Maga mögött hagyja a politikát, gyermekvédelmi dolgozó lesz Ungár Péter
Az áprilisi választáson nem indul újra, de az LMP-ből nem lép ki
Maga mögött hagyja a politikát, gyermekvédelmi dolgozó lesz Ungár Péter

YT/ATV Magyarország

2026. 01. 15.
„Szociálpolitikával valójában már régóta foglalkoztam országgyűlési képviselőként is, de a jövőben a szociális területen, azon belül is a gyermekvédelemben szeretnék dolgozni” – jelentette be a HVG-nek Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő.

A politikus elmondása szerint először az idősgondozásban szeretett volna részt venni, de végül a gyermekvédelem mellett döntött. Ungár Péter 2024 novembere óta önkéntesként dolgozik egy fővárosi gyermekvédelmi intézményben.

Rendkívüli változások történhetnek 2026-ban, ezt az újév első napjai is megmutatták. Csatlakozzon Ön is a Hetek előfizetőihez, most akár nyerhet is! Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Világossá tette, döntésének semmi köze nincs ahhoz, hogy a kegyelmi ügy óta jóval nagyobb, országos figyelem irányul erre a szférára. „Nem ezért találtam ki, az ilyen ügyek mindig is közel álltak hozzám, csak a jövőben már nem politikusként szeretnék ezzel foglalkozni” – szögezte le a HVG kérdésére.

Hozzátette azt is, hogy bár a 2026. április 12-én esedékes választáson így nem indul újra, az LMP-ből nem fog kilépni.

(HVG/Hetek)

.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!