Jobb karját fellendítő szobrot távolítottak el Amszterdamban
Jobb karját fellendítő szobrot távolítottak el Amszterdamban

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 03. 22.
Eltávolítottak egy jobb karját fellendítő atlétát ábrázoló bronzszobrot az amszterdami olimpiai stadion bejárata elől, az alkotás a stadionon belül kapott helyet - jelentette a NlTimes hollandiai hírportál kedden.

A stadion vezetősége azért döntött az áthelyezés mellett, mert közelmúltbeli történelmi kutatások kimutatták, hogy a náci karlendítésre hasonlító köszöntés nem az ókori római kultúrkör, hanem a fasizmus és a nácizmus hagyományaira vezethető vissza.

A három méter magas alkotást Gra Rueb holland szobrász készítette 1928-ban, az amszterdami nyári olimpia évében, öt évvel Adolf Hitler németországi hatalomra kerülése előtt.

A jobb kar fellendítésével történő köszöntést az olimpiai üdvözlés szimbólumaként Pierre de Coubertin francia báró, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik alapítója vezette be az 1924-es párizsi olimpiai játékok alkalmából.

Történelmi kutatások szerint azonban nincs bizonyíték arra, hogy az ókori Rómában így köszöntötték volna egymást az emberek. A kutatók megállapították, hogy a kinyújtott karú üdvözlet eredete Jacques-Louis David francia festőművész a "Horatiusok esküje" című, 1784-ben készült festményére vezethető vissza.

A festő azt a pillanatot örökítette meg, amikor egy fiktív római testvérpár a harcba indulás előtt fellendített jobb karral esküt tesz apjának. Ezt a gesztust Benito Mussolini olasz fasiszta vezető 1922-ben, hatalomra kerülésekor, "lemásolta", később pedig a német nemzetiszocialisták alkalmazták üdvözletként.

A második világháború után a lendítésre emelkedő karral tisztelgést betiltották - írta az NlTimes.

Az olimpiai stadion alapítványának szóvivője úgy nyilatkozott, hogy "a szobor alkotója, Gra Rueb nem rossz szándékkal készítette a szobrot, de fontos megérteni a történelmi összefüggéseket.

Ez a gesztus nem illik az általunk képviselt eszmékhez, ezért úgy döntöttünk, hogy eltávolítjuk a szobrot a stadion bejárata elől" - nyilatkozta.
A szobrot a stadion belsejébe helyezték át egy tábla kíséretében, amely elmagyarázza a vitatott karmozdulat történeti összefüggéseit.

A NOS holland hírlap reagálásában leszögezte: a szobrot már korábban át kellett volna helyezni, de az elmozdítása azért késett, mert egy 19. és 20. századi építészeti örökség megőrzése mellett elkötelezett egyesület, a Cuypers Társaság fellebbezést nyújtott be ellene.

Az egyesület véleménye szerint a szobrot "illegálisan és nagyon gondatlan módon" távolították el, és bejelentette, hogy kérvényt nyújtanak be az önkormányzathoz, hogy helyezzék vissza az alkotást az eredeti helyére.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!