Macron: destabilizálhatja a világrendet az orosz-ukrán háború
A francia elnök kiemelte, NAGYON REMÉLI, HOGY AZ ÉV VÉGÉIG SIKERÜL VÉGET VETNI A HARCOKNAK.
Macron: destabilizálhatja a világrendet az orosz-ukrán háború

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 06. 29.
Nem szabad megengedni az orosz diadalt az ukrajnai háborúban, a világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó G7 csoport ezért addig folytatja Ukrajna támogatását, ameddig csak szükséges - jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök kedden a Hetek németországi csúcstalálkozója után.

A francia államfő a találkozó helyszínén, a Bajorország tartományi Elmau kastélyszállóban (Schloss Elmau) tartott tájékoztatóján

a világrend destabilizálására tett orosz kísérletnek nevezte az Ukrajna elleni agressziót.

Mint mondta, Oroszország nem tudja megnyerni ezt a háborút, és nem is szabad megengedni neki a győzelmet. A G7 csoport ezért a szükséges intenzitással folytatja Ukrajna támogatását.

Kiemelte:

nagyon reméli, hogy az év végéig sikerül véget vetni a harcoknak.

Azzal kapcsolatban, hogy a kremencsuki bevásárlóközpontra mért rakétatámadás után Volodomir Zelenszkij ismét sürgette, hogy minősítsék terrorizmust támogató államnak Oroszországot, a francia elnök kijelentette: "szankciókat alkalmazunk Oroszország ellen, és ehhez nincs szükségünk semmilyen minősítésre".

Kifejtette, hogy Franciaország az ukrán államfő által követelt minősítés átvétele helyett inkább közreműködik a "háborús bűncselekmények" feltárásban. Mint mondta, a tények minősítése a háborús bűncselekmények ügyében eljáró bíróságok feladata. Franciaország az igazság feltárását szakértőkkel, nyomozókkal segíti.

A támogatás célja a tények megállapítása és az elkövetők azonosítása, valamint annak biztosítása, hogy az ukrán és a nemzetközi igazságszolgáltatás felelősségre vonhassa őket - hangsúlyozta  Emmanuel Macron.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!