Kilépne az Isztambuli egyezményből Lengyelország a gender-lobbi miatt
Kilépne az Isztambuli egyezményből Lengyelország a gender-lobbi miatt

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 07. 27.
Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter szorgalmazza, hogy Lengyelország mondja fel az Európa Tanács isztambuli egyezményét, a kabinet viszont még nem döntött az egyezmény sorsáról.

Álláspontja szerint

a nők elleni erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló megállapodás a nők védelmének ürügyén gender-ideológiát támogat.

 

Ziobro szombaton tartott sajtóértekezletén bejelentette: az általa irányított minisztérium hétfőn kezdeményezni fogja a családügyi tárcánál, hogy kezdje el az egyezmény felmondását célzó "hivatalos munkálatokat".

Nem mindenki támogatja a kormányból az egyezmény felmondását

A PiS jelezte: a kormánykoalíció nem minden tagja fogadta tetszéssel a tárcavezető kezdeményezését. "Egyelőre nem született döntés" - hangsúlyozta Anita Czerwinska, a párt szóvivője. "Ez nem közös álláspont. A miniszter úrnak van néhány elképzelése. Ha benyújtja javaslatát, elemezni fogjuk" - tette hozzá.

Piotr Müller kormányszóvivő is azt mondta, hogy a kabinet még nem döntött az egyezmény sorsáról. Ziobro az egyik kisebb kormánykoalíciós pártot, a Szolidáris Lengyelországot képviseli Mateusz Morawiecki kabinetjében.

Lengyelország az előző kormány idején, 2015-ben ratifikálta az ET egyezményét. A dokumentum elfogadását megelőző heves társadalmi és politikai vitában az egyezmény ellen lépett fel a jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság, valamint a párt akkori elnökjelöltje, a nemrég újraválasztott államfő, Andrzej Duda.

Ziobro szombaton azzal érvelt, hogy a lengyel jog tartalmazza az összes, az isztambuli egyezményben előirányzott megoldást, egyes területeken pedig a lengyel megoldások ennél magasabb szintű védelmet biztosítanak a nőknek. A miniszter utalt egyebek között a májusban elfogadott jogszabály-módosításra, amely szerint a családon belüli erőszak elkövetőjét a rendőrség azonnal a közös háztartás elhagyására kötelezheti.

"Ellentétes az isztambuli egyezmény a lengyel alkotmánnyal"

Az isztambuli egyezmény viszont olyan, ideológiai jellegű előírásokat is tartalmaz, amelyek Varsó szempontjából elfogadhatatlanok, és ellentétesek a lengyel alkotmánnyal - hangsúlyozta Ziobro.

Kijelentette, hogy az egyezmény az erőszakot a gender-elmélet bevonásával közelíti meg, míg a lengyel alkotmány a család hagyományos, nő és férfi kapcsolatán alapuló modelljéről szól. Kifogásolta, hogy az egyezmény megkülönbözteti a nemek biológiai és társadalmi felfogását, és a ratifikáló országokat arra kötelezi, hogy ezt a szemléletet az oktatási rendszerükbe is beépítsék.

Az ellenzéki többségű szenátus baloldali alelnöke, Gabriela Morawska-Stanecka szombaton a PAP hírügynökségnek elmondta:

az ellenzék a politikai és társadalmi nyomásgyakorlás összes módszerét beveti, hogy megakadályozza az egyezmény felmondását.

 

Az isztambuli egyezmény az első államok feletti eszköz, amelynek célja jogilag kötelező érvényű normák rögzítése a nemi indíttatású erőszakcselekmények megfékezése céljából. A Reuters hírügynökség értékelése szerint a megállapodás felmondása további feszültségeket okozhatna Lengyelország és az Európai Unió kapcsolatában. Brüsszel kritikus a lengyel kormány politikájával szemben, amely szerinte aláássa a demokráciát.

(Hetek/MTI)

Megosztaná véleményét másokkal is? A Facebook oldalunkon megteheti:

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!