Legalább hárman meghaltak és kilencen eltűntek egy hajótörésben San Diegónál
Legalább hárman meghaltak és kilencen eltűntek egy hajótörésben San Diegónál

Illusztráció ( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2025. 05. 06.
San Diego partjainál legalább hárman meghaltak és kilencen eltűntek, amikor a nagy hullámok felborítottak egy kis hajót hétfőn - közölte az amerikai parti őrség.

A szövetségi hatóságok hajókkal és helikopterekkel kezdték meg az eltűntek felkutatását, négy sérültet pedig kórházba vittek. Az első közlemény szerint három ember holttestét találták meg.

Az amerikai parti őrség illetékesei szerint egyelőre nincs információ a szerencsétlenül járt, 3 és fél méter hosszú, nyitott vízijármű indulási helyéről.

"Nem turisták voltak. Úgy véljük migránsok lehettek"

- mondta Chris Sappey, a parti őrség szóvivője.

A San Diego-i seriff hivatala azt közölte, hogy helyi idő szerint a hétfő kora reggeli órákban a parton tartózkodó túrázók tettek bejelentést a felborult kis hajóról a hatóságoknak.

A kisméretű könnyű szkiffeket általában halászok használják a tengeren, ám nagyon népszerű embercsempészek körében is, akik sokszor ilyen járművekkel szállítanak illegális bevándorlókat az Egyesült Államok partjaira Mexikó felől.

2023-ban két embercsempészhajó került bajba a sűrű ködben San Diego közelében. Az egyik felborult és nyolc ember halálát okozta, ami az Egyesült Államok történetében az egyik legsúlyosabb, illegális migrációval összefüggő balesetté tette.

(MTI / Hetek)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!