Liverpoolban élő tesztkoncertet tartottak maszkok és távolságtartás nélkül
Mintegy ötezren vettek részt a rendezvényen
Liverpoolban élő tesztkoncertet tartottak maszkok és távolságtartás nélkül

Fotó: Youtube/Guardian

2021. 05. 03.
A pandémia kitörése óta először rendeztek mintegy ötezer fős közönség részvételével élő koncertet Nagy-Britanniában szombaton, hogy teszteljék, biztonságos-e ilyen rendezvény megtartása a járványhelyzetben.

A közönségtől nem kértek sem maszkviselést, sem távolságtartást. A vasárnapi minifesztivál a liverpooli Sefton Parkban ugyanis a brit kormány egyik hivatalos kísérleti rendezvénye volt, amelynek célja annak kutatása, hogy miként lehet újra biztonságosan megtartani a nagy tömegeket vonzó rendezvényeket.

A belépőjeggyel rendelkezőknek előző nap a városban található négy tesztközpont egyikében felügyelt vizsgálaton kellett részt vennie, és csak azokat engedték be a koncertre, akiknek tesztje negatív lett.

A résztvevőket arra kérték, hogy a koncert napján is csináltassanak tesztet, és a koncert után öt nappal majd ismételjék meg.

Ezek eredménye ugyanis döntő fontosságú lesz annak megállapításához, hogy a rendezvényen előfordult-e a vírus átadása.

Nem csak a távolságtartásra, hanem más szempontokra is figyeltek, köztük a közönség mozgására és alkoholfogyasztására. A tesztkoncert eredményei segíthetnek abban, hogy kiderüljön, hogyan folytatódhatnak a nyári zenei fesztiválok június 21-e után, amikor a brit kormány újranyitási ütemtervének negyedik szakaszában elméletileg megszűnnek a társadalmi érintkezésre vonatkozó korlátozások.  

Liverpool mellett Barcelonában is tartottak hasonló tesztkoncertet, ahol mindössze ketten fertőzödtek meg.

A kísérleti koncerttel egy megszokott rendezvényt akartak tesztelni, de a BBC News cikke szerint a pandémia miatti korlátozások feloldása hatalmas reveláció volt a fiatalok számára, és a koncert légköre sokkal felfokozottabb volt, mint a korábbi években.

A hatórás minifesztivál után szintén kísérleti jelleggel két éjszakai szórakozóhelyet is megnyitottak a közönség előtt. A közelgő fesztiválszezon sorsa azonban nem csak azon múlik, hogy sikerül-e bebizonyítani, hogy az egyes rendezvények biztonságosak lehetnek. A szervezők arra is kérték a kormányt, hogy nyújtson garanciákat arra az esetre, ha újabb pandémiás hullám következik be, és a fesztiválokat rövid időn belül le kell mondani, miután nagy összegeket költöttek az előkészületekre.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!