáshoz a kert, a kőfejtő és a sírok. Egy Hadrianus császár uralkodása alatt épült római kori építmény hozzáférhetetlenné tette ugyanis az eredeti sírkamrát. Amikor Constantinus építői a negyedik században lebontották ezt az építményt, kiásták a sírt, elválasztották a környező síroktól, és köré építették a kereszténység első szentélyét, amit ma Szentsírként ismerünk.

Stasolla elmondta, hogy az ásatások és leletek önmagukban nem igazolják, hogy konkrétan itt temették el Jézus Krisztust, de az a tény, hogy a korai keresztények éppen erre az egy konkrét sírra fókuszáltak és ezt őrizték meg a közelben lévő többi helyett, arra utal, hogy Jézus temetésének emléke az akkori társdalom körében valóban fennmaradhatott az évszázadok során, Majd megállapította, hogy a régészet kétségtelenül tanúsítja e hagyomány maradandó jellegét - még ha az ezzel kapcsolatos vitákat végérvényesen nem tudja lezárni.

(Daily Wire)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!