Katonai puccs Mianmarban: letartóztatták a demokratikus átalakulást szorgalmazó államfőt
Egy évre szükségállapotot hirdettek, és ez idő alatt a hadsereg főparancsnoka veszi át az irányítást
Katonai puccs Mianmarban: letartóztatták a demokratikus átalakulást szorgalmazó államfőt

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 02. 01.
A mianmari hadsereg február 1-jén egy éven át tartó szükségállapotot hirdetett azt követően, hogy több társával együtt őrizetbe vette az ország de facto vezetőjét, Aung Szan Szú Kjit és Vin Mjintet, az ország elnökét. A fegyveres erők tulajdonában lévő Mijavadi televíziós csatorna bejelentette, hogy a hatalmat erre az időre Min Aung Hlaing, a hadsereg főparancsnoka veszi át.

A puccs okaként nyilatkozatukban a kormány tétlenségét jelölték meg a hadsereg novemberi választási csalásra irányulóvádjainak kivizsgálásával kapcsolatban, illetve azt, hogy a koronavírus-válság miatt nem voltak hajlandóak elhalasztani azt.

A katonai hatalomátvételt éles visszalépésnek látszik Mianmar részleges, de jelentős demokratikus átalakulásának folyamatában az öt évtizedes katonai kormányzás és nemzetközi izolációt követően, melyért Szú Kji Nobel-békedíjat is elnyert. 

A választási eredmények tiszteletben tartására szólít fel az EU

Európai uniós vezetők felszólították a mianmari hatalomátvételért felelősöket a 2020 novemberében tartott választások eredményének tiszteletben tartására, az alkotmányos rend visszaállítására és a hétfőn kihirdetett szükségállapot nyomán őrizetbe vettek szabadon bocsátására.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetében elítélte a katonai puccsot, és "az országszerte tartott razziák során jogellenesen őrizetbe vettek" szabadon bocsátására szólított fel.

"A választások eredményét tiszteletben kell tartani, és vissza kell állítani a demokratikus rendet"

- fogalmazott.

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitika főképviselője közleményében kiemelte, hogy

a korábbi évtizedek fájdalmas emlékeit idéző államcsíny sérti az ország alkotmányát.

Aláhúzta, hogy a szükségállapot kihirdetésével a katonaság meg kívánja hiúsítani a mianmari nép novemberi választásokon kinyilvánított akaratát, és fel akarja számolni erős kötődését a demokráciához. Kijelentette: a demokráciának érvényesülnie kell, ezért

azonnal helyre kell állítani a mianmari legitim polgári kormány és a parlament működését. Mianmar népe demokráciát akar

- tette hozzá Borrell.

Peking a politikai és társadalmi stabilitás fenntartását sürgette

 A politikai és társadalmi stabilitás fenntartását sürgette a kínai külügyminisztérium szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján a mianmari puccs hírére reagálva.

Vang Ven-pin külügyi szóvivő elmondta: Kína azt reméli, hogy a mianmari felek az alkotmányos és jogi kereteknek megfelelően kezelik az ellentéteiket, és fenntartják a politikai és társadalmi stabilitást. Hozzátette: Peking igyekszik további információkat gyűjteni a Mianmarban kialakult helyzetről.

A Peking szócsövének tartott Global Times című lap hétfőn egy kínai szakértőt idézve rámutatott: Kína mindvégig jó kapcsolatot ápolt a mianmari kormánnyal és a katonasággal egyaránt, így azt reméli, hogy a két fél tárgyalások útján kompromisszumot tud kötni egymással a béke és stabilitás érdekében. A kínai szakértő szerint

a mianmari hadsereg akciója értelmezhető az ország "működésképtelen hatalmi struktúrájának helyreigazításaként".

A szakértő továbbá úgy vélekedett, a kialakult helyzet alkalmat biztosíthat a Joe Biden új amerikai elnök vezette kormányzatnak arra, hogy helyreállítsa a kapcsolatait Mianmarral, és a délkelet-ázsiai országot felhasználva nyomást gyakoroljon Kínára. Hozzátette mindazonáltal:

Mianmar nem vevő a nagyhatalmak beavatkozására.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!