Katar, a nyugati hanyatlás tükre: marokkói főszerkesztő ment neki a vébé bírálóinak
A TelQuel hetilap szerzője a nyugati hozzáállást kritizálta
Katar, a nyugati hanyatlás tükre: marokkói főszerkesztő ment neki a vébé bírálóinak

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

Főszerkesztői köszöntőben bírálta Réda Dalil, a marokkói TelQuel hetilap szerzője a nyugati hozzáállást a katari világbajnoksághoz.

Dalil a "Katar, a nyugati hanyatlás tükre" címmel írta meg köszöntőjét a TelQuel marokkói hetilap legújabb számában. Ebben a szerző arról ír, hogy Katarnak kiválóan sikerült a soft power alkalmazásával megrendeznie a világbajnokságot.

A 2,5 millió lakosú kis országban alig 300 ezren vannak, akik katari származásúak, mégis sikerült úgy felhasználni a nyersanyagkincsüket, hogy sokoldalú befolyást szerezzenek globális szinten. Erre példát is hoz: a PSG megvásárlását, az Al Jazeera hírcsatorna működtetését és a Katar Alapítványon keresztüli pozicionálást oktatási és kulturális területen. Egy olyan országról beszélünk, amely területileg mindössze nyolcadakkora, mint Magyarország.

A sikerük zavaró. Erről tanúskodnak a verseny kezdete előtt néhány héttel megkezdett bojkottkampányok. A leginkább mérgezett
nyilak nyugatról érkeznek"

- fogalmaz a főszerkesztő.

Hibáztatják Katart az új infrastruktúrát építő munkások szörnyű munkakörülményeiért, az ország katasztrofális szén-dioxid-kibocsátásáért, az LMBTQ-közösséggel szembeni diszkriminatív politikájáért, valamint a FIFA által zűrös körülmények között odaítélt világbajnokság-rendezésért is.

Dalil szerint kétségtelenül van némi igazság a szemrehányásokban, bár szerinte a katari rezsim nem kóristafiúkból áll, hanem jól felfogott érdekek rideg logikája szerint működik, amely néha a jogszerűség határán mozgó eljárások alkalmazására kényszerítik. "De ne hagyjuk magunkat becsapni" - folytatja, "egyes nyugati országok és médiájuk dühe egy ősi szorongást tükröz: azt, hogy a régi hatalmi egyensúlyok meginognak".

A TelQuel szerzője szerint miközben az inga kelet felé lendül, a nyugati blokk hagyományos dominanciája egyre gyorsabban erodálódik. Példának említi Kínát, amelynek befolyási területe ma már Délkelet-Ázsiától Oroszországon át Afrikáig terjed, így a Nyugat egy új szövetségi rendszertől tart, amely jelentős energia-, és katonai erőforrásokat tudhat magáénak.

Dalil szerint tévedett Francis Fukuyama, amikor a berlini fal leomlásával jósolta meg a történelem végét.

"Éppen ellenkezőleg, egy új geopolitikai helyzet formálódik a szemünk előtt. A régi hierarchiákat a nagy feltörekvő országok atomizálják, akiket nem érdekel a nyugati típusú liberlizmus, és akik a demokrácia saját változatát akarják gyakorolni. Mindezt úgy, hogy nem kell félni a nyugati nagy testvér jó, vagy rossz pontjaitól" - magyarázza.

Visszaértve Katarra, a szerző szerint a Nyugat szinte "hüvelykmatyiktól" rémül meg, akik nagyságról és a nagyhatalmakkal való egyenlőségről álmodoznak. Éppen ezért veszik célba Katar értékrendjét, nőgyűlölőnek, anakronisztikusnak, és legszélsőségesebb esetben pedig egyenesen bűnözőnek titulálják őket. 

A TelQuel főszerkesztője szerint azonban ezek a támadások sem tudták csökkenteni a vébé iránti érdeklődést, még nyugaton sem. Jó példának említi Franciaországot, ahol bár az egyik legintenzívebb volt a Katar elleni bojkott, mégis az ausztrálok elleni mérkőzésük nézettsége rekordot döntött (12,5 millió).

"A régi világ csalódottan morog, miközben egy új világ bújik ki a bábjából. Természetesen tökéletlen, de ez van" - zárja sorait a marokkói újságíró.

(TelQuel / Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!